Temporis Tempestas (Idővihar) 4

Én teljes mértékben ledöbbentem. Nem komplett a csávó.
Mik vannak mostanság?!
De a kíváncsiság nagyon furdalta az oldalamat, hogy vajon ki lehetett az a félkegyelmű.
Az idő valahogy nagyon lassan haladt. Minden egyes másodpercet egy órának éreztem.
Kitaláltam, hogy visszahívom az illetőt, úgysem tiltatta le a számát.
Egy párszor kicsörgött, aztán felvették.
- Igen? - hangzott fel egy ismerős hang.
A háttérben sok ember moraját is hallottam.
- Carlos?! - akadtam ki.
- Elvira? Te vagy az? - kérdezte vissza.
- Te hívogattál az előbb? És te mondtad azt, hogy "Nézd meg a WC- t"? - mélyítettem el a hangom.
- Az nem én voltam, hanem az egyik tag, Alejandro. Mondtam neki, hogy ne igyon annyit. Ó, de miért is kéne rám hallgatni? Szóval nem csak téged hívogatott, hanem a fél várost. Úgyhogy muszáj voltam elvenni tőle a telefont. Elnézésedet kérem Senorita - sajnálkozott Carlos.
- Nem baj, de hol vagytok? - kérdeztem.
- A Carramba bárban. Már ennek is én vagyok a tulaja, és ünnepelünk!
- Tényleg? Gondolom, mészárlással érted el - próbáltam viccelődni, de reméltem, hogy nincs igazam.
- Egyszerűen csak megvásároltam - felelte.
- Ez így túl könnyű, nem mondasz el mindent!
- Na jó, egy kis fenyegetés is volt benne, így olcsón hozzájuthattam - vallotta be.
- Mindjárt gondoltam.
- Hát akkor sok sikert a gálához, nézzük itt a tv- ben. Azt hiszem, hogy hozatok ide egy plazmatévét. Jó mulatást, ARRRIVAAA!- és letette.

Az "Arrrivázásnál" muszáj voltam egy kicsit távolabb tenni a telefont a fülemtől.
Hát ő sem százas.
Azt el is felejtettem mondani, hogy Carlos egy maffiavezér. De valahogy túl jó barátunk lettünk, és ezért nem jelentem fel. Meg ő nem az a gyilkolászós fajta. De lehet, hogy mégis. Ameddig nem látom, hogy fizikailag bánt más embert, addig békén hagyom.
Így más témával kapcsolatban, azért is voltak problémáink az albérlet fizetésével (a már- már hotelban), mert én semmilyen pénzt nem fogadok el anyáméktól. Magam keresem meg. Dorinak sincs "húdesok" fizetése. De szerencsére fizetésemelést kaptam Lucastól.
Hm. . emlegetett szamár.
- Kisasszony, hol voltál idáig? - illegette magát Lucas.
- Kérdezd Endyéket!
- Ejnye, ejnye, ne fogd rá másokra! - rázta meg mutatóujját.
- Mi az, hogy ne fogjam rá másokra?! Én csak azt mondtam, hogy Endyéket kérdezd!
- És most hol vannak a drágák? - nézett körül.
- Én honnan tudjam?
- Velük jöttél, neeem?
Az a hangja...
- Velük, velük, de látod, hogy nincsenek itt - mutattam magam köré.
- Jaj, anyucikám, most kereshetem őket!De Elvira drágám, 10 perc múlva kezdünk, úgyhogy lennél szíves majd a helyedre fáradni? - és lányosan rázva magát elszaladt.
Ugye már lehet kapizsgálni, hogy miért nem akartam vele összefutni. De ettől függetlenül, azért szeretem.

Diego is elment valahová. Szuper! Sziesztázhatok tovább. Csak semmi tréma.
Hjaj... még ülök egyelőre. Nem esik jó felállni. Tisztára fáradt vagyok...
- Elviraaa... - suttogott valaki a fülembe.
Én erre olyan frászt kaptam, hogy hirtelen felálltam, és pofára estem a saját hegedűmben. Amikor nagy nehezen felültem, észrevettem Endyéket.
- Elvira, csaknem vagy idegbajos? - segített fel.
- Dehogy, csak nagyon belemerültem a gondolataimba.
- Talán épp azon gondolkodtál, hogy Lucas vajon megtalált- e már minket?
- A szavaidból ítélve meg - néztem rá.
- Jól van, semmi gond. Még 8 perc. Mi már bemegyünk. Jössz?- kérdezte Johnny.
- Még elszaladok a női mosdóba! - fogtam meg a hegedűtokot.
- Siess, nehogy elcsurranjon a hegedűd! - marhult Endy és elindultak.
Ő, meg a hülye viccei.

Én mindjárt be is fordultam jobbra, a folyosóra, aztán balra, az ajtóhoz. Éppen nyúltam volna a kilincsért, amikor az ajtó hirtelen kinyitódott, és tőlem vagy három fejjel magasabb és testesebb pasas lépett ki. Motorosnak néztem. Fején kendő, szemüveg, fekete bajusz, szakáll és bőrcuccok. Szerintem, eltévesztette a házszámot. Én csak bambán bámultam rá. Meg ő is rám. Aztán elbandukolt. Amikor visszazáródott az ajtó, megláttam, hogy ez a férfi WC.
Oh, én hülye... Ráztam meg a fejem.
Megfordultam, és nyolc lépést tettem előre, a velem szemben lévő női WC ajtajáig. Benyitottam.
Ahhoz képest, hogy egy WC-ben voltam, elég szép volt a hely. Ha Endyéknek ezt elmondanám, egy hétig röhögnének rajtam.
Elég tágas itt. Bal oldalon végighúzódik vagy 10 mosdó, felettük egy hosszú tükörrel. Jobb oldalon pedig 10 zárt WC sorakozik. Szépen karbantartják a helyet. Letettem a hegedűt. A harmadik mosdónál megmostam az arcom, hogy felébredjek. Nem festem magam, úgyhogy nem kellett aggódnom, hogy elkenődik a sminkem. A tükörben eléggé sápadtnak tűntem. A mosdók végénél, az ablakon keresztül erősen besütött a Hold. Lehet, hogy ennek a hatására vagyok most ilyen. Nem szabad elaludnom. Biztonságképpen megmostam még vagy kétszer az arcom a jéghideg vízzel. Nagyon jó hűsítő hatása volt. Arra gondoltam, hogy beveszek egy mentolos rágógumit. De úgy hülyén néznék ki hegedülés közben. Különben se lehet úgy játszani. Akkor maradunk a tic tac- nál. Gyorsan elrágom, oszt AMEN.

Ekkor megláttam a homlokom közepén egy oltári nagy pattanást.
- DEKK! - mondtam mély hangon, és hajoltam rá a mosdóra, hogy közelebb lássam a tükörben.
- Tiszta Hawaii, olyan, mintha indiai lennék... Majd ha belekötnek, akkor azt mondom, hogy indiaiak voltak az őseim. De visszasöpörtem rá a hajamat. Elkezdtem utánozni az indiai mozdulatokat csak úgy marhaságból. Talán a fáradtság hatása.
Ekkor hirtelen berontott valaki a mosdóba. Ijedten kaptam oda a tekintetemet.
Lora volt az, az egyik barátnőm. Fekete nadrágban és felsőben volt, haja sötétbarnán csillogott, ami a derekáig ért. Sötétzöld szemére is ráhullott néhány tincs a sietségtől. Arca ijedtséget tükrözött, zihálva, háttal nekidőlt az ajtónak. A karján vérző sebek díszelegtek. Ő nem tartozott a zenekarhoz. Más műfajban dolgozott.
Ő hivatásos vámpírvadász.
Ijedten, és magyarázatot várva néztem rá.
- Segítened kell! - közölte.