Megbeszéltük Lizával, hogy elhozza, nekem a suliba a képet alig várom már, hogy meglássam, hogy hogy is néz ki az a csaj.
- Sziaaaa! Na, hoztad a képet? - mondtam.
- Szia persze! Mindjárt előveszem! - Liza elkezdte keresgélni a táskájában a képet, én pedig vártam egyre jobban és jobban feltúrta a táskáját, de nem találta.
- Nem hiszem el pedig betettem tuti itt volt!
- De akkor hova lett? - kérdeztem meglepődötten.
- Nem tudom…
- Nem lehet, hogy otthon hagytad?
- Nem betettem emlékszem rá!
- Jó hiszek neked, de akkor hol lehet valaki ellopta?
- Lehet… Amint Liza ezt kimondta becsengettek. Egy perc múlva be is jött a matek tanár Mis Woldantstain. Sokan csúfolták Őt Einsteinnek a vezetékneve miatt J Woldantstain az iskola legszigorúbb Matematika és fizika tanára! És pont Minden Hétfőn vele kezdünk. Elegem van már a nyávogásából állandóan minden apróságon képes felhúzódni. Nem értem, hogy csak azért van e mert már öreg vén róka ,vagy csak azért mert idegbeteg,bár szerintem az utóbbi inkább igaz rá!
Pszztt…!- lökött meg valaki hátulról, Oli volt az az osztályunk egyik leghelyesebb fiúja, akivel egyébként együt jártam színjátszóra! Egy levelet nyomott a kezembe csodálkoztam ugyanis matekon persze, hogy unatkozik az ember, de ha már levelet küld valaki, az nagyon fontos lehet… „ Amy szerinted hová lehetett a kép?? Szerintem senki se tudta, hogy a táskámban van…” A levelet Loza küldte. Hmm hova is lehetett… Gondolkodni kezdtem magamba. Ha kép lennék hova rejtőznék? Megvan, gyorsan fogtam a tollat és elkezdtem írni a választ „Te mi van, ha az albumban van, hisz ott találtad nem lehet, hogy vissza teleportálta magát oda?” Óvatosan Hátranyúltam a kezemmel és odadtam Olinak a levelet hogy továbbítsa Lizának ! Láttam, ahogy egymásnak adogassák az osztálytársaim egészen az osztály másik végébe ahol Liza ült. Néztem, ahogy elolvassa és sikerült a szájáról leolvasnom, hogy majd megbeszéljük a szünetben… De mit is? Na, mindegy majd úgyis megtudom. A matek hátralevő rése unalmasan telt el Nagy részben azzal hogy Woldantsein tanárnő kiabált illetve azzal, hogy másoltunk a könyvből… Ugyanis ő kijelentette, hogy nekünk nem fog magyarázni mert úgyse tudunk gondolkodni… Dehogynem tudunk mi gondolkodni ha akarunk és érdekel a dolog amiről gondolkodni kell mint például az elveszett kép! Ekkor meghallottam a csöngetést ,Liza máris oda jött hozzám és megbeszéltük, hogy haza megy és első dolga lesz hogy megnézi a képet hogy ott-e van az albumba.
***
Délután 2 óra van, épp most értem haza. Most eszek finom spagettit. Azt tervezem, ha minden jól megy, akkor végre ma tanulni fogok, persze csak akkor, ha a házi szellemem nem zavar meg megint. Ja még nem mondtam? 2 hete megjelent a szobámban egy csaj szelleme fiatal csaj néha előbukkan néha nem mostanság azzal szok idegesíteni, hogy alszok ő meg állandóan felkelt és itt huhog nekem elég idegesítő, és amikor rászólok, hogy hadja abba akkor meg be jön anyám, hogy mi bajom van hogy a levegőhöz beszélek na ez sem könnyebbíti meg a dolgom mert a szellem még mindig itt van most is ott csücsül az ablakpárkányba. Ki kell találnom, hogyan kommunikáljak vele ugyanis eddig nem volt hajlandó megszólalni se… Van egy olyan érzésem, hogy pedig tud beszélni csak nem akar, de hogy mért azt még nem tudom…
Ebéd után nekiláttam tanulni a törit, amikor a 100 éves háborúnál tartottam az anyagban megcsörrent a telefonom. A kijelzőn barátnőm neve villogott és a képe, amit még télen csináltunk… Felvettem, mert valahogy éreztem, hogy ez most sokkal fontosabbb, mint a történelem.
- Szia!
- Szia! Amy hallod, én nagyon félek, most jöttem haza, és az első dolgom az volt, hogy megnézzem, hogy ott van-e a kép, tudod az albumban, és ott volt… hadarta barátnőm a hangján hallottam, hogy nagyon megvan rémülve, ezért ezt mondtam.
- Komolyan? És nem lehet, hogy valaki oda betette?
- Nem, nem, megkérdeztem a szüleim, hogy nem-e ők tették oda vissza, de nem.. Amy … te honnan gondoltad, hogy ott lehet?
- Hmmm… Nem tudom ez csak úgy jött… fogalmam sincs… - igazából nem tudtam, hogy, hogy mondhattam, hogy ott nézze meg egyszerűen csak úgy jött és kész… De csak most vettem észre, hogy a szellemlány aki eddig az ablakpárkányban csücsült eltűnt.
- Na de bocsi Liza nekem mennem kell … Szia, majd holnap suliban beszélünk. Hadartam gyorsan Lizának
A szellemlány itt ült mellettem az ágyon, barna hosszú haja tépetten hullott a vállára, most láttam csak milyen szép barna szemei vannak. Szinte éreztem a lélegzetvételét, itt ült mellettem és nézett engem, én is néztem őt. Volt valami furcsa benne, ebben az érzésben, hogy tényleg egy élő szellem. Egyszerre éreztem félelmet, de valami nyugtatást is… A jelenléte megnyugtatott, sőt nagyon jó hatással volt rám… olyan érzés volt ez, amit eddig még sohasem éreztem… Ekkor a szellemlány felém nyújtotta a kezét és megfogta az enyémet. A tapintása hideg volt, a bőre kissé érdes… Amikor érezte rajtam, hogy megnyugodtam megszólalt. Elmesélte, hogy Erikának hívják és hogy 15 évesen hallt meg, azt is elmondta, hogy hogyan:
Egy szép nyári napon történt, amikor hallatszott a madarak csicsergése és a bogarak zümmögése a virágok úgy virítottak a réten, mint pacafoltok a vásznon. A kastélyban ahol akkoriban Erika élt ünnepségre készülődtek. Nem akármilyen ünnepségre, hanem esküvőre. és nem akárkinek az esküvőjére, hanem Erikáéra. Az egész dolog úgy történt, hogy Erika apja csődbe ment, és ha nem szerzett gyorsan pénzt valahonnan, akkor elveszik tőlük a kastélyt és minden vagyonukat. Ezért az látszott a legjobb megoldásnak, ha Erikát hozzá adják egy gazdag báróhoz vagy grófhoz és így megmenekül a kastély és az egész család is. Ezen a napon csak Erika volt szomorú nem akart feleségül menni 15 évesen senkihez, főleg nem egy olyan emberhez, akit nem is ismer. Különben is neki megvolt már a maga szerelme igaz nem volt gazdag nem volt báró se gróf se herceg, de őt ez nem zavarta… ezért úgy döntött, hogy elszökik otthonról és nem megy férjhez. kilopakodott a kastélyba és befutott az erdőbe, mert tudta, hogy oda senki önszántából nem merészkedik be, mert félnek az állítólagos szellemektől. Erika nem félt tőlük, sőt nem is hitt a szellemekben, csak futott futott az erdőben egy idő után, amikor már az erdő negyedénél járhatott kutyák ugatását hallotta meg és a nevét, hogy kiabáljak. Nem tudott mit tenni egyre gyorsabban és gyorsabban futott tovább, aztán egyszer csak a lábai felmondták a szolgálatot és elesett. Erika nem adta fel újra felkelt, és ment volna tovább, de nem tudott.
Előtte ugyanis egy hatalmas nagy és mély szakadék tátongott… letépett egy darabot a ruhája sarkából leszedett néhány szedret a bokorról, ami ott volt és ráírta a ruhadarabra : „Apa bocsáss meg én ezt nem akartam, de más megoldás már nem volt… én nem akartam hozzá menni… kérlek, ne haragudj rám, SZERETLEK ! Erika”
Letette a földre a ruhadarabot és rá egy követ, hogy el ne fújja a szél. Közben a kutyaugatások és a kiabálások egyre közelebbről hallatszottak. Oda állt a szakadék szélére és elengedte magát a teste lassan zuhant a levegőben nem gondolt már semmire csak, hogy vége legyen, becsukta szemét és várta, hogy leérjen a szakadék aljára. Amikor leért csak egy halk sikítás és egy halk dobbanás hallatszott… Erika meghalt… Ő is csodálkozott, de kiment a testéből látta a testét véresen ott heverve a köveken és azt is látta, amikor apja sírva olvassa az ő általa írt levelet… Nem bírta nézni, ahogy az emberek sírnak, és azt se, amikor megtalálják a holtestét így úgy döntött eljön onnan.
- Így kerültem most ide - fejezte be mondanivalóját.
- Nahát, ez nagyon érdekes - mondtam azalatt az idő alatt, amíg mesélt teljesen megszoktam, hogy ő egy szellem egy barátságos szellem, és valahogy úgy éreztem mintha már régóta ismernénk egymást.
- És ki volt az a fiú, akibe szerelmes voltál? – kérdeztem kíváncsian és nagyon reméltem, hogy válaszol a kérdésemre.
Erika elmosolyodott. Gondolom gondolta, hogy meg fogom kérdezni.. Egy percig habozott, de aztán elmondta:
- Eriknek hívták. Nem volt nemesi leszármazott csak egy juhászlegény ő terelgette a birkáinkat, a juhainkat és néha a lovakkal is foglalkozott így ismerkedtünk meg.
- Hogyan? - kérdeztem. Olyan jó volt őt hallgatni, ahogy mesélt nem bírtam betelni vele. Tudtam a törit már úgyse fogom tudni, megtanulni, mert már vagy egy órája beszéltünk Erikával, de ebben a pillanatban nem érdekelt, jobban érdekelt erika történelme, mint a 100 éves háború.
