Már messze a hajdani dallam,
rőzsének tüze alszik - a csend honol,
az idő vitt távolra halkan,
észre sem vettem ifjúság, hogy lohol.
Ugyanott áll most is a kis tó,
taposott utunkat indák ölelik,
az emléked mégis millió,
tört-ragyogóim arannyal kövezik.
Az évek végigfolytak rajtam:
hajamba, koromba ezüst költözött,
szívembe mégis belevarrtan,
benne van csókod, emlékkel öntözött.
Közelítő a tél, már fehér
jégvércse csattog - és itt neszez árván,
vágyom - legyen tiéd a tenyér,
ki végképp lezárja szemem fény-árját.
2014. Jan. 31.
Sea Miller
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
2025-06-29
|
Novella
Smith sztárügyvéd egy szexualis ragadozó védelmét látja el.Az ügy egyértelműnek tűnik de a...
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Én nem tudom, milyen érzés,
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-11 00:00:00
|
Szerelmes
Már nem vagy olyan, mint régen
megváltoztál...
Nem beszélgetsz velem,
eltávolodtál...
megváltoztál...
Nem beszélgetsz velem,
eltávolodtál...
Hozzászólások