Csak ült a verem szélén
És jobb dolga nem lévén
Bámult maga elé. Körülötte
Minden ugyanazt üvöltötte.
Ránézett a bokorra, és azt látta: áruló.
Felnézett a fára, de újból csak: áruló.
Hallotta, hogy a szél visít valamit: áruló.
S a nap íve fájdalmas szót kanyarint: áruló.
Becsukta a szemét,
És befogta a fülét.
De zengett benne egy szó
Csak az, hogy áruló.
Ott ült magában, elhagyatva,
Gonosz árulással megvádolva.
A barátai már rég otthagyták.
Hibázott- és ezt meg nem bocsátották.
Áruló- Felnézett a kék égre.
Áruló- Égette a szó mérge.
Áruló- Könny gördült végig bánatos arcán.
Áruló- És fejében újra hallotta barátai hangját.
Áruló vagy!- És folytak a könnyei.
Áruló vagy!- És vele keserű szavai.
Áruló, azt mondjátok?!
Áruló, ezt kiáltjátok?
Tépte a lelkét ez az egyetlen szó.
Bántotta, hogy azt hiszik, áruló.
Szétszaggatta a lelkét darabokra
És beletaposta őt a hideg porba.
Ott ült az áruló, egyedül, magában.
Még hitte: nem ezt érdemli valójában.
Aztán eszébe jutott, hogy minek is nevezték őt.
És a táskájából lassan kihúzta az éles tőrt.
Áruló- Rajzolták a felhők.
Áruló- Mondták rá Ők.
Áruló- Hallotta a víz lágy csobogását.
Áruló- A pengén végigfutatta a karját.
Áruló- Írta a vérével.
Áruló- Sírta a lelkével.
Áruló- Ordította fájdalmában
Áruló- visszhangzott a tájban.
Áruló- felemelte a csillogó kést.
Áruló- a szívébe mártotta a pengét.
Áruló- érezte a kicsorduló vért.
Áruló- és tudta, mindjárt véget ér.
Áruló!- ordították a barátai.
Áruló- sírták a víz hullámai.
Áruló- az vagy és az is maradsz!
Áruló- DE NEM VAGYOK AZ!!!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-05-10
|
Novella
Unalmas az este a szálloda recepcióján. Nem lenne muszáj itt lennem, de az ellenőrzést a hotelben...
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
2025-05-07
|
Fantasy
fordítás .... Eredeti történet: ADD SPICE TO TASTE .... Szerző: PJRH
2025-04-30
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-16 00:00:00
|
Egyéb
Ha elveszítettél valakit
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
Hozzászólások