Alázat

Hazugságokból építettem világot Neked,
s bár Te nem tudod, én érzem:
néma szóval Te kérted ezt tőlem.
Téged álnok álmokban ringattak az évek,
s én hagytam ezt, mert azt hittem, ezzel Neked élek.
Feláldoztam magam, csakhogy boldog lehess,
s még annyit sem kértem, hogy cserébe szeress.
Örömödért kínjaimmal fizettem,
mivel Te vagy lényem értelme,
ezt többször is megtettem.
A gondolat, hogy élsz, éltet engem,
hogy miért, sokáig nem értettem.
Úgy szeretném, azt akarom,
hogy szülessen meg az hatalom,
mely nekem ad.
De ha mégsem teljesül az álmom,
én csak az kívánom,
hogy soha ne tudd meg,
ki szenvedett ennyit érted,
s csendben halhassak meg végül,
a szánalmad nélkül.
Hogy egyáltalán voltam,
maradjon előtted titok,
s én békében nyugszom majd,
mert örülök, hogy nekem ennyi is jutott.