A kocsmában

Beültünk ma a kocsmába: már rég nem jártunk itt,
Hitvány hely ez, csúf istálló – mégis, nekem így tetszik!
Égő cigaretták: ébredező füstvulkánok
De rég voltunk együtt, kopott falak, vén barátok!

De régen hallgattuk már azt az őrjítő nótát!
Nevünket az idő sintérjei mind elhordták.
Sokat kell pótolni. Az italt gyorsan bontsák!
Ma éjjel négykézláb hagyjuk el a kocsmát!

Iszunk, míg jólesik, s míg a pénzünk bírja,
Borpatakon át épülhet csak az ihlet hídja.
Ha nem iszunk, táncolunk! Szól az esti ének,
Művészembernek józanul, ítélet az élet!

Hajnalban, ha bezár a szentély ajtaja,
Összekarolunk, s majd egymás visszük haza!
Füstölünk egy párat: gondtalanul, némán,
Néha, talán fel-felnevetünk egy tréfán.

Így éljük le haszontalan, kolduséletünket.
Csak mi vagyunk egymásnak, más sose tisztelt bennünket.
Tagadjuk a múltat, vigadjuk a jelent,
Jövőn nem tépődünk, hisz az semmit sem jelent.

Utunk tán sose volt, mit végig kéne, járjunk,
Senkit nem érdekelt: megyünk-e, vagy meghátrálunk?
Nem törődtek azzal: haladunk, vagy talpon állunk?
Hontalanok vagyunk, ez az igazságunk.

De dobjuk el a valót, s képzeljünk szépeket!
Gyertek cimborák, gyertek! Igyunk még egyet!