Már messze a hajdani dallam,
rőzsének tüze alszik - a csend honol,
az idő vitt távolra halkan,
észre sem vettem ifjúság, hogy lohol.
Ugyanott áll most is a kis tó,
taposott utunkat indák ölelik,
az emléked mégis millió,
tört-ragyogóim arannyal kövezik.
Az évek végigfolytak rajtam:
hajamba, koromba ezüst költözött,
szívembe mégis belevarrtan,
benne van csókod, emlékkel öntözött.
Közelítő a tél, már fehér
jégvércse csattog - és itt neszez árván,
vágyom - legyen tiéd a tenyér,
ki végképp lezárja szemem fény-árját.
2014. Jan. 31.
Sea Miller
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
Szakállas:
Jól összefoglaltad egyfajta ki...
2025-04-03 08:07
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...