Vannak tükrök, amelyek... (Első rész)

Annyira imádnivaló volt, hogy beleszédültem. Anyu nem örült neki, mert talán megérezte a jövőt, én azonban tapasztalatlan gyerek voltam, és nem törődtem az anyám tiltásaival. Kiszöktem hozzá akkor is, amikor nem akart kiengedni. Nem is tett velem semmi rosszat, így aztán anyu véleménye később, már nem számított semmit. Hiába mondta, hogy a Cucu egy gonosz kölyök, nem hittem neki, mert a tények nem ezt bizonyították. Rettegek a tükröktől. Minden ember tart otthon tükröt, de csak mert nem tudják azt amit én tudok... hehehe.... a tükör, ó igen, amelynek rendeltetése az, hogy az ember megnézze magát. De valóban pusztán ennyi? Barátom, nézz a szemembe és úgy mondd.: Mentél már el éjszaka a falitükör mellett szorongva mikor vécére indultál? Amikor egyedül vagy otthon, sötét van és üresség, amely egyszerre tompít de mégis felzaklat, és a villanykapcsoló.... ó uram, az MINDIG túl messze van... És neked el kell menned az átkozott tükör előtt, és minél közelebb érsz hozzá annál nehezebb lesz a gyomrod, annál jobban fázol..

A "normális" emberek csak nevetnek rajtam, a pszichiáterem megállapította, hogy én bizony saját magamtól félek, nem a tükörtől, hisz az csak azt mutatja meg ami te vagy. De úristen ennyi korlátolt barmot egy rakáson! Micsoda marhaság, még hogy magamtól, hát minek féljek magamtól, mikor teljes bizonyossággal tudom, hogy én, saját magamnak az életben nem ártok. Sőt, talán csak magamra számíthatok majd később az életben, hát minek ártsak magamnak, mikor annyian akarnak majd ártani nekem. Neeeem ilyet nem cselekszek, ebben biztos vagyok... de mi van, ha nem én ártok magamnak?? Mi van ha nem vagyok egyedül, vagyis pontosabban, hogyha kettő van belőlem? Mi történik akkor ha a tükörképed egyszer csak nem kifele nézve nyomkodja a pattanásait, utánozva téged, hanem...... egyszerűen mást csinál... mindegy, hogy mit, csak nem azt amit te.
Halálosan félek ettől a pillanattól. És biztos vagyok benne, hogy nem csak bebeszélem magamnak, hiszen gondolkozzunk csak: ki csinálta az első tükröt? Na és persze miért? Nem az egyiptomi, csiszolt bronzlapra gondoltam, hanem az első igazi üvegtükörre, ami torzítás nélkül adja vissza a valóságot, amely annyira tökéletesen ábrázolja azt ami előtte van, hogy hirtelen nem tudod megmondani, melyik az igazi. Mindez csak azért, hogy az ember megnézhesse magát? Aztán ott van az a babona is hogyha összetöröd a tükröt, az hét év balszerencse. Ugyan mitől lenne balszerencse, ha összetörsz egy tükröt? Talán hogy kiszabadul valami ami eddig benne volt vagy mi? Ráadásul hét évig szenvedsz tőle? Ilyet ember nem talál ki csak úgy zsebből... ez nem lehet véletlen.


Elmeséltem ezeket a dolgokat a pszichiáternek, de a hideg vaslogikája és racionalitása nem billent ki az egyensúlyból egy pillanatra sem, továbbra is azzal próbált nyugtatni hogy ezek kényszerképzetek, és ha megtaláljuk az okát, szépen eltűnnek majd. Az okát?? Basszameg, az az oka, hogy attól félek, a tükör nem az aminek látszik, fogd már fel!!! Nem fogta fel, helyette inkább egy tollat fogott és üres receptet, és hangzatos pirulák neveit írta rá. Én, rendes páciens módjára kiváltottam, és szépen beszedtem őket, tudtam hogy tompa leszek tőlük és nyugodt, és hát bevallom nem tiltakoztam egy kis nyugalom ellen.Egy darabig minden jól ment, tényleg, egészen megbékéltem a tükrökkel, sőt mi több egészen nekibátorodtam azóta, úgy ám! A környezetem, és a barátaim is észrevették a változást, és velem együtt örültek a gyógyulásomnak. Már nincs bennem szorongás ha el kell mennem egy tükör előtt, már nem tartom egyenesen előre a fejemet, hogy még véletlenül se nézzek rá.


Minden jóra fordult. Egy darabig. Aztán elérkezett a születésnapom. Fél éve már hogy megszabadultam a fóbiámtól, és biztonságban éreztem magam, például minden reggel munkába indulás előtt mosolyogva magamra kacsintottam valamiféle biztatásként. Ez egyébként a pszichiáterem egyik bölcs tanácsa. Tehát mint mondtam, meglehetősen tünetmentes, nyugodt életem volt. Hétvégére nagy összejövetelt szerveztem, olyan sütögetéssel, kollektíve nagymértékű alkoholfogyasztással, tudjátok, kis háttérzene,
amit vagy mi, vagy az mp3 szolgáltat, ilyesmik. Kerti parti, na. Szóval kikevertem a páclevet, beáztattam a húst, lefedtem, betettem a hűtőbe, megmostam a zöldségeket, megpucoltam a hagymát, a krumplit, megcsináltam az öntetet, behűtöttem az italokat és a gyümölcsleveket. Igen rosszul álltam, már csak egy órám maradt az első vendégek érkezéséig, és még bűzlöttem a hagymától, és hát alapból nem volt valami ápolt külsőm, úgyhogy gyorsan fürdőszoba, zuhany, hajmosás, borotválkozás (amihez már tükröt is merek használni) fésülködéshajszárításkörömvágás blablablabla. Valami tiszta ruha után néztem, amikor megszólalt a csengő. Kimentem kaput nyitni, beengedtem a szomszéd srácot, aki egy üveg, becsomagolt állapotban leledző egri bikavért hozott ajándék gyanánt, ugyan nem rajongok a bikavérért, de persze megköszöntem, és betettem a kamrába.


Beszélgetni kezdtünk, és szép lassan megérkezett az összes vendég, köztük a legjobb barátaim, ketten hoztak egy nagy lapos becsomagolt valamit, igencsak küszködve tehát bármi is az, biztos nem papírból van. Mosolyogva boldog születésnapot kívántak, egyéb, meglehetősen vulgáris jókívánságokkal fűszerezve, és én nekiláttam kicsomagolni, és....
Kitaláljátok mi volt benne? Na? Segítek: T-vel kezdődik, és kibaszott ükör-re végződik!!! Kibaszott?? Miket beszélek, hisz én már nem félek a tükröktől, nos, hát ha tükör, akkor tükör. Megnézegettem szépen, remek mívű munka volt, látszik hogy a mester beleadott mindent, inkább volt dísz, mint használati tárgy, szóval nem az a fajta amelyik előtt a farkadat/puncidat borotválod vagy ilyesmi. Ellipszis alakja volt, olyan egy méter 30 centi körül lehetett, a kerete a feketénél is feketébb, a mintázata vegyes, egyik felén szép lágy esésű csigavonalas minták, a másik felén durvább, szögletes, láthatóan vésővel faragott, ékírás szerű díszítések. A csigavonalas oldalon angyalalakok álltak ki félig a tükörből, egymás alatt/felett, a másik oldalon démonok és inkubusok, minden alakot más pózban örökítettek meg, volt lángkardon támaszkodó angyal, repülés közbeni angyal, vasvillás ördög, háromszarvú ördög stb. A tükör tetején levélmintába foglalt háromszög, benne egyetlen szemmel, ahogy az Istent szokták néha ábrázolni, és a figurák minél feljebb voltak, annál jobban néztek, illetve repültek felfele, a legmagasabban levő angyal és ördög tárt szárnyakkal és őrült vággyal az arcukon nyúltak a háromszögbe zárt szem felé. Ennél parásabb tükröt még életemben nem láttam, de ugyanakkor tetszett is. Kíváncsian végigsimítottam a fekete anyagot, és azt éreztem hogy a jégnél is hidegebb..


- Obszidiánból faragták - szólt közbe Gyuri barátom - Az üvegrész pedig kristályból van. Azért ilyen dög nehéz, egy hozzánk közeli régiségkereskedőtől vettem, nem volt olcsó mulatság, de relatíve drága sem, mert képzeld, én meg eladtam nekik az ingaórát, és csak rá kellett fizetnem egy picit, hogy megvehessük neked.
- Gyógyulásod féléves évfordulójára, fogadd szeretettel a többiek nevében is, mert majdnem mindannyian összedobtuk a lét.

Ez pedig Lackó volt, megveregette a vállam, én meg kényszeredetten vigyorogtam, Uramisten, ez kb. olyan, mint egy Arachnofóbiásnak madárpókot venni, egy klausztrofóbiásnak pánikszobát csinálni és még sorolhatnám. Persze, nagyon rendesek, és csak jót akartak, Gyuri még az ingaórát is eladta ami a dédanyjáé volt, és szerintem úgy viszolygott tőle ahogy én a tükröktől. Néha előfordult hogy csak úgy, magától megkondult, mivel egyszer Gyuri felhúzta, de ezzel tönkre is tette a berozsdásodott szerkezetet, úgy maradt felhúzott állapotban, az időt nem mérte, de a ráaggatott súlyok, ha egy picit is megmozdultak, az óra kondult egyet. Nem csoda hogy meg akart tőle szabadulni...


- Na hogy tetszik? - Kérdezték a "tükörhordozók".
- Hát ilyen tükröt még életemben nem láttam, nagyon köszönöm - igyekeztem kitérni az egyenes válasz elől, majd szavaim alátámasztása végett felém fordítottam, és magamra mosolyogtam, de mihelyst megláttam az ördögök és angyalok között vigyorgó arcomat, rögtön abbahagytam.

- Mit szólnál, ha rögtön fel is raknánk a nagy tükör helyére a folyosóra? - kérdezték csillogó szemmel.
- Áhh, ne fárasszátok magatokat, majd én felrakom valamelyik nap.
- Ezt ugyan nem, haver, ketten is alig bírtuk hozni, egyesül sose boldogulsz vele, én azt mondom, segítünk, és dobjuk ki végre azt a sablonos famintás műanyag vackot.

Nem akartam tiltakozni, meg igazán miért is tiltakoznék, hiszen ezt egyszer már lezártam magamban, Úgyhogy a démonos angyalos rettenet felkerült a folyosó falára a régi tükröm helyére. Hát ez is megvolt, aztán buli, evés-ivás, aztán ivás-ivás és megint ivás, nagyon leitattak, de nem bántam, és hamar megfeledkeztem az ajándékomról a többiek között.
Éjjel egy órakor aztán erőt vett rajtam a fáradtság, szélnek eresztettem a bandát, utána nagyjából behordtam a kint maradt cuccokat, és elindultam a hálószoba felé, utam persze a tükör előtt vezetett el, és megdobbant a szívem, elöntött a hideg, ahogy a táncoló angyalokat és ördögöket néztem, amelyek egyformán borzolták az idegeimet, és az obszidián hidege szétáradt a belsőmben, mindezek között ott volt a saját rémült arcom, ahogy egyre kétségbeesettebb lesz, és torzul, ahogy a rettenet kiül rá, ahogy az undor pánikra vált és szemeim folyton azt lesik, vajon tényleg azt mutatja amit csinálok, és nem mást, és tényleg az én arcom az amely lassanként vigyorba vált és.....

- ELÉÉÉÉÉÉG!!!! Nem félek tőled baszdmeg, egy kibaszott tükör vagy, világos? Hiába próbálsz megijeszteni, többé már nem félek tőled, átkozott!!Nesze, baszódjmeg, ennyi vagy!!

És leköptem a tükröt, majd dühösen továbbmentem a fürdőszobába. Aztán mégis visszamentem, hogy letöröljem a nyálat, mert időközben visszatért a józan eszem, és beláttam hogy nevetségesen viselkedtem. Fogtam egy rongyot és odamentem a tükörhöz, de az olyan száraz volt mint a sivatag. De hát én leköptem!! Vagy mégse? Úristen nagyon részeg vagyok, lehet hogy csak akartam, de nem tettem, de mi van ha mégis? Ha mégis ráköptem akkor az azt jelenti, hogy... Nem! Nem, ez őrültség ez nem lehet... Nem, biztos hogy nem köptem le, hiszen tökszáraz... És milyen szép, és hűvös... gyönyörű darab, ó igen, gyönyörű és csodaszép, meg akarom érinteni és simogatni, csak nézegetni magam benne, hogy milyen jól áll rajtam ez az aranyszegélyű piros sujtásos kabát, meg a háromszögletű kalapom, és a rizsporos parókám, óh, most nézem csak, milyen előkelő a külsőm, az arcom is egészen karakteres, hogy ezt eddig észre se vettem?

Ahh ím, itt jön a kedvesem, látom ahogy kinyitja a nagy kétszárnyú ajtót, és bejön a könyvtárba, gyönyörű ruhában, feltűzött hajjal, hófehér bőrrel, vérpiros ajkakkal, gyere csak galambom, jöjj hozzám hadd fogjam át karcsú derekad, gyere közelebb hát, innen nem érek el, itt állsz közvetlenül mellettem de nem érzem a selyemruhád melegét, csak hideget... hogy te milyen sápadt vagy, szerelmem, óhh de mennyire, néhol szinte már zöldes a bőröd, mi történt veled? Úgy átölelnélek, de valami nem enged, a kezem beleütközik egy láthatatlan falba, pedig a vágy már szinte az eszemet vette, oda akarok menni, odamenni, engedj már, a rohadt életbe, ENGEDJ ODAA!

folyt köv. (már kész van, csak kicsit hagyom, hogy megrágjátok :D)