Kőszínű börtönben éltem huszonegy évig.
Magányból faragtam magamnak rácsot,
ahányszor összetörni láttam egy aprócska világot,
mint üveggömböt, ha földre ejtik.
De síromra nem hoztak virágot.
Tündetoronyból lestem az embereket,
aprónak tűntek, mint a hangyák,
vagy mint álmaik, melyek hajtják
- űzik őket egy életen át.
Így hát kiradíroztam e bús balladát
a könyvből.
Helyette vérből és könnyből
írtam új szavakat.
Nem bántam az alkonyokat,
mikor esdekelve szorítottam a félelem kezét.
Az éjszaka mormolt nekem egy újabb nyugtató mesét
a feledésről.
S egyszer megsúgta azt is,mi az a halál.
Ha a lélek társra nem talál
- mondta tűnődve, édes-komoran.
S a fák komolyan
bólogattak hozzá csengettyű ágaikkal,
ahogy elszenderedtem ölökben parázs vágyaimmal.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Szia, Zsófi, Anna vagyok segít...
2025-07-01 00:04
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-16 00:00:00
|
Egyéb
Ha elveszítettél valakit
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Hozzászólások
Minden sora mondott nekem valamit.... :( de a legmélyebben ez a két sor érintett meg..
"S egyszer megsúgta azt is,mi az a halál..
Ha a lélek társra nem talál.."
Köszönöm ezt az érzést Neked..
Minden jót: Angyallány