Addig ez szerelem

Vágy, ó, te törtető,
bennem élő félholt,
veszett kutya,
a belső téboly,
gyógyszerem
beveszem
s most látom csak:
a falnak, de repülök.

A virágtenger,
egy mosolyod, s merülök,
alá a végtelen szépbe,
de nagyon,
nagyon mélyre
már nem kék, hanem szürke,
illatos szorítás,
érzem, hogy fulladok.

Agyam, mint borotva,
nem vág,
csak kipucolva szépen,
életlen kés
hideg,
símogatja szívem,
míg a köszörűt nem hallom,
addig ez szerelem.