A magány percei

Mikor elválunk, érzem, szívem újra véres
A fájdalom mely belém hatol rettentő éles
Látom, hogy elmész, és visszafordulsz még egy szóra
Szeretlek a szó, mit felém mondasz, aztán elmész, és ott hagysz
Már az első perc nélküled nehéz, hogy nem érezhetem ajkad ízét
Nem érezhetem karjaid ölelését, csak a hosszú percek börtönét
Lassan telik az idő, de még nem esik az eső
Vajon mikor látlak újra, majd ha kettőt üt az óra
Felszállok a fehér lóra, elvágtatok egy megbeszélt pontra
A percek még mindig lassúk és nem látlak
A vér lassan csorog a szerelem átka
Hiányod elviselhetetlen, mindenem remeg
A kezem, lábam mind merev csak a lelkem ép, míg téged szeret
Mozdulni nem bírok, az agyam jár
Itt ülök egy helyen, de hol vagy már
Várlak, Téged, mert szeretlek, kívánlak, mert érzem a szerelmet
Éreznem kell, hogy szeretnek, mert így a bánatban elveszek
Egy érintés, egy csók, bármi jó mi férfinak való
Csak érezzem újra boldog legyek, ne legyek tetem mit esznek döglegyek
Majd meglátlak, és szabad leszek, úgy érzem mindenem, felpezseg
Közeledsz és közeledsz, a szívem gyorsabban ver
Minden lépésed egy koppanás, mit belül ver kis kalapács
Kezem fogod igen! Érzem ajkad, csókol igen!
Csókollak és ölellek, érzem, igen szeretnek
Szeress most engem kedvesem, mert erre várt testem, lelkem
Azt hinném mindig veled, maradok, de látom már
Ha megint elválunk, ismét fűbe harapok