Már messze a hajdani dallam,
rőzsének tüze alszik - a csend honol,
az idő vitt távolra halkan,
észre sem vettem ifjúság, hogy lohol.
Ugyanott áll most is a kis tó,
taposott utunkat indák ölelik,
az emléked mégis millió,
tört-ragyogóim arannyal kövezik.
Az évek végigfolytak rajtam:
hajamba, koromba ezüst költözött,
szívembe mégis belevarrtan,
benne van csókod, emlékkel öntözött.
Közelítő a tél, már fehér
jégvércse csattog - és itt neszez árván,
vágyom - legyen tiéd a tenyér,
ki végképp lezárja szemem fény-árját.
2014. Jan. 31.
Sea Miller
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-10-15
|
Merengő
Gyülekeztek a fellegek mint a B közép a focimeccs előtt. Egy villám belecsapott egy kiskutyába....
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
2025-09-27
|
Novella
Viktor az író elveszti ihletét végül némi segítséggel ugyan de újra rátalál.
2025-09-25
|
Novella
Lea és társa Jázmin a két prostituált egy villát bérelnek ahol fogadják a kuncsaftjaikat....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Nézem az arcod,
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Nehéz dolog, hogy ne szeress,
Hozzászólások