Álom vagy csak

Ha enyém volnál, mindent megadnék Neked,
Soha, még egy pillanatra sem engednélek el.
Veled lennék örökre, vagy ameddig kéred,
Ha már a halovány csillagok pislákolnak az égen.

Nekem nem kell más,
Elég a tudat, hogy enyém vagy.
Hogy nem ölelhet többé már más,
Míg mi ketten boldoggá tesszük egymást.

Boldoggá tenni Téged, igen,
Nekem csak ez minden vágyam.
Engedd Istenem, hogy rátaláljak.

Minden éjszaka sírva kiáltom a gyilkoló csendbe:
Egyetlen drága szerelmem, add meg nekem Istenem!
Olyan nagy kérés ez? Mondd, miért hagyod, hogy szenvedjek?
Hogyan tudnám megmagyarázni, nélküle elveszek!

Minden éjjel Róla álmodom,
Álmaimban csak Őt csókolom,
Vele vagyok bármikor, ha kéri,
Míg szívem röpke kis életét éli.

Hisz ez a szív csak Ő érte dobban,
S a vágy minden álomban lángra lobban.
Majd eljön a fájó ébredés, s gyötör az őrjítő, kínzó vágy,
Hisz engem nem ölel más, csak a puha ágy.

Mindenemet oda adnám egyetlen csókjáért,
Féltő öleléséért, szerelemmel teli bókjáért.
Egyetlen érintése a világot jelentené,
S pici szívem örökre csak Őt szeretné.

De ez a szív többé már meg sem dobban,
Ha a láng nála lángra nem lobban.
Egyetlen életem is eldobom magamtól,
Ha nem adhatok neki többet magamból.

Lehet nem kéri, s nincsen rászorulva erre,
De nekem ez életem vége lenne.
Ne hagyd, hogy nélküle éljek, mint egy árva,
Hisz szívem szüntelen dobogja: Szeretlek Drága!

Őt látom mindenben, s mindenhol,
Őt hallom, ha a fán egy kismadár dalol.
Mindenhol Őt keresem, de nem találom,
Lehet csak diákszerelem, de akkor Ő az én tanárom.

Ő az, ki megtanított szeretni,
S ha nem lehet enyém, az életem fogom elvetni.
Kell nekem, de ha az élet mást rendelt,
Jobb, ha mindenki elenged...

Elengednek, hisz örökre mennem kell,
Nélküle ezen a földön keresnivalóm már nem lehet.
Aki szeret, úgyis megérti ezt, hisz számomra nincs más út,
Mert az igazi szerelem, ha reménytelen, gyilkolni tud!