Az átkos emlék maga

Miért nincs bennem más gondolat?
Nem adatott feledés leple,
Rég elkopott a hév, mi elragadt
Engem az ezüst éjbe vetve,
Nincs már semmi, semmi egyéb,
Csak, mi méregként bennem ég:
Az az átkos emlék maga:
Istenem, hogy űz a hangja!

Nincs éjem, szintúgy nincs nappalom
Anélkül, hogy fel ne sejlene,
Akár árnyként az üres falon
Táncol a gyertya űzött lelke
A láng, ha utolsót lobban,
Látásomban máris ott van
Halvány, hűvös, hó homloka...
Istenem, hogy űz a hangja!

Voltam már jobb is, leszek még rosszabb,
De most érzem, megváltás lészen
És eltűnik a sok-sok maszlag
Mely fejemben itt ül régen;
Szörnyű, szürke, loncsos ordas,
Élesfogú, ádáz farkas
Torkomat, ha átharapja...
Istenem, hogy űz a hangja!

Ajánlás

Csócsáljon bár vad vadállat,
Gyertya fessen rút árnyakat;
Megmarad az átok maga:
Istenem, hogy űz a hangja!