A honni földhöz

Én itt születtem,
Itt lettem emberré.

Ha szerettem,
Itt szerettem,
És nem vágytam sose mást,
Tenger habját,
Róma táját,
Máshol keresni megnyugvást.

Oh, dehogynem vágytam én!
Idegen égen idegen csillagot,
Csakhogy újra hazatérvén
Köszönthessem a honni napot!

Hogyha sírtam,
Értük sírtam,
A hősökért a temetőkben,
Boldog voltam
Hogyha láttam
Eszméket a még-élőkben.

Oh, hogy kellett máshol lennem!
Itthagyni mind bánataim!
Gyászolnom, kit nem ismertem,
Félreverni harangjaim!

Itt idegen,
Ismeretlen,
Mindenhol csak magam vagyok.
Ide való
Bús őslakó!
Magamban is itthon vagyok!

Erdélyt se láttam sose még.
Ősi föld az, én hiszem,
És hogy ismerős ott az ég,
És a magyarnak magyarul üzen.

Magyar földön,
Ősi rögön
Jár a lábam szüntelen.
Bölcsőm fája,
Sírom tája
Ne legyen más sohasem.

Itt élem életem,
Itt leljem halálom,
Ha egyszer elmegyek,
Ne legyen már nyugtom.