Titkos ügyek 2. rész - Fura figura

Telehold ragyogott a város fölött, meghitten szórva szét az égen sugarait az enyhe szellő által. Két feketébe öltözött csuklyás alak álldogált az egyik sikátor mélyén, melyben nem volt egy koldus sem. Átkozott hely volt ez a része a bűzös mellékutcának: minden utcalakó azt tartotta róla, hogy egyszer egy nagyon gonosz ’lényt’ öltek itt meg, és aki megölte, maga is elhamvadt. Vérük beleivódott a latyakos földbe, s még a túlvilágon is viaskodnak.
A két alak egyike harmatos vörös rózsát helyezett el a mocsok közepén, majd félreállt, hogy társa is lerakhasson egyet. Kétszáz éve volt, hogy meghalt társuk, Benny. Hiányzott nekik.

Ámbátor becsülték őt mindenképp, mert megölte a ’lényt’. Neve a feledés homályába merült, és nem is szívesen mondták ki a nevét.
- Nehéz volt nélküle ez a kétszáz év... - jegyezte meg egyikük.
- A következő kétszáz is ugyanilyen nehéz lesz, hidd el.
- Neked még nehezebb is lehet, Julia, mint nekem. Hisz társad volt lélekben, s testben is. Őszintén remélem, hogy találkoztok még.
- Kösz Sunny. Kedves tőled. De most menjünk. Rob ideges volt, mikor eljöttünk. Nem tetszett neki az ötlet, hogy kijöjjünk ide.
- Ezek szerint nem messze lesben áll valahol minket vigyázva. - mosolyodott el Sunny.
- Tudod milyenek ezek a látók! Jó megérzéseik vannak, de néha túl nagy a fantáziájuk. Rémeket látnak...

Hűvös fuvallat járta át őket, mire megborzongtak, majd összenéztek. Egymás pillantásából kiolvasták a nemtetszést a jelenségről. Kezüket széttárva a köpennyel együtt, mint egy szárnnyal, felrepültek...

Nico hazafelé baktatott Mary Sue-tól. Nem fájt neki a szakítás, sőt!- még szabadabbnak is érezte magát. Meg is mosolyogta ezt az érzést.
Ahogy sétált, egy furcsa embert pillantott meg tántorogni. Fogta a fejét, és halkan fel-felnyögött. Néhány lépés után, pont Nico előtt esett össze. Ő természetesen lehajolt, és segített neki felkelni. Furcsállotta, hogy nem volt alkoholszaga, s szemei égkéken, értelmesen csillogtak.
- Uram, jól van? - kérdezte tőle- Beteg? Rohama van?
- Nem, nem. Csak... kicsit elbambultam. - ütögette meg az arcát.
- Jöjjön, igyon meg velem egy kávét. Itt van egy kellemes presszó.
- Köszönöm, igazán kedves.

Öt perc és egy csésze kávé már éreztették hatásukat az idegenen. Kezdett megnyílni Nico előtt.
-...tulajdonképpen most egy társaságnak dolgozom, mint kutató.
- Kutató?
- Embereket, eseményeket kutatok fel.- mondta, és remélte, hogy ez az ember is beveszi a meséjét.
- Érdekesen hangzik...
- Önnek mi a munkája?
- Én rendőr vagyok. De lehet, nem sokáig.
- Melyik osztályon?
- Bűnügy. És néha besegítek a halottaskémnek. Azt mondják, jó a szemem.
- Érdekes szeme van. Mélybarna, szinte már fekete... Biztos jól lát a sötétben.
- Meglepően jól. Hamarabb hozzászokom, mint a fényhez. Néha kifejezetten fáj a dolog.
- Érdekes. És szokott álmodni? Látomások, képek, melyek csak úgy előjönnek mint egy vonat az alagútból?
-Nem különösebben. De ha lenne, nem figyelnék rá. Az ösztöneimre hallgatok.

Még úgy háromnegyed órát beszélhettek, azután Nico elkísérte egy darabon Rob Moort. A főúton váltak el, Rob odasúgta Niconak:
- Nagy örömömre szolgálna, ha letesztelhetném néhány dologban, Mr. Peterson. Ha esetleg hajlandó lenne, menjen el éjfélkor a városon túli erdőbe. Van egy tisztás, a közepén egy tönkkel. Ott leszek.
- Még meggondolom, de köszönöm, Mr. Moor. Viszlát!
- Viszlát!

A férfi elsétált hazáig, majd beállt a tusoló alá, és folyatta magára a vizet egy ideig. Jól esett ellazulni e feszültségteli nap után.
Mikor kész volt, átdörzsölte testét és haját, majd lehuppant a fotelba a TV elé. Épp a híradó ment, melyben Amy Smith, a News műsorának főriportere magyarázott egy esetet, háttérben egy autópályával. Valószínűleg baleset történt.
Elbámult a készülék mellett, és belegondolt abba, amit Rob mondott: "Ma éjfélkor az erdei tisztáson." Tekintete egy pillanatra rávillant az óra világító számalpjára: 22:48-at mutatott. A motorral úgy háromnegyed óra az út, tekintetbe véve, hogy pont a város másik oldalhoz kell menni.
- Addig beugrok a könyvtárba. - motyogta magában, majd felpattant, felhúzta fekete farmerját, egy fekete pólót, rá egy hasonlóan sötét pulóvert. Mindent lekapcsolt, az előtérben felhúzta bakancsát, felvette motoros dzsekijét, és sisakkal a kezében ment le a sötétvörös motorhoz.
Szerencsére nem tettek vele semmit a suhancok. Volt már rá jó néhányszor példa, hogy kiszúrták a kerekét, vagy ráfestékszóróztak, de egy pár alkalom után rájöttek, hogy nem jó lepackázni egy zsaruval. Fejébe nyomta a sisakot, felpattant, majd elrobogott a könyvtár felé.

Először is keresett egy térképet, s behatárolta a helyet, ahová mennie kell. (’Milyen furcsa!- gondolta- Már "mennem kell"? Hisz az imént még erősen gondolkodtam azon, hogy elmenjek-e egyáltalán...’) Gondolatmenete után a bűnügyikönyves részleghez ment, ahol végre rátalált arra a könyvre, amit már elég rég óta keresett: ’Megoldatlan bűnügyek napjainkban’ címmel. Bele-beleolvasgatott, de amikor az órájára nézett, már alig volt ideje, hogy odaérjen.

(Itt most némely olvasó feltehetné a kérdést, hogy hyogyan lehet egy könyvtár még este 11 körül nyitva... Válaszom: Szerzői szabadság! Ez most egy ilyen könyvtár!)

Szóval folytatva a fonál szövését, Nico épp sietve indult el az erdőbéli tisztás felé, ahol Robbal kell találkoznia.
A motor csak úgy süvített az úton. Néhányszor még le is kellett lassítania a felhalmozódó szemétkupacok miatt...
Idő előtt kb. 5 perccel ért oda, és még beljebb kellett mennie gyalog. Az ég felhős volt, némelykor kikandikált alóla a hold fényességes tányérja, így a férfi jól látta az utat.
Mire odaért, Rob már ott lehetett egy ideje, mert láncok fogták a már említett tönkhöz. Nico attól félt, ez valami csapda vagy neki, vagy Robnak, de mivel magával nem sokat törődött, így odafutott a lebéklyózott ismerőséhez.
- Mi történt?
- Menj... innen! - nyögte ki összeszorított fogai közt.
- Megint baj van? Hadd segítsek Rob!
- Menj a tisztás... szélére. Várd ki... a... amíg me...megjönnek. Majd megértessz min-dent!- nyögött fel újból, majd kicsit elfordította fejét, jelezve Nicónak, hogy menjen már.
Ő kicsit várt még, majd belenyugodva a dologba, hátrébb húzódott.

A helyzet kísérteties volt: a hold egyszercsak előbújt, de nem akart eltűnni. A szellőből szél kerekedett, mely magával sodorta a még száraz leveleket, és mint aláfestő zene, ijesztően sípolt és süvített. Rob egyszercsak ívbe feszítette gerincét, majd mint aki szét akar szakadni, feszült. Az inge szét is repedt újsütetű testén, melyet durva, sötét szőrzet fedett. Lábai megnyúltak, s mint egy kutyának, elhajlottak. A fején is nagyobb, elhegyesedő füleket növesztett, arccsontja megnyúlt, és agyarakká váltak fogai.
Nicónak földbe gyökeredzett a lába. Nem tudta mi tévő legyen. Segíteni akart Robon, de tudta, hogy ez az--- izé akár meg is ölheti, hisz vagy másfélszer akkora lett, mint ő.
Két csuklyás alak sétált ki a tisztásra egy-egy elájult, rongyokat viselő embert tartva maguk elé. Nem néztek Nico felé, de a férfi tisztában volt vele, hogy tudnak róla.
Csak mereven nézte, ahogy Rob elkezdi rángatni láncait az áldozatok felé, és egy pillanatra megállt benne az ütő, mikor odadobták a farkasembernek az egyik ájult embert, aki rögtön szét is marcangolta azt.

Látta a csuklyák alatt meg-megcsillanó szempárokat, és arra gondolt, hogy valamiféle rémálomvilágba csöppenhetett, hisz... farkasember, meg... áh! Ez nevetséges!
Az első áldozat csontjai is eltűntek már, mire kissé felébredt, és épp látta, ahogy a másik felocsúdott, mikor odadobták, mint egy darab húst egy kutyának. Nem tudta mostmár mit gondoljon. Dobhártyája izzott az utolsó elcsuklott, félhangos sikolytól, szemei képtelenek voltak felfogni ennyi vért - pedig nem egyszer helyszínelt gyilkosságoknál. Ez mégis más volt... egy etetés. Barbárság. Feladta a gondolkodást, csak várta, mi lesz ennek a sokkoló dolognak a vége...