A múlt árnyékában . . .

Ismét megkísért a múlt, egy kép az ölembe húlt.
Egy aranyos, szép, szeplős arc, kezdődjék hát a harc.
Lesz-e valaha elég merszem megszólítani?
A csalódás esélyét valahogy elfogadni?

Az idő kegyetlen játéka ez, midőn a sors
újból felhozá a régen elfeledt emléket?
Vagy Fortuna istennő mosolyog le rám kéjjel?
Megkísérlem amit tudok, nem maradok adós.

Megint megpillantottam, a szívem hevesen vert.
Ő rám sem ismert, csak ment tovább, nem leszek levert.
Egyszer nézett a szemembe, ha kegyes látomás:
Bevillant az arcom tán, hisz valaha látott már.