Árnyak

Kitörni készül fejemből a rém
Fájdalmas sebet tépve mar belém
Izzik a tarkóm, a fejem fáj
Gyötrő szenvedés lelkemre száll

Meggyötört testem jelzi az időt
A kora tavaszt elnyomó erőt
Zord északi szél söpri a tájat
Tőle kínzó reuma tépi a vállam

Megtöri testem a tavaszból jött tél
A szív, mely új életet érzett, megint fél
Belopódzik hozzám a sötétség árnya
Tombolva rémiszt a viharmadár szárnya

Ül, gubbaszt lelkem a testi magányban
Nem talál társat az üres szobában
Becsukom szemem, mint gyermekként, ha féltem
Lelkemben árnytekintetek vizsla szemét érzem

Ketten figyelnek az élet és a halál
Az egyik lassan lemarad, a másik már vár
Gyötrő az élet, a lelkem mégis fél
Féli a halált, amíg csak él

Pécs, 2003. április 6.