A rettenetes valóság

Elérkezett a nap, mind ezt várta,
Hogy döntsenek arról,
Lépjenek előre, avagy hátra,
S távozzanak a világukból.
Nagy itt a nyüzsgés, fejetlenség,
Két oldalról hallom,
Mit üvölt a kétoldali többség,
Már csak a végét várom.

Szépnek csírája sem nő itt,
Új ötlet régi szájból nem hangzik.
A maga igazát hajtja a sok ezer és millió,
A tömegnek szava nem nyugtató.
Fülemben élesen dobog
A harc lüktető üteme,
Gyengeséggel itatja át hangom
Ritmusának vad ereje.

Csupasz és zord, mindenütt
Itt vannak együtt, egy helyen,
Halott, szellem, élettelen,
Futkoznak és szállnak oda s vissza,
Ám hirtelen mind meghallja:
"Rendeződj, tébolyult falka!
Új hajnalt hoz el a mai pirkadat,
Egyesülünk mind egy lobogó alatt,
Kulcsoljátok össze, feszüljön utoljára karotok még,
Mert eljött a kezdet, és mi vagyunk a vég!"
Elindult a seregek serege,vérontások fattyú gyermeke,
Vezetőjük Belzebúb, minden poklok ördöge.

Utolsó sugarakat veti ránk a fény,
Legyen akárki ott fenn, bármilyen lény,
Tehetetlenül nézi végig az elkerülhetetlen pusztulást,
Patakokban ömlik majd a vér, ki int megállást?
Nincs kegyelem, vérszomjas szemükben üresség,
Nyomukban síri csönd honol, mögöttük sötétség.
- Csörrrr! - Szól az óra, riadva felkelek: Hol vagyok?
De minden késő már, ébren álmodom...