Könyörgök, de az
őrület nem múlik,
kérdem az Égieket, a szívemben
miért szerelem gyúlik,
megint miért szerelem?
Könyörgök, hogy
tűnjön el a fájdalom,
hogy ébren is
ne keljen rólunk álmodnom.
Miért kell álmodnom?!
Kínoz ez az üresség,
nélküled csak visszhang vagyok,
gondolataidból tiltva
árnyékot hagyok.
Csak emlék maradok?
Szíved mélyébe vágyom,
hogy ne bírj elüldözni,
hogy ne tudj
örökké elmenekülni
összefonódó sorsunk elől.
Vágysz-e most rám,
kétségbeesetten, ahogy én,
könyörögsz-e az égiekhez,
hogy érzéseid feledjed, ahogy feledném
ma minden pillanatunk?
Várom, hogy mint
rossz álom, csak múljon el az érzés,
múljon el, mint
meg nem válaszolt kérdés
hiányod árnyéka szívemből.
2011.12.17.