A föld fölött

Az utakon vérpatakok folynak
E sötét tájon lelkek bolyongnak,
Nem hallani itt mást,
Sóhajokat, hörgést, s sírást…

Lábaid alatt holttestek,
Az oly nagyon szerettek,
A föld alatt fuldokolva,
Férgekbe, emlékekbe burkolózva,

Itt hagyva, had rohadjanak,
A döglött férgekkel együtt porladjanak,
Csontjaikat had rágják mocskos dögök,
Mi itt úgysem látjuk a föld fölött…

Csak sírunk, virágokat ültetünk,
Szívünkbe szép emlékeket őrizünk,
Ők meg szólnának, de nem mernek,
Hogy már ott lenn vége mindennek.

Számukra már nem számít,
Ahogy minket egy szép virág ámít,
Nekik úgyis csak egy kínzó álom,
Ahogy mi rajtuk taposunk az egész világon.

/2008. október 30./