Temporis Tempestas (Idővihar) 7

Endy szép lassan felültetett, de úgy, hogy még háttal nekitámaszkodtam. Nem szépítek. Olyan érzés volt a hátamban, mintha baltával dobáltak volna meg. Ja hát igen, a kamerás a szerkentyűjével még csak meg se rezzent. Homályos nekem a fickó. Még mindig minket vett. Remek.
Közben páran idecsődültek. Többek között Lucas, Diego és Johnny.
A telefonom újra akcióba lépett. A francba, még mindig elfelejtettem levenni a hangot. Már tervezgettem, hogy a közeljövőben eldobom. De neki a betonnak.
Miközben még mindig ugyanebben a testhelyzetben kezdtem kutatni a mobilt a zsebemben, a riporternő újra rákezdte:
- Remélhetőleg a közeljövőben jobban vigyáz magára, és a telefonjára, ugye?
Mivel még mindig kerestem a csörgő telefonomat, a hátam mögött Endy tartotta félig térdelve a fájós hátamat, Lucas idegesen fixírozott, Diego azért küzdött nehogy vigyorogjon. . felment bennem a pumpa.
Előkotortam a kütyüt és idegesen felvettem.
- Tessék?!- kicsit gorombára sikeredett a hangnemem.
- Izgalmassá teszed a gálát! - hallatszott Carlos derűs hangja.
- Örömödre... - folytattam unottan.
- Látunk téged a tv- ben, integessél!- kuncogott. - Kiterültél, mint a szekrény!

Integetés helyett szépen felemeltem a szabad, bal kezemet és a középső ujjamat mutattam a kamerába.
Erre a kis előadásomra páran meglepett hangeffektusokat adtak ki. A csaj még mindig ott volt mellettem.
- Vigye már a mikrofont... a pofámból! - közöltem.
Mire a nő, a meglepetéstől hirtelen felállt és folytatta a szövegét.
- Úgy látszik, a művésznő erős agyrázkódást szenvedett!- hebegte a kamerába.
- De még milyet!- nevetett Carlos- Csak igy csendben megjegyezném, hogy nem csak mi nézzük a tv- t. Százezer ember láthatta az ujjas mutatványodat - itt már egyenesen hahotázott.
A francba. Ezt el is felejtettem.
Jaj China, olyan lehetetlen vagy! – éreztem, ahogy vigyorog.
Hát igen, Carlos szokott így nevezni. Talán mostanság egyre többször.
- Demente - zártam le a témát.
- Gracias China!- kezdett visszajönni a nevetése - Hasta luego!
- Álmodik a nyomor. Adios Carlos! - és letettem.

Még mielőtt eltehettem volna, Lucas kikapta a kezemből, kikapcsolta és zsebre vágta. Ebből a gesztusból rájöttem, hogy most jön az a rész, amikor lesikítsa a hajam.
De közben eszembe jutott Lora. Fel kell állnom! Nem szerencsétlenkedhetek itt tovább.
Endy észrevette, hogy próbálkozok és segített felállni.
Már csak egy kicsit fájt a hátam. Végre a kamerásak elhúztak a folyosó hajlatába.
Kámforrá akartam volna válni, de Lucas visszarántott.
- Mégis mit gondolsz magadról kisasszony?!
- Hát... azt... hogy... , jaj, Lucas, nekem most nincs időm ilyesmire. Légy szíves engedj el, mert sürgősen a mosdóba kell mennem!
- Majd mégy, ha megtárgyaltuk a dolgot szívem!
- Mit kell ezen megtárgyalni? Bocsánat többször nem felejtem kikapcsolni a telefont, és nem mutogatok csúnyát a kamerás bácsinak, még valamit apuci? - sietettem.
Már attól féltem, hogy mindjárt elrohanok.
- Á, nincs ez ilyen könnyen elintézve Elvira drágám, ez az egész élő adásban megy a színház 300-ik szülinapján, a hangvételét fokozatosan felerősítette.
- Mit akarsz, mit csináljak Lucas?Már nem tudom visszapörgetni az időt!
- Rossz hirnevet hozol a zenekarnak, még akkor is, ha te vagy az egyik legjobb hegedűsöm.
- Jó, jó, oké, többször nem lesz ilyen... mehetek?
Be lennék sózva? Hát igen... és még ez enyhébb kifejezés.
- Remélem, hogy már nem leszel ilyen kis szeleburdi, a telefonodat meg az egész műsor után kapod vissza. - közölte.
- Oké, oké, oké - és már mentem is.
Már a másik folyosón voltam, amikor hirtelen Endy megállított.
Feléje fordultam.

- Kérlek Elvira, ne haragudj, tudom, hogy miattam... dobtál egy hátast. Ne hívjak orvost?
- Semmi gond, dehogy kell orvos! Csak már muszáj mennem.
Közben láttam, hogy Diego a másik folyosón úgy tesz, mintha az egyik gigantikus festményt nézné, baromi nagy érdeklődéssel. Na persze... ott vigyorog, mint a fakutya. Mindig is röhelyesnek tartotta, ha Lucassal látott beszélgetni. Szerinte olyan, mintha két barátnő társalogna. Mellette Johnny kommunikált az emlegetett személlyel.
- Már tényleg muszáj mennem a mosdóba! - közöltem.
- Ne segítsek? - kérdezte.
Közben én lassan hátráltam a helységbe, aminek az ajtaja befelé nyílott.
Segiteni?!Agyam elszáll.
- Nem, nem, dehogy!- közben folyamatosan zártam be előtte az ajtót, de a szabad résen még mindig mondta.
- Biztos, hogy ne?
- Biztos hát! - és már be is zártam.


China - drágám
demente - bolond
hasta luego - a közeli viszontlátásra