Temporis Tempestas (Idővihar) 8

Megfordultam. Az egyik mosdónál egy nő sminkelte magát. Sötétzöld estélyiben volt, ami egészen a földig ért. Semmi fodor, semmi csicsa. A haja laza, vörös hullámokban végződött a derekánál. Csak egyszer pillantott rám, aztán tudomást se vett rólam.
Lorának nyoma sem volt. Gondoltam, hogy csak az egyik fülkében lehet, mert a tízből csak egy volt zárva. Szép nyugisan odasétáltam az ötödik WC-hez.
- Lora… Lora itt vagy? - suttogtam.
A zöld estélyis nő rám emelte tekintetét. Lehet, hogy hülyének nézett. Erre én csak báj vigyorogni tudtam. De mire visszanéztem, valaki kicsapta az ajtót és ez engem pont telibe talált.
- Anám… - nyögtem, és a kezemet az arcomhoz kaptam.
Aztán rájöttem, hogy vérzik az orrom.
A „tettes” egy molett nő volt, aki szűk, királykék estélyibe gyömöszölte magát. Csicsából nála nem volt elég. Fider-fodor…
A haja fekete, egyenes és vállig érő volt, amibe tett egy pár díszcsatot.
Amint észrevett engem, elsápadt. Megijedt.
A másik csaj csak dermedten, szótlanul nézett.
- Jaj, kérlek, ne haragudj, én nem akartam! - sajnálkozott, már-már hisztérikusan.
- Sempi ghond –válaszoltam, miközben a kezemet még mindig az orromhoz tartottam.
- Jézusom, te vérzel! Gyorsan ülj le! –mondta és betuszkolt a WC-be, ahol lehajtotta az egész ülőkét. Leültem.
- Csak tartsd felfelé a fejedet, mindjárt keresek egy papír zsebkendőt! – ezzel elkezdett kutatni a csicsa kék retikülben. - Nem lehet igaz, nem találom! Pedig betettem! – mérgelődött.
- Van nálam - mondta a másik csaj, és felénk nyújtotta.
A molett elvette tőle. - Köszi Lisa! Akkor levennéd a kezed az arcodról? - fordult felém.

Amikor eleget tettem a kérésnek, megláttam, hogy az egész tenyerem csupa vér. Akkor már el se bírom képzelni, hogy hogy néz ki az arcom.
- Te jóságos ég, tiszta vér vagy! – ijedt meg a nő.
Felpattantam és az egyik mosdóhoz mentem. Amikor a tükörbe néztem, majdnem elvitt az infart. Az orromtól kezdve az álkapcsomig csorgott a vérem, és onnan pedig a fehér blúzom gallérjára cseppent. Kiguvasztottam a szemem és azonnal mosni kezdtem az arcom, a zsebkendővel pedig szárazra törültem magam. A vörös folyadék még mindig szivárgott.
- Na most mit csináljak? – néztem kérdőn a két személyre.
A duci két kis zsebkendő darabot csippentett le.
- Ezeket tedd bele az orrodba és ha átázott, akkor cseréld ki egy tisztára.
Kissé hülyén éreztem magam.
Amikor kész voltam vele, hálásan néztem rá.

- Nagyon szépen köszönöm… ö… - kezdtem, de rájöttem, hogy nem is tudom a nevét.
- Clara vagyok. Ne köszönd meg, mert ez az én hibámból történt.
- Semmi gond, nem történt semmi –mosolyogtam.
- Jaj, el is felejtettem bemutatni a barátnőmet, Lisát. A gálára jöttünk, hogy megnézzük ezt a lenyűgöző előadást! –Őszinteség érződött a hangjában.
Tisztára pozitív a kisugárzása. Ragyog az egész lénye.
- A szombati gálát se hagyjuk ki… - szólalt meg Lisa, aki tovább cicomázta magát a tükörben, de a haja folyton a képébe lógott, amit hátralökött a kezével.
Nem tűnt annyira lelkesnek, mint a barátnője.
- Te is az előadást jöttél megnézni? –kérdezte Clara, akinek az arcáról nem hervadt le a mosoly.
- Nem, én a zenekar egyik tagja vagyok, pontosabban egy hegedűs – válaszoltam.
- Tényleg? Komolyan? – hitetlenkedett.
- Tényleg, nem viccelek –vetettem felé egy mosolyt.
Ez a csaj egyfolytában mosolygásra késztet. Csak úgy, a kisugárzásával.
- Nem gondoltam volna, hogy összefutnánk valamelyik zenésszel! –Tisztára megörült. – Hallod ezt Lisa, összefutottunk a Dark Storm egyik hegedűsével!
- Hallom – mondta közömbösen és még most sem szakadt el a tükörtől. Szerintem őt nem túlzottan izgatták a zenészek. Ahogy elnéztem őket, megfigyeltem, hogy körülbelül hasonló korúak lehetnek velem, vagy pár évvel öregebbek. Plusz mínusz, kit érdekel?
- A nevedet még nem mondtad –tudatta velem Clara.
- Ja bocsi, a nevem Elvira.
Lisa már elpakolta a sminkes készletét és Clarához fordult.
- Már mennünk kéne a helyünkre, nem gondolod?
- Tényleg, hogy elidőztünk! Már nem is tartalak fel Elvira, még egyszer bocsánatot kérek az orrod miatt. Remélem, hogy fogunk még találkozni.
- Szia! – köszöntek mindketten és ki is viharzottak.

Nekem még időt se hagytak, hogy visszaköszönjek. Vagy nekem volt hosszú a vezeték? Franc tudja. Ez a Clara nagyon kedves volt, mert megtehette volna azt is, hogy egyszerűen leszerencsétlenez. Manapság az egymás lemondása a divat. Hát nem faintos? Ekkor eszembe villant, hogy miért is vagyok itt. Jaj, de hülye vagyok! Én itt filozofálok, miközben Lora bajban van. De hol lehet? Azt mondta, hogy ide jöjjek vissza. Csak ekkor vettem észre, hogy az ablak tárva-nyitva. A sötétzöld fátyolfüggöny meg-meg lebbent. Odasétáltam. A két alkarommal rátámaszkodtam a párkányra és kinéztem. Nem volt magasan az ablak, mert a földszinten helyezkedett el. Tíz méterre tőlem fenyőfák sorakoztak, amelyek az idő folyamán szép nagyra nőttek. A szél hatására sistergő hatást kölcsönöztek a tűlevelek egymáshoz való dörzsölődései. Meleg volt a már fuvallattá lett szél, ami az arcomba csapott. A hajfürtjeimmel lágyan játszadozott. Nagyon jólesett most így lenni. De már egy ideje zavart valami. Nem tudtam rájönni, hogy mi az. Felpillantottam és láttam a fenyőfák felett az erősen világító teliholdat. Hát persze… a telihold. Mint mindig. Megfájdult a fejem.
Ekkor egy újabb fuvallat csapott meg, ami vörös rózsaszirmokat hozott magával.
Vörös rózsaszirmokat?!

Lassan magamhoz tértem, mert az egyik szirom beleesett a blúzomba, a kivágásnál.
Mielőtt még elkezdtem volna szerencsétlenkedni a kiszedésével, észrevettem, hogy a bal alkarom alján véres a blúzom. Leakadtam és lassan kimeresztettem a szememet.
- MI… EZ?! – mondtam hangosan, és a párkányra néztem. Egy kicsi vértócsa volt rajta. Csak azért nem vettem észre az előbb, mert a párkány elég sötét árnyalatú.
- Úristen Lora… - futott végig az agyamon.
Nem tudom, hogy miért, de úgy éreztem, hogy ez az ő vére. Mondjuk női megérzés.
HA-HA-HA! Én meg a női megérzés. Persze nem röhögtem, csak a belsőm gúnyolta ki önmagát. Eluralkodott rajtam a félelem. Csak nem… ? Neeem, mit gondolok én itt össze-vissza? Ő egy profi vámpírvadász! Őt nem tehetik el csak úgy láb alól. Lehet, hogy elmenekült? Vagy üldözött valakit? Inkább az utóbbi. Ha megtudná, hogy az első lehetőséget is felhoztam, lehúzna a budiban.

Kihajoltam az ablakon, de már úgy, hogy nehogy beleérjek a vértócsába. Nem láttam senkit, csak a szellő hozta langy meleget éreztem. Ahogy az eget kémleltem, láttam, hogy a távolban sötét viharfelhők gyülekeznek eltakarva a csillagokat. Igaza volt Johnny-nak, vihar lesz. De ez várható volt.
Vajon tényleg igaz a Temporis Tempestas? Hm… lehet, hogy Dori és a kutatócsoportja túlzásba vitte a dolgot.

Nagyon meleg a mai nap. Tudom, hülye vagyok, amiért nadrágot vettem fel szoknya helyett, de én „allergiás” vagyok a szoknyákra. Endy-ék viszont szívesen vettek volna fel a helyemben. Hát csak tessék, szolgálják ki magukat. De ők… nem én.
Most amúgy is fantasztikusan nézek ki papír zsebkendő cafatokkal az orromban.