A varázsló

Csáth Géza emlékére

Ha a varázsló még élne, biztos örülne neked
Álmos reggeleken vadvirágot hozna a tündérektől
Mert a varázsló sosem aludt
Letörölte a könnyeket a gyermekek szeméről
Részeg apjuk horkolása mellett mesét mondott nekik
És sokszor őrizte álmukat
Hatalmas kezével enyhítette a fáradt anyák kínjait
Lecsukta a haldoklók szemét, és elkísérte őket
Nesztelenül suhant a házak felett
Kék köpenyével betakarta a csavargókat
És imára kulcsolt kezekre ült, ha fáradt volt
Szerette az embereket!
Kisimította a ráncokat az arcukon
És begyógyította sebeiket
A háza üresen állt a zsákutcában
Nem volt szüksége semmire
A kertjében illatos olajfák és lila kardvirágok voltak
És szökőkút, amelyben vörös vér bugyogott
Az elátkozott nyomorultak vére
A kitaszított öngyilkosok vére
A megvetett anyagyilkosok vére
Sokszor elmetszette torkukat, hogy ne sikítsanak
Lecsapolta vérüket, hogy ne szennyezzék be mások kertjét
Testüket hazavitte
És elégette hatalmas, fehér, márvány kandallójában

Sajóörös, 2003. március 3.