A szerelem bennünk él. . . .

A szerelem bennünk él,
még itt van,
el nem veszett, s ha
másik bolygót is
keresett, visszatér
majd a Földre,
megtalál a boldogság,
hiszen a szerelem, maga
a földi mennyország.

Néha azt hiszed, a poklot
járod, pedig csak azt
látod, hogy csillog
egy reményfonál, amit
még el, nem szakítottál,
vékony hídja a hitednek,
hogy szeretnek még,
hogy el, nem felednek.
Beléphetsz a kapun,
a mennyországba, de mellette
ott a pokol tornáca,
hívogat csalóka fényekkel,
bíztat hamis reményekkel,
oly könnyűnek tűnik az út,
de a vége keserves, mély
fájdalommal teli kút,
lehúz a szennyesen forgó
örvénybe, a lángoló,
örök sötétségbe.

Ezért,
adj hát időt, engedd útjára Őt,
hozzád majd visszatalál,
mert a poklot kell annak
megjárni,
akire a mennyország vár.