Tini hősök

Majdnem három nap telt el azóta, mióta Cherylék háza leégett, az apja boltjával együtt, és ez már a 2. alkalom volt. 
 
A lány magányosan ült a főhadiszállás egyik padján, és hallgatta a kint edző barátnőinek a halk hangját. Éppen a naplójába írt, mint a legtöbb reggelen, hogy dokumentálja gondolatait. A naplóját csak azért használta, hogy ezzel iktassa ki az érzelmeit, tekintettel arra, hogy ritkán mutatta ki őket más emberek előtt. 
 
Az otthonom odaveszett. A bolt, apám antik tárgyai; minden. Nehéz eldönteni, merre is induljak, tekintve arra, hogy a főhadiszálláson kívül nincs hová mennem. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magamat, hogy meghúzhatom itt magamat - írta a naplójába. 
 
Felsóhajtott, és kinézett a mellette lévő ablakból, és nem látott mást, csak a kiépített edzőparkot. Néhány pillanat múlva újból belepillantott a naplójába, és folytatta az írást. 
 
- Persze, szép a kilátás, és ennyi év után is otthon érzem magam, de ez nem ugyanaz. Még csak nem is az a megterhelő benne, ha teljesen új lakást kell találnom a városban, hanem apám... minden antik tárgya... megígértem magamnak, hogy a halála után tovább vezetem a boltot. És most minden odaveszett! Minden! Mit tegyek most? Nincs akihez segítségért tudnák fordulni... 
 
Írását megszakította egy könnycsepp. Szomorúságot érzett, amikor megpróbálta legyőzni a saját érzelmeit, de mielőtt a gát átszakadhatott volna, hirtelen kopogást hallott az ajtaján. Gyorsan becsukta a naplóját, és azonnal az ajtó irányába fordult, hogy Ellát lássa, aki éppen az ajtófélfának támaszkodva figyelte a lányt. 
 
- Mi történt veled, egész nap nem láttunk - kérdezte Ella. 
 
Cheryl megrázta a fejét, és a földre szegezte a tekintetét. - Ó, semmi. Csak... néhány dolgot írtam a naplómba. Csak egyedül akartam lenni egy kicsit. A lány őszintén válaszolt a neki szegezett kérdésre, reménykedve, hogy Ellának ne tűnjön fel a valódi oka. 
 
Ella egy pillanatra megállt a szoba közepén, és figyelmesen figyelt - Biztos minden rendben? 
 
A lány lesütötte a szemét, és lassan bólintott, de Ella ezt nem igazán vette be. Odament, és leült Cheryl mellé. - Nyugodtan elmondhatod, hogy mi nyomaszt. 
 
Cheryl sóhajtott. - Csak... - próbálta megtalálni a megfelelő szavakat. 
 
- Mondd csak bátran. Ella biztatta, hogy folytassa. Cheryl bólintott, és vett egy mély levegőt. 
 
- Az apám... ő volt a boltunk eredeti tulaja, ahol laktam. Amikor anyám meghalt, csak én és az antik tárgyai maradtak meg a számára. Imádta azokat a szemeteket - mondta kuncogva. Mosolya gyorsan abbamaradt, miközben folytatta. - Miután meghalt... ígéretet tettem magamnak, hogy a boltot továbbra is vezetem, az ő emlékére. Csak néha voltam nyitva, de ez elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, valami jót teszek neki. Valami, ami miatt büszke lehet rám. Most pedig... minden elpusztult. Ella gyengéden a lány vállára tette a kezét. 
 
- Csak... eltűnt. Megrázta a fejét, miközben a szomorúsága egyre jobban kezdett elterülni az arcán. - Semmi sem maradt meg a boltból vagy egy kép az anyámról... a tűz mindent elpusztított. Nagyon hiányoznak. Cheryl a kezébe temette az arcát, és elkezdett sírni, és Ella pedig vigasztalásképp közelebb ült hozzá. 
 
- Hé, hé, hé, nyugi... - és gyengéden átkarolta a lányt. - Semmi baj... minden rendben lesz, Cheryl. Nyugtatgatta, szorosabban átölelte, mikor a lány is szorosabban ölelte. - Minden rendben lesz - biztatta Ella. 
 
- Nem, nem lesz! - mondta szipogva a lány. 
 
- De, minden rendben lesz. Mondta Ella egyszerűen, és megsimogatta Cheryl hátát. - Tudom, hogy jobb lesz. Nézz rám - gyengéden utasította. Cheryl lassan rápillantott. - Cheryl, te vagy a legerősebb lány, akivel valaha is találkoztam. Lelkileg és fizikailag is; két szememmel láttam, hogy még az életed árán is megvédted volna a többieket a terroristáktól. Mondta biztató hangon. 
 
- Annyi mindenen mentél már keresztül, és tudom, hogy ezt is lefogod tudni győzni. A szemébe nézett, és szomorúan elmosolyodott.
 
- Oké? 
 
Cheryl bólintott. - O-oké...
 
Ella ismét szorosan  magához ölelte a lányt, és egy gyengéd puszit nyomott a homlokára.