A festő

Nézem, csak nézem ezt a kecses arcot,
Min mosolyt, s örömöt látok,
Gondolok rá nagy szeretettel mindig,
S kapom a bókok tömkelegét.

Mint ecset rótta vonalak ülnek rajta,
S a vászon is pompázik majdan,
Az alkotó néz és festi tovább művét,
Hogy laza mozdulatai képezzék.

Érzések törnek fel a kép láttán belőle,
Keze remeg, s lelke gyenge,
Álmok, s egykori emlékek járják át,
Midőn egyszer belépett ennek kapuján.

Nem tudok alkotni olyat mi nekem kedves,
Felkerekedem, és elmondom szemtől szemben,
Szavak, s érzések hangzanak el köztünk,
S a vége egy csók, mi mindent megtör.

Karjaink egymásba fonódnak ez idő folyamán
S testünk, lelkünk eggyé forr, a hosszú csók kapcsán.