Húz valami át a térkapun keresztül,
Egy néma ködalak mi messze jár,
Mert súlyos aranyakba került utunk,
Melynek nyomán új világokba jutunk.
Nézem, fürkészem, s a zsebemben izzik,
Mint hű nyomkereső jelzi a jó nyomot,
Irányt tűz ki célul, hogy legyen nekem,
Mert fejvadász vagyok, ki büntet hirtelen.
Sötét kacagánnyal álcázom magam az éjben,
Hogy hangtalan legyek, mint egy szellem,
Méreggel átitatott pengével járom a várost,
S elég egy kis seb, hogy dögvész járhasson.
Nyugodtan borozgat egy kocsmában a halálraítélt,
S ítéletet hozok felette, mint egykor a szentszék,
Pusztulnod kell még idén az élők sorából,
Hogy hatalmad egy új birodalomban virágozzon.
Nyílpuskám célra tart, és lő, száll a hegy felé,
És a hangtalan halálhordozó, éhesen húsába mar,
Vért merít, és a test összecsuklik mérges hegyétől,
Majd hallgat, s üveges tekintetettel múlik el.