Ars poetica

eljön majd a pillanat
utolsó művem toll alatt.

…

jéghideg szél fúj,
de a szavak olykor jegesebbek
mint elveszett lélek a purgatóriumban,
úgy botorkálok köztetek
vesztett harc, és esztelen
fáradt fergetegben
s ha elfogy végre a gondolat,
csupasz leszek, hontalan.
vérembe temetett szép és fakó,
szögekkel kivert párnákon alvó.

…

szárnyakat kaptam, és egy tükröt,
tehetséggel körberakott üveget.
de felém fordult, egy éjjel, aznap,
s megláttam magam: hova lettem?
szemhéjam mögött csalfa árnyék
szorongva sírni készül a szándék
elnyomnám, de nem tudom már,
mint hajnal vajúdta első napsugár
úgy születik meg,
fél és remeg.

…

ne szeress belém!
itt rég nincs már fény
csak hamu maradt, és korom,
egykor perzselő tűz tombolt,
martalék…

…

vajon hagyok-e nyomot,
mit olvas majd a történelem,
vagy eltűnök hangtalan
lassan fakulok, s leszek színtelen…
számtalanszor kiszaladtam már a mából,
álmodni méltó holnapot,
de feszegetett létem, a szerelem szakos diák
tegnap volt, hogy megbukott

---------------------
Szünet
---------------------

tüdőmmel vív a cigaretta füstje ádáz
keringőt,
s eszem egy pogácsát a büfében, azt hiszem
tepertőst.

---------------------
Második felvonás
---------------------

pokolba rejtett tollvonás,
faágon eső koppanás
velejéig szemtelen
és mosolyom, mi eltemet.

…

nem éled túl ép ésszel,
s lángoló félig egésszel
elmédben a rendszer, mint párnán a huzat,
a szavaknak ketrec
s felvértezve olyan erővel, hogy erkölcs
is csak reszketsz.
esetlenül megrágott a szó,
hát inkább hallgatok
ez volt hát mi volt, s vagyok
képzeletben bujdosó.
így lettem én a képzelet foglya
rabruhában, feketén-fehéren
nyitva maradt egy ajtó az égen
így lettem én a képzelet foglya

…

eljött hát a pillanat,
utolsó művem toll alatt.
a képernyőn ott jobbra, fent
a piros x még egy utolsót sikít
s némaság lengi körbe sz.j.t. nevét.