Ábránd Rólad

Megszületsz bennem, s szerelmem felnevel,
Nélkülem úgy érzed, éhezel
Minden pillanatban.
Nem lesz víz, mi oltsa a szomjad,
Mely már régóta csak rám szomjaz
Akarva, akaratlan.
S én hagynám bátran, hogy elfogyassz,
Felizzíts, majd megfagyassz.
Az a tekintet,
Mely lavinákat indított,
Földrengést és tüzet szított,
Ha rámnéz, megremeg.
S nem tudja, ó, nem is sejti,
Hogy szívem mélye őt rejti.
Nem mer szólni, elmondani nekem,
Érzi, hogy előre eltemetem,
Mert félek.
Túl mélyen lakik itt bennem,
De egy nap úgyis el kell engednem,
S ezért csak nyugalmat kérek.