Álmatlanul

Úgy dobog a szívem, nem hagy aludni,
Nem tudok a hangodtól szabadulni.
Nem is akarok, édesen cseng fülembe,
Kedvesebben énekel ütemről-ütemre.

Ujjamon a gyűrűd, szívemben az arcod,
Kár, hogy magadat oly’ kevésre tartod.
Én csak lángot látok, vakítóan fényeset,
S ha jobban megnézem, ez a te szemed...

Ez az édes dal nem más, mint a hangod,
Ez a melengető ágy pedig a két karod.
Szeretnék belebújni újra ezekbe,
S ez mosolyt csalna szájam szegletébe.

Nem tesz semmi annál boldogabbá engem,
Mint amikor a napot veled együtt kezdem.
Felébredek, s meglátlak magam mellett téged,
Oh, s én csak égek, égek, lángolón égek...

Micsoda képek...