Tengerszem
Sosem felejtem el azt az éjszakát. Azt az arcot és pillantást, amely mindent elárult. Órákon át simogattam az arcát. – e sorok írásakor remeg a lány egész teste, könnye félénken, remény nélkül hull fáradt arcán.
Láttam a szemében, igen, láttam mindent. Azt, hogy nem szeret, de hálás, mert most Vele vagyok és vigyázom Rá. Tudtam, éreztem ezt, és legfőképpen féltem ettől. Nem ismertem ezt a helyzetet. És máig nem tudom kezelni. Ő annyi mindent nem tud. De nem biztos, hogy ez rossz. Sőt. Így van jól.
Talán megrémülne attól az erőtől, amit Ő adott nekem, és amit el tud venni tőlem, amikor csak akar. Nem tudja ezt sem, nem tud bánni ezzel a hatalmával, és így, emiatt már sok fájdalmat okozott. Olyan, mint amikor egy kisfiú kést fog a kezébe, de még nem tud vele bánni, nincs tisztában annak a fájdalomnak az erejével, amit akkor okozhat, ha valakit megszúr. Ő sem látja, hogy kést tart a kezében. Én, pedig a közelében vagyok.
Nem tudtam abbahagyni a simogatását. Éreztem, hogy ez az utolsó éjszaka, amikor ketten vagyunk. Amikor csak az enyém... és mégsem. Minden pillanatot ki akartam használni. Behunyta a szemeit. Fájt látni. Mert ekkor beleláttam a lelkébe. Másra gondolt, talán arra, hogy valaki más simogatja. De amikor kinyitotta a szemeit, nem volt csalódottság bennük. Csak szomorú köszönet azért, amit érte teszek, pedig tudom: nem szeret. Többször láttam ezt a szempárt így nézni… régóta le volt hunyva a két, édes tengerszem. Már fájt a kezem, elfáradt. Még utoljára végigsimítottam a haját, a homlokát megcsókoltam. De ekkor hirtelen kinyíltak gyönyörű szemei. Nem akarták elveszíteni a biztonságot. A keze nyugodt volt. Az érintése új erőt adott. A kezemet újra arcához tette, és mosolygott. Jó volt hozzám. Adott még pár órát az életéből. Aztán végleg elbúcsúztunk. Akkor azt még nem tudtam, hogy örökre szól. Nem is éreztem, de Ő már igen.
A szavak nem jelentettek a kapcsolatunkban semmit. Csak a szemünk beszélt. Mindkettőnké. De már biztosan tudom: Ő ebből nem értett semmit. És ez az, ami még most is fáj. Mert ha néha kérdés van a szememben, megkeresem ezt az arcot. Elmerülnék abban a csodás tengerszemben. És mindig választ kapok a kérdésre. De Ő még mindig nem érti, amit a tengerszemeivel mond. Talán nem is olyan mély az a tenger, mint gondoltam?
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
2025-07-24
|
Történetek
Sokáig szótlanul mentünk, miközben a kamion falta a kilométereket. Addi provákáltam egy isőután,...
2025-07-20
|
Fantasy
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Friss hozzászólások
rpeter:
Köszönöm a segítséget, ehhez m...
2025-07-17 15:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
Hozzászólások