A szél

Suhanó pillanat, füledben hangosan zúgva, süvítve elszalad,
Lágy karjaival megérinti testedet,
Nem tudod, hideg futkos hátadon, félelem, szívedben lételem,
Szellőként felemel, karjaid kitárod, hang nélkül szívedet kiáltod,
Könnyet csal szemedből, homokszem millióit szemedbe kergeti,
Érzed testedet, létedbe kapaszkodván lágyan ringatá létedet,
Forró melegével úgy érzed, öleli szívedet,
De jő egy pillanat, a szél ereje messze a fellegekbe elszalad,
De mindig új a fuvallat, csak jő és jő,
Szívedet sziklaként úgy érzed olvadt kő,
Felhőkből cseppet hoz, az élet-létedet,
Az élet hang szavával tovakiáltván létedet,
Kitárt karjaiddal az élet vízcseppjeit ízleled,
S már tudod, ez már nem csak a képzelet,
Úgy érzed, süvít, dalol, de léted hangja az mely e dalból szól,
Az áztató víz cseppjeivel beléd, a szíved mélyére hatol,
Tovaszáll, mintha ott sem lett volna,
De ott hagyta, a szikrázó fényt,s tüzet szító tomboló erejét.