Végre őszintén

Lezsibbadsz, nem érzel, nem is akarsz, mert ha újra eljutna hozzád a külvilág, tőrként döfődne a szívedbe... elviselhetlenül fájna, égetne a felismerés... ostoba kifogások... Azt hiszed megtaláltad, benne megvan mindaz, amire vágysz, amit keresel, amit akarsz, amit elvársz... de nem, tévedsz, csalódsz, visszhangzik benned a csörömpölés, ahogy újra és újra összetörik a törékeny üvegburkot, védtelenné válsz... már megint, beleestél abba a hibába, amitől óvsz mindenkit, aki csak fontos neked, főként magad... Naiv vagy, ostoba, megint csak magadat látod. Olyan mint a többi, kifogások, átlátszó szövegek. Nem akar megbántani, nem mondhatja el, meg akar óvni... Mitől?! Aztán belül valaki óv az elhamarkodott döntésektől, és érzed, bízhatsz... most talán őszintén...

Én választottam, tudom mivel jár. akarom a fájdalmat, mert tudom, hogy vele édes lesz, és a boldogság kárpótol majd... érzed legbelül, szinte ki akar törni, nem tudod kordában tartani... őt akarod, de nem lehet.

Beléd hasít, felőröl, annyira fáj, hogy elveszted az eszed, a tehetetlenség jéghideg pengeként nyes el... ordítani tudnál, a mérhetlen keserűséget és fájdalmat semmi sem enyhítheti, semmi.... gondolataid cikáznak, mennyei boldogság lesz egyszerre egyenlő az őrjítő fájdalommmal, nem érted, választ vársz, de nem kapsz... nem kaphatsz... választ vársz és az őrjítő kiváncsiság akármennyire is mar belülről, a kedvéért nem kérdezel, csak várod hogy megynyíljon, hátha tudsz segíteni, mert nagyon szeretnél... ha már több nem is, te egy barát szerepével is beéred, aki mellete áll, aki fogja a kezét, ha szüksége lenne rád... csak boldognak akarod látni, semmi többet...

Csak találgatsz, magadban keresed a hibát, már megint elrontottál valamit... de mégis érzed, hogy ezek ellenére is megérte, ha csak ennyit kaphattál, már az is... és ebbe menekülsz, a boldog tudatlanságba, az érzésbe, ami feledtet veled miden rosszat... tudni akarod mi bántja, segíteni akarsz, bármi is legyen az, bármi.. mert tudod jól, hogy te megismerted azt az oldalát, aki valójában, és nem érdekel már semmi. akarod őt, mindennél jobban, akármit elviselnél érte, a lehetetlent is leküzdenéd, ha cserébe őt kapnád...

Vele lenni, vele létezni, teljesen más fogalom. a föld fölött jársz, nincs elérhetetlen, nincs lehetetlen, nincs ész, csak a szíved. Csak a szívetek ver, együtt, nyugodtan, és te mámorban úszol. Ebbe kapaszkodsz utolsó kétségbeesett karcsapásaidnál. Magad mellett akarod tudni, adni akarsz, rengeteget, érzelmeket, már nem is baj, ha viszonzatlanul... az a mérhetetlen nyugalom és boldogság, amit csak vele érzel, amibe csak mellette burkolózhatsz... és megvéd mindentől, nem jut már el hozzád a keserűség, a szomorúság... és a megannyi megválaszolatlan kérdés majd megválaszolódik, érzed. bízol benne, az ösztöneidben, ő különleges, és megér ennyit... sőt...
vársz, türelmesen, ki akarod vívni a bizalmát...