Találkozás a családdal

A vidéki házig vezető út alatti társalgásra leginkább a kínos jelző illett. Jon bátran próbált társalogni útitársával, de Lynn válaszai egyszavasok voltak vagy elmaradtak. A lány nem volt dühös, de gondolatainak vihara elterelte a figyelmét. Tíz percnyire lehettek a céltól, amikor úgy tűnt hogy megjött a hangja. Félénken megkérdezte a barátjától:
-Gondolod hogy tetszeni fogok a családodnak?
Jon megkönnyebbült hallva hogy a lány végül kommunikatív lett, ezért lelkesen felelt:
-Egyenesen imádni fognak, nem kell aggódnod.
Lynn elgondolkodott majd azt mondta:
-Remélem is, de olyan nagy a családod és most egyszerre fogok mindenkivel találkozni.
-Na aggódj, finoman fognak veled bánni!
Lynn szeretett volna neki hinni, ám továbbra is aggódott. De akár készen állt, akár nem, a ház megjelent előttük és a rettegett találkozás kézzelfogható közelségbe került. A felhajtón egy nyári ruhás, csinos lány kezdett izgatottan fel-le ugrálni, amikor meglátta őket.
-Megjöttek! Itt van! És gyönyörű! -kiáltotta be a házba a család többi tagjának.
Jon kiszállt a kocsiból és magához ölelve az izgatott rokont megakadályozta hogy az a barátnőjéhez rohanjon.
-Nyugalom Jenny! Ne rohand le szegényt! -mondta mosolyogva, majd az éppen akkor bizonytalanul kiszálló és ruháját lesimító Lynn felé fordulva folytatta:
-Ez Jenny, az unokahúgom. Örül hogy megismerhet.
Lynn elég közel merészkedett Jenny-hez, hogy kezet nyújthasson neki.
-Szervusz! Lynn vagyok.
-Tudom! Jon mondta hogy csinos vagy, de nem képzeltem hogy ennyire! 
-Köszönöm! -felelte Lynn elpirulva, Jon pedig bólintással fejezte ki egyetértését az unokahúga véleményével.
-Egy hatalmas partyra hívtak a következő hónapban és annyira örülök hogy elmehetek! -mondta Jenny.
Lynn nem egészen értette hogy ennek mi köze az ő jelenlétéhez, de azt felelte:
-Az jó!
A család többi része is kiözönlött az ajtón és megszűnt Jenny monopóliuma Lynn figyelmére. A lányt üdvözlések árasztották el és mindenki bemutatkozott. Ő persze szinte azonnal elfelejtett minden nevet. Egy idősebb pár melegen átölelve üdvözölte.
-Ők a nagyszüleim. Carl és Doris. -mutatta be őket Jon.
-Örülök hogy találkozhattunk! -mondta Lynn reménykedő mosollyal.
-A mienk a megtiszteltetés! -felelte az öregúr elegánsan.
-Jon rengeteget mesélt rólad. Örömmel látunk az otthonunkban. -mondta Doris.
Jon egy energikus, vonzó ötvenes nő és a mellette álló csendes férje felé terelte Lynn-t.
-Ők itt anya és apa.
-Daniel vagyok. -mondta a férfi és kezet csókolt a lánynak.
Mielőtt Lynn felelhetett volna, a dinamikus nő félretolta a férjét és úgy ölelte magához a lányt, mintha egy régen elveszett rokon tért volna haza.
-Ohh Lynn.. Annyira izgatott vagyok, amiért végre találkozhatunk a lánnyal, aki boldoggá tette a mi Jonathan-unkat!
Lynn a tőle telhető legjobb módon válaszolgatott, de a találkozás pont olyan stresszes volt mint korábban képzelte. Jon lassan elszakította a tömegtől és megmutatta a szobát, ami a hétvégén a szállásukként szolgál. Természetesen a legjobbat kapták. Fél órával később Lynn valamelyest megnyugodott. Visszamerészkedtek a nappaliba, hogy a lány és a család fokozatosan megismerkedhessen egymással. A nők a konyhában beszélgettek kisebb csoportokra oszolva, miközben a férfiak a hátsó udvarban disznót sütöttek vacsorára. Ahogy a pár belépett, minden nő egyszerre kezdett beszélni. Jon anyja közbelépett és helyet mutatott a lánynak az asztalfőn.
-Szegény gyermek! Biztosan éhes vagy. -mondta aggódva.
A meglepett lány elé tett egy szelet gőzölgő, szokatlan alakú steak-et. Jon a barátnője mellé ült és bocsánatkérő mosollyal nézett rá. Lynn megvizsgálta az ételt. Láthatóan ő volt az egyedüli, akitől azt várták hogy egyen. Az idősebb nők körbevették és mohón vártak valamire, de Lynn nem egészen értette hogy mire. A steak majdnem szabályos kör alakú volt egy csontdarabbal a közepén. Tökéletesen át volt sütve és az illata is remek volt. Lynn tényleg éhes volt, úgyhogy felkapta a kését és a villáját, majd szelt egy falatot. Amikor a szájába vette, a nők nyugtalanító várakozással bámulták.
-Csodálatos! -mondta a lány a lehető legnagyobb lelkesedéssel.
Igazából nem volt nehéz dolga, mert a hús valóban a legfinomabb volt amit valaha evett.
-Mi ez? -kérdezte, noha volt egy zavarba hozó sejtése a válaszról.
Jon bátorítóan megszorította a combját, miközben egy Jaclyn nevű hölgy válaszolt:
-Ez Alice, a legfiatalabb lányom. Pontosabban az utolsó darab ami maradt belőle. -mondta furcsa, keserédes büszkeséggel a hangjában.
Lynn és Jon három hónapja randevúztak, amikor Jon megosztotta a lánnyal a családja szörnyű titkát. Újabb két hónap múlva meghívta az idei családi bankettre. Lynn sohasem találkozott még kannibálokkal és voltak erkölcsi fenntartásai, de Jon megnyugtatta, hogy minden alany szigorúan önkéntes volt, úgyhogy elfogadta a meghívást. Most, hogy először kóstolhatta a szokatlan csemegét, egyszerre érezte magát rémültnek és lelkesen izgatottnak.
-Természetesen frissen sokkal jobb volt. Szeretünk megőrizni egy darabot a következő speciális vendégnek. Megtettem amit lehet, de egy év fagyasztás messze nem ideális. -mondta Jon anyja bocsánatkérően.
-Ez nagyon kedves. -felelte Lynn.
Nehéznek találta hogy a várakozóan figyelő nők szemébe nézzen, ezért inkább betömte a szájába Jon unokahúgának utolsó ínycsiklandó falatját.
Alice anyja felkapta a megtisztított csontdarabot és gondosan becsomagolva eltette. A lakoma még csak most kezdődött. Lelkes férfiak hada árasztotta el a konyhát és egy nagy darab nyárson sült húst tettek az asztal közepére, amit jókora adagokra szeltek és szétosztották. Lynn-nek Jon és Jenny között mutattak helyet a nagyobb asztalnál. A lány elszörnyedve bámulta a hatalmas darab gőzölgő húsdarabot a tányérján. Carl nagypapa ült az asztal egyik végénél, Doris nagymama a másiknál. Több tószt hangzott el ünnepelve a családi összejövetelt és köszöntve a fél tucat vendéget, akik Jon unokatestvéreinek barátnői voltak. Ezután mindenki nekilátott az evésnek. Jon és Jenny lelkesen tömték magukat, de Lynn csak óvatosan kóstolta meg a húst. 
-Finom. Mi ez? -kérdezte.
-Sertés. -felelte Jon két falat közt.
-Tényleg az. -tette hozzá mosolyogva Jenny látva Lynn továbbra is bizonytalan pillantását.
-Különleges hús csak szombaton lesz.- mondta Jon.
-Annak elkészítését pedig amúgy sem bíznánk a férfiakra. Jon anyja fogja majd a sütést végezni. -mondta Jenny kacsintva.
Lynn elengedte magát és élvezte az ételt. Néhány nevet is megjegyzett az asztalnál ülve. A hús gyorsan eltűnt, de már követte is a desszert, a kávé és némi alkohol. A családban az étkezések láthatóan maratoni események voltak.
Vacsora után a család kisebb csoportokra oszolva szétszóródott a házban. Az emberek csevegtek és emésztettek. Jon és Lynn a társalgóba vezették Lynn-t, ahol Jon unokatestvére, Joey eltúlzott öleléssel üdvözölte Jon-t majd bemutatta nekik a barátnőjét, Catherine-t. Catherine alacsony, dús keblű, huszas évei közepén járható lány volt. Jenny rosszkedvűen nézte Catherine-t amikor bemutatták őket egymásnak és nem is szólt hozzá többet. Catherine csak vigyorgott Jenny haragján, de ettől eltekintve figyelmen kívül hagyta a lányt és Lynn-hez szólt:
-Szóval te vagy Lynn. Már sokat hallottam rólad.
-Én is rólad. -felelte Lynn kínosan elfordítva a tekintetét.
-Azt hiszem idén remek lakoma lesz. Szerencse hogy így alakult. -mondta Catherine végignézve Lynn magas alakján.
Lynn nem felelt, csak megszorította Jon kezét. Joey sután megpróbálta feldobni a hangulatot:
-Nehéz lesz felülmúlnod a húgomat. Úgy hallottam megkóstoltad ma este. De az biztos hogy minden esélyed megvan rá.
Jon sietősen kimentette magukat és Lynn-t a szomszédos dolgozószobába vezette majd becsukta maguk mögött az ajtót. Most hogy végre kettesben maradtak, Lynn megpróbált nyugodtan lélegezni. De amikor ránézett a hatalmas mahagóniasztal mögötti falra, kísérteties vitrin látványa fogadta. A vitrinben összesen ötven kis rekesz sorakozott  öt sorban. A rekeszek többségében egy-egy hófehér koponya vigyorgott. A rekeszeket jobban megnézve Lynn észrevette, hogy minden koponya mellett egy hajtincs és egy fénykép is van egy meztelen nőről, illetve mindegyik koponyát színes szalag díszített, amit a szemgödrökön vezettek keresztül. A lány levegő után kapott és leült az egyik fotelbe.
-Ez lesz a negyvenedik családi lakoma. -mondta Jon gyengéd mosollyal.
-Istenem! -felelte Lynn.
-Tudom hogy ez sok egyszerre… Tudod a családi hagyományunknak sötét titok a kezdete. -mondta Jon a vitrin legfelső sorára mutatva.
-Nem mondod! -felelte Lynn elnevetve magát úgy gondolva hogy a barátja viccel. Az ő megítélése szerint egy kannibál család már önmagában sötét titok volt. Jon viszont nem viccelt.
-De igen. A nagyapám sikeres üzletember volt és nagy család vette körbe. Öt fia és öt lánya született. Szerető család, pénz,... megvolt mindene amit akarhatott, de ötven évesen mégis viszonyt kezdett a titkárnőjével. A nagyanyám mindig is jó megfigyelő volt, úgyhogy hamar átlátott a szitán. Ugyanakkor végtelenül gyakorlatias is volt. Választás elé állította a nagyapámat. Vagy egy zűrös válás aminek során búcsút mondhat a gyerekeinek és mindennek amit szeret, vagy egyszer s mindenkorra véget vet a kapcsolatnak. Egyetlen megoldást ítélt a nagyanyám elfogadhatónak, úgyhogy az egyik éjszaka a nagyapám és két akkor húszas éveiben járó nagybátyám elvitték az erdőbe a titkárnőt és végeztek vele.
-Ez szörnyű! -mondta Lynn csendesen.
-Nem vagyunk rá büszkék, de valami nagyszerű dolog kezdete volt.
-Egy szerető elintézése?
-Igen, de annál több. Amikor a lány nem élt, ott maradt a kérdés hogy mi legyen a testtel. Nem emlékszik már pontosan senki, hogy ki javasolta, de nagyi elég bosszúszomjas volt ahhoz hogy élvezze a lány megsütésének és felszolgálásának lehetőségét.
-Iszonyú! -kerekedett el Lynn szeme.
-Az ott ő. -mondta Jon a legfelső sor szélén levő enyhén sárguló koponyára mutatva.
Lynn az első rekeszt nézte és feltűnt neki, hogy ez az egyetlen olyan koponya ami mögötti képen levő nő nem meztelen. A lány húszas évei végén járhatott. Viszonylag alacsony és telt keblű volt. A barna haját ma már ódivatúnak ítélt módon formázta. A kép nem beállított fotó volt és úgy tűnt hogy valamilyen vállalati rendezvényen készült. A koponyára kötött szalag fekete volt és a koponya hátulján törés látszott.
-Mindenestre finom volt. És ahogy a családtagok megízlelték a legfinomabb húst, máris újabb adagra kezdtek vágyni.
-Újabb megölt barátnők?
-Nem. Daphne volt az egyetlen nem önkéntes áldozat. A családtagok aggódtak a tettük miatt, de vágyakoztak is. A nagyapám talált négy nőt, akik önként hajlandóak voltak odaadni magukat az áhított lakomára. Úgyhogy a következő négy évben a nagyapám mindig hazahozott egy ideges fiatal nőt, aki hajlandó volt a nyakát a tönkre hajtani. Nagyi elkészítette az ételt, a család pedig örült.
-Egészen normális. -mondta Lynn szarkasztikusan, miközben Jon a sorban a következő négy koponyára mutatott. Látta a fényképeken a percekkel az öreg fejszéjével való találkozás előtt álló lányok kevert érzelmeit.
-A hatodik évben minden megváltozott. Anya testvére, Gretchen, aki 24 éves volt akkor, bejelentette hogy szeretne a lakoma fő fogása lenni.
-De miért? -kérdezte Lynn.
-Senki sem tudja. De a döntése hosszútávú következményekkel járt a családra nézve.
Lynn Gretchen fotóját nézte és az első családtag áldozat arcán elszántságot látott. A lány hajtincse még ennyi év után is csillogott. A koponyáján levő szalag fehér volt.
-Csodálatos… -suttogta Lynn.
-A nagyszüleim először persze ellene voltak az ötletnek, de Gretchen néni kitartó volt. Azt mondta hogy ha a családnak nincs kifogása más családok lányainak levágása és elfogyasztása ellen, akkor a sajátjaikkal sem lehet gondjuk.
-Úgy tűnik tudta mit akar.- mondta Lynn.
-Tudta és kellően makacs volt. A nagyszüleim végül beadták a derekukat és ő lett a hatodik év fogása. Mérföldkő volt az a pillanat.
-Azt meghiszem.
-A következő évben nagyapa talált családon kívüli önkéntest, de a dolgok nem álltak meg. Az az utáni évben Irene nagynéném 23 éves lett és csatlakozni akart Gretchen-hez a trófea vitrinben. Mindig is közel álltak egymáshoz és noha nem volt olyan meggyőző ereje mint Gretchen-nek, a maga csendes módján elérte amit akart.
-A következő háromnak fehér szalagja van. - jegyezte meg Lynn.
-Igen… a szalagok színe egyféle kód. Feketét kapnak a kívülállók, fehéret a nagynénéim. Irene, Dorothy és Deirdre...egymás után. 
-Lenyűgöző! -mondta Lynn és olvasni próbált a fényképen levők gondolataiban.
-Ekkor viszont a nagyszüleimnek már csak egyetlen lánya maradt. -folytatta Jon.
-Az édesanyád?
-Igen.
-Ő miért nem került ide?
-Majdnem idekerült, de a család megkérte hogy ne így legyen. A következő évben készen állt volna, de ő volt aki eddig segített a nővérei elkészítésében. Az első években még csak segítette a nagyanyámat, de az utolsó kettőben már ő végezte a munka java részét. Nagyinak ízületi gyulladása kezdett kialakulni és mindenki egyetértett abban, hogy anya konyhai tehetségét nem érné meg veszni hagyni.
-A konyha Seherezádéja. -mondta Lynn kis mosollyal.
-Igen. Először úgy vélte hogy követnie kell a családi hagyományt, de a többiek végül meggyőzték. Így azután férjhez ment és lett nyolc saját gyereke. Azóta ő készíti az éves lakomát.
-Örülök hogy hús helyett inkább anya lett.. -mondta Lynn sokat sejtetően kacsintva.
Jon elmosolyodott, majd folytatta:
-Nos.. Több elfogyasztható saját lány nem maradt, úgyhogy nagyapa a következő három évben kívülállókat hozott. Ekkor jött a következő fázis.
-Az unokahúgaid?
-Pontosan. A tizennegyedik évben Diana, a legidősebb nagybácsim, Carl első lánya 19 éves lett és el akarta foglalni a helyét a dicsőségfalon.
-Carl mit érzett?
-Büszke volt. A felesége, Elisabeth először nyugtalan volt és később sem lett sokkal nyugodtabb, amikor a következő hat év során az öt lányából négy a fejsze alá hajtott a nyakát, ahogy 19-20 évesek lettek.
Lynn együttérzően nézte a négy, vörös szalaggal díszített koponyát a második sorban. Azután észrevette a sor utolsóját és megkérdezte:
-A narancsszínű szalag mit jelent?
-Az ott Caroline, Steven nagybácsim legidősebb lánya. Mindenki szerint aranyos lány és igazi szépség volt. Nem emlékszem rá igazán, mert csak öt éves voltam amikor megsütötték, de az egész család azóta is róla beszél.
-Értem miért lehetett emlékezetes. -mondta Lynn a mellékelt fotót gondosan tanulmányozva.
-A következő év szintén emlékezetes volt. Caroline testvére, Rachel 20 éves lett és a tervek szerint ő következett volna, de meggondolta magát.
-Az ő döntése nem? Azt mondtad mindenki önkéntes volt.
-Persze hogy úgy dönthetett ahogy akart, csak a családtagok kicsit bosszúsak voltak, mert rövid idő alatt kellett keríteniük egy nem családtagot. Egy évvel később, amikor Carl utolsó lányát, Desiree-t vágták le, Caroline megjelent a családi összejövetelen, de azt hiszem olyan stresszesnek találta hogy emiatt költözött végül Európába. Tudtommal azóta sem tartja vele senki a kapcsolatot.
-Sajnálatos! -mondta Lynn.
-Igen… de mindegy. A következő nyolc évben volt három családon kívülink, Steven nagybátyám három lánya, Mary, Andrea és Terri, illetve Bob nagybátyám lányai: Abby és Clara.
Lynn a középső sort tanulmányozta, amiben a koponyák váltakozva fekete, narancs és sárga szalagokkal voltak átkötve.
-Jó hogy a nagybátyáidnak népes családjuk volt.
-Igen, ez egészen jól jött ki. Ezután kilenc évünk volt, amikor újabb és újabb családtagok érték el a megfelelő időben a megfelelő életkort.
Lynn a legfrissebb koponyára nézve megkérdezte:
-Az Alice?
-Igen. A sor elején pedig a testvére, Brooke van. Őt Harry bácsi legidősebb lánya, Bettina követte. Vele jó barátok voltunk, csak három évvel volt idősebb nálam. Szomorú voltam hogy azelőtt vágták le, mielőtt részt vehettem volna a lakomán.
-Nem engedték hogy ott legyél?
-Szigorú szabályunk van. Csak a 18 év feletti családtagok vehetnek rajta részt. A fiatalabbak külön asztalnál ülnek és kapnak ugyan valamennyit a húsból, de az igazi fesztivál részen nem lehetnek ott, mert lehet hogy sok lenne nekik.
-Logikusnak tűnik.
-Igen, de ha tizenhét lennél és kedvenc unokatestvéred lenne a soros, te is csalódott lennél.
-Inkább azt képzeld el hogy ő mit érezhetett.
-Jenny pont ezért volt olyan izgatott amikor meglátott. Idén lett 18 és ez az első lakomája. Alig várja az első alkalmát, főleg úgy hogy nem neki kell rögtön a húsnak lennie.
-Ohhh…- mondta Lynn a homlokát ráncolva.
-Az viszont jó volt, hogy egy évvel később már ott lehettem, mert abban az évben Angela, a nővérem került sorra.
-Nehéz lehetett.-mondta Lynn együttérzően.
-Nem igazán. Két évvel volt nálam idősebb és sokat gonoszkodott velem fiatalabb korunkban, úgyhogy szinte vártam hogy megkóstolhassam. Ezenkívül kedves gesztusként engem nevezett meg első választónak.
-Ki az az első választó?
-Minden alany eldöntheti hogy ki legyen az első, aki a részeiből választ. Elég nagy megtiszteltetés volt, hogy nekem adta. Egyébként a bal mellét választottam.
-Jó döntés! -mondta Lynn a telt keblű lány fotóját nézve.
-Igazából nem. A mellek túl vannak értékelve. A fara jobb lett volna.
-Persze… -mondta Lynn furcsán érezve magát.
A következő három koponyát zöld szalag díszítette és a mellékelt fotók meglepően hasonlóak voltak.
-Ez ugyanaz a lány háromszor? -kérdezte.
Jon elmosolyodott és azt felelte:
-Nem. Harry bácsi hármasikrei egy évvel Angela után lettek 19 évesek. Egymás után ettük meg őket. De egymás közt egészen az utolsó pillanatig nem döntöttek. A nagy napon a tönk mellé álltak és kő-papír-olló menetekkel döntötték el, hogy ki legyen az első. Janey vesztett...vagy nyert, nem is tudom melyik a jó szó, de mindenesetre mennyei íze volt.
-Érdekes!
-Abban az évben a hármasikrekből csak ikrek lettek. A következő évben a két megmaradt megint kő-papír-ollóval döntött. Jeannie gyönyörűen átsült. Utána viszont Joannie-nak nehéz éve lett. A testvérei nélkül elveszett és zilált viselkedésű lett. Arra is gondoltunk hogy előrehozzuk az összejövetelt, nehogy elveszítse az eszét. De végül kibírta az évet és nagyot sóhajtott megkönnyebbülésében, amikor nagyapa fejszéje a nyaka felé lendült.
-Örülök hogy a végén jól alakult!
-Azután, három évvel ezelőtt Anna, a húgom került sorra. Olyan ízletes volt, hogy mindenki azzal gyanúsította anyát, hogy részrehajlóan különleges elbánásban részesítette a lányát.
-Ha így is volt, ez természetes.
-Én azt hiszem inkább Anna volt, aki a különbséget jelentette. Élőben is édes volt és a húsa is az volt.
-Úgy tűnik hogy közel álltatok.
-Valóban így volt. Tavaly pedig jött Alice, de vele -bizonyos értelemben- már találkoztál.
-Rengeteg unokahúgod lehet.
-Harry bácsinak még van kettő, Martin bácsinak pedig három élő. Nekem van két húgom. Mire mind sorra kerülnek, az idősebb férfi unokatestvéreim lányai lesznek megfelelő korúak. Egy darabig el vagyunk látva, bár az adagok egyre kisebbek ahogy nő a család. Csak az idei és a következő év problémás. Jenny most lett tizennyolc, úgyhogy beállhat ha szükség lenne rá, de szeretné megvárni a húszat, a legtöbb unokahúgomhoz hasonlóan. Úgy gondoltuk hogy Joey barátnője, Catherine elvállalja, de te is tudod hogy alakult.
Jon egy hónappal korábban mesélte el Lynn-nek, hogy Catherine megijedt és meggondolta magát. Jon ekkor kérdezte meg komoran Lynn-t, hogy nem lenne-e kedve meghívott vendégnél aktívabb szerepet játszani a családi lakomán. Lynn válasza még a lányt önmagát is meglepte és most, egy hónappal később, a nagy előadás előtti estén még mindig nem értette igazán, hogy milyen mély ösztön fogadtatta el vele a végzetes meghívást. Nem érzett megbánást, de minden alkalommal borzongás futott végig a hátán, amikor a dologra gondolt.
-Az tehát az enyém lesz? -kérdezte a következő üres rekeszre mutatva.
-Csak ha még mindig akarod. -felelte Jon bólintva.
-Úgy érted még mindig van választási lehetőségem? -kérdezte a lány bizonytalanul.
-Persze hogy van. Mindig ti döntötök. Jenny kicsit csalódott lesz, amiért lemarad a jövő havi partyjáról, de ez ne befolyásoljon.
-Úgy érted hogy ő kerül az asztalra ha én visszakozok?
-Kicsit már késő cserét keresni, úgyhogy valószínűleg igen.
Lynn most értette meg a lány érkezéskori megjegyzését arról, hogy el tud menni a várt partyjára.
-Ez nem fair!
-Pech, de ismétlem: ne befolyásoljon! Jenny előbb-utóbb úgyis hús lesz.
-Tudom, de…
-Nos?
-Nos mi? -kérdezte Lynn tudva hogy mit kérdez a barátja, de azt akarta hogy az mondja is ki.
-Megteszed?
-Szeretnéd?
-Azt szeretném ha azt tennéd ami boldoggá tesz. Tudod hogy mindenképpen szeretlek. -felelte Jon diplomatikusan.
Lynn elmosolyodott és az ajkai szinte tudatos irányítás nélkül formázták a szavakat:
-Megteszem! -mondta lágyan.
-Biztos vagyok benne hogy csodálatos leszel!
-De lenne még valami!
-Micsoda?
-Catherine ott lesz a lakomán?
Jon-on látszott hogy kínosan érzi magát amikor felelt:
-A család meghívta és nem szokásunk meghívást visszavonni.
-Szeretném ha nem lenne ott! -mondta Lynn.
-Én is. Ha ez a kívánságod, akkor azt hiszem a családtagok elfogadják az óhajodat.
-Tényleg?
-Biztosan. Igazából azt hiszem Joey-n kívül senki nem nézné csalódottan a távozását.
-Ettől kicsit jobban érzem magam.
-Remek! Annyira jól, hogy szembenézz a tömeggel?
-Azt hiszem igen. -felelte Lynn, de a biztonság kedvéért azért megfogta Jon kezét, mielőtt kiléptek volna a dolgozószoba ajtaján.
Két órányi újabb kínos társalgás és bemutatkozások után Jon és Lynn kimentette magát és visszavonultak a hálószobájukba. Nem sokat aludtak éjjel, de kellemesen töltötték az idejüket. 
Szombat reggel Jon korán ébredt és megcirógatta a barátnőjét.
-Hogy érzed magad? -kérdezte tőle.
-Most még jól, de nem tudom hogy fogom pár óra múlva. -dorombolta álmosan Lynn.
-Jól fogunk veled bánni. -biztosította Jon.
-Remélem is! De akár kezdhetnéd is a jól bánást!
-Van még két óránk a reggeli előtt. -mondta Jon mielőtt szenvedélyesen összefonódtak volna.
A korai kelés ellenére Lynn-nek végül igyekeznie kellett a zuhanyzással és a szépítkezéssel, hogy időben odaérjenek a reggelihez. Jon egy selyemköntöst nyújtott Lynn-nek:
-Gretchen-é volt. Egyféle hagyomány.
-Kösz! -felelte Lynn érezve ahogy a lágy selyem csupasz bőrét simogatja.
-A családtagok számára a reggeli ceremónia életük egyik fénypontja, de furcsa lehet egy kívülállónak. -figyelmeztette Jon a lányt az ebédlő felé tartva.
-Uhh….OK! -mondta Lynn hirtelen idegessé válva attól, ami az ajtó túl oldalán várja.
A látvány tényleg lenyűgöző volt. Az egész család összegyűlt, de senki nem evett. Rengeteg étel volt, de mind egyetlen szék köré volt téve a központi asztalnál. Jon odavezette Lynn-t, aki leült és csak bámulta az irdatlan mennyiségű ételt maga előtt.
-Nem tudtuk mit szeretsz, úgyhogy válaszd ami csak tetszik! -mondta neki Jon anyja, miközben frissensült kolbászdarabokat tett egy tányérra.
Lynn bizonytalannak és meglepettnek tűnt amiért evésre bátorítják.
-Biztos hogy jó ötlet? -mormolta.
Jon megszorította a kezét és mosolyogva azt felelte:
-Ne aggódj! Anya már rengeteg belet kimosott, tudja mit csinál.
-OK! -felelte a lány.
A tányérjára tette a kiválasztott ételeket. Jon egyik nagynénje narancslével kínálta, de ő inkább egy csésze teát fogadott el egy másiktól. Lynn-t zavarta a nagy figyelem és baljósnak tűnt hogy csak ő eszik, de Jon mellette maradt és az reggeli élvezetére bátorította.  Amikor Lynn végzett, mindenki várakozóan nézett a másikra. Mindig kínos volt a kívülállókkal, hiszen ők nem tudták hogy mit várnak tőlük. Jon a barátnője fülébe suttogott valamit, Lynn pedig elvörösödött. Azután felállt és köszönetet mondott a fantasztikus reggeliért. Nagy levegőt vett és körülnézett a helyiségben. Arcok nézték néma várakozással. A lány lecsúsztatta magáról a köntöst és hagyta hogy a családi örökség erotikusan a bokáira essen, először fedve fel meztelen testét az egész család előtt.
Az eddig csendesen várakozó csapat zajosan életre kelt. Jon javaslatára Lynn lassan körbefordult, hogy mindenki láthassa a teste minden részét. A lány érezte hogy a család a különleges vendégnek járó tiszteletteljes fogadtatás után kezdi benne a jövendő fogást látni. A hosszú megtekintési fázis után Jon anyja egy hosszú asztalhoz vezette Lynnt és a hátára fektette rajta. Jon szorosan a barátnője közelében maradt.
-Most mi jön? -kérdezte tőle suttogva Lynn.
-Kiválasztjuk a részeinket. -felelte Jon és bátorítóan megszorította a lány kezét.
-Én vagyok az elsőd, úgyhogy enyém az első választás. Azután jönnek a többiek koruk szerint.
-Ohhhh…
-Csak őrizd meg a nyugalmadat! Lehet hogy ők egy kicsit izgatottak lesznek, de nem lesz semmi baj!
Jon anyja megjelent egy névsorral. Jon két nagynénje clipboard-okkal a kézben készült feljegyezni a rendeléseket. Jon neve hangzott el elsőnek, és Jon unokatestvérei jókedvűen kiáltották szinte egyszerre: “Punci!”. Jon anyja mosolyogva nézett a fiára és várta a megerősítést. Jon elvörösödött és bólintott, majd leült Lynn mellé az asztalhoz.
-Ugye te kapod a puncimat? -kérdezte Lynn.
-Igen...ez igazából elvárt dolog. A szívedet is én kapom, amikor eljön az idő.
-Az már egyébként is a tied. -mondta mosolyogva Lynn, de meglepődött amikor az egyik nagynéni egy filctollal Jon nevét írta a borotvált szeméremdombjára.
-Ez meg mi? -kérdezte.
-Ohh...ez csak a show kedvéért van. Elisabeth néni úgyis feljegyzi papírra a kéréseket, de a család imádja a testre írva látni a neveket. -felelte Jon még nagyobb zavarba süllyedve.
De az osztozás még csak most kezdődött. A nagyapa kapta a következő lehetőséget és ő motyogott valamit miközben lenézett az asztalon fekvő Lynn-re.
-Mit választott? -kérdezte a lány zavartan attól, hogy csak ő nem értette amit az öregúr mond.
-Az arcodat. Mindig az arcot választja.
Lynn megtapogatta az arcát és meglepetten azt mondta:
-Nem is tudtam hogy meg tudjátok enni az arcom.
Jon elmosolyodott.
-Meg tudjuk és nagyjából minden részedet meg is fogjuk enni.
A nagymama a nyakból kért egy darabot, ami az ő hagyományos választása volt. Ezután Carl és Steven nagybácsik a melleket kérték. A feleségeik -Elisabeth és Anita- mindketten lábfejet választottak. A többi nagynéni és nagybácsi a faron osztozott, Jon anyja a lány jobb kezét kérte. Jon apja kapta a köldökét. Ahogy telt az idő, Lynn testét annyira elborították a jelölések, hogy alig látszott mi szabad még. Amikor sor került rá, Jenny lelkesen megölelte Lynn-t és megkérdezte hogy még miből választhat. Elisabeth néni Lynn bal alkarjának egy darabjára mutatott. Jenny annyira örült annak hogy vacsorázhat ahelyett hogy ő lenne a vacsora, hogy teljesen elégedett volt a neki maradt darabbal.
Lynn teljes érzelmi viharban kavargott, mire Jon anyja hivatalosan  lezárta a választási procedúrát és a családtagok éljenzésben törtek ki. Jon segített a lánynak felállni, Jenny pedig egy puszit nyomott az arcára. Ezután Lynn félénken követte Jon-t a hálószobájukba. Amikor becsukták maguk mögött az ajtót, a lány zihálva kapkodta a levegőt.
-Mindjárt itt az idő. -mondta Jon lágyan.
-Tudom… Azt hittem puszta fogaikkal ott fognak szétmarcangolni. -felelte Lynn.
Jon megértően bólintott.
-Lelkesek, de senki nem hagyná ki azt a csodát, amit anya fog a testeddel tenni.
-El sem hiszem mennyire felizgultam! -mondta Lynn saját reakcióján csodálkozva.
-Ha nem izgatna a gondolat, itt sem lennél. -felelte Jon furcsán melankolikus arckifejezéssel.
A pár a szoba közepén állt és élvezte a korábbi forgatag utáni csendet és nyugalmat. Jon szorosan magához ölelte a meztelen Lynn-t. Pár perc után az ágyra zuhantak. Jon levetkőzött, hogy utoljára szeretkezhessenek. Beleadott mindent és kizárólag azt tartotta szem előtt, hogy Lynn minden pillanatot élvezzen. Utána zihálva feküdtek egymás mellett. Pár percig egyikük sem mondott semmit, végül Lynn törte meg a csendet:
-És...most hogyan tovább?
Jon az órára nézett és összeráncolta a homlokát.
-Nagyjából egy óra múlva a konyhában kell lenned, hogy anya időre elkészülhessen a vacsorával. -mondta.
Lynn kényelmetlenül nyelt egyet és megkérdezte:
-Szóval egy óra múlva meghalok?
Jon vonakodva felelt:
-Hát...igazából egy kicsit korábban. Anya arra készül hogy már nem fogsz élni mire odaviszlek.
-Ohh…értem… Mikor jön a fejsze? 
-Ami azt illeti, ebben van egy kis választási lehetőséged.
-Ezt hogy érted?
-A lányok többsége nagyapa tönkjén végzi és te is dönthetsz így, de vannak alternatívák.
-Például?- kérdezte Lynn kíváncsian.
-Nos.. Bob bácsi idén összeállított egy akasztófát. Úgy véli hogy érdemesebb lenne elkezdeni akasztani a húsokat a lefejezés helyett.
-Tehát fel is köthetsz?
-Ha akarod igen, de nem javaslom. Nem tudom mennyire jó ötlet Bob bácsi eszközének első kísérleti alanya lenni.
-Akkor legyen a tönk.
-Van még egy lehetőség. -mondta Jon szégyenlősen.
-Mi? -kérdezte a lány. Egyszerre volt kíváncsi a lehetőség miatt és azért, mert Jon láthatóan bátortalanul vetette fel.
-Végezhetek veled itt, a hálószobában is.
Lynn szeme összeszűkült.
-Hogyan?
-Késsel.
-Nem lenne fájdalmas?
-Talán...de ugyanakkor nagyon intim is lenne.
-Rendben! Akkor legyen így! -mondta Lynn impulzívan.
“Ha már úgyis meghalok, akkor legyen különleges.” -gondolta a lány. Jon boldogan mosolygott.
-Nagyszerű! -mondta meglepetéssel a hangjában, majd folytatta:
-Menj és zuhanyozz le! Addig szólok nagyapának, hogy elteheti a fejszét.
Negyed órával később Lynn kilépett a zuhanyzóból és egy törölközővel szárítgatva magát visszament az ágyhoz. 
-A jelölések nagy része lemosódott. -mondta idegesen.
-Semmi baj! Úgyis csak a show miatt kellettek. Gyere ide! -mondta Jon.
A fiú meztelenül ült az ágyon feltornyozott párnáknak dőlve. Néhány eszköz sorakozott az ágy melletti éjjeli szekrényre kikészítve, de Lynn nem vette a bátorságot arra, hogy jobban megnézze őket. Ahogy közeledett az ágyhoz, a teste remegett a félelemtől és az izgalomtól.
-Ülj ide elém! -mondta Jon gyengéden.
Lynn elhelyezkedett, a fiú pedig melegen átölelte és csókokat nyomott az arcára és az ajkaira.
-Nagyon boldoggá fogod tenni a családomat.-suttogta a barátnője fülébe.
-És mi lesz veled? -kérdezte a lány miközben Jon közelebb húzta magához remegő testét.
A fiú többet várt a válasszal mint amire a lány számított és szavai valahogy egyszerre voltak lágyak és szomorúak:
-Amíg a közelemben vagy, én is boldog leszek.
-OK… rettentően izgulok…
Jon igyekezett elrejteni a könnyeit amikor azt mondta:
-Gyönyörű vagy és mennyei ízed lesz.
A fiú merev pénisze a hátával hozzá simuló lány derekának nyomódott, bal keze pedig annak combjai közé csúszott. Lynn felnyögött amikor a párja mutató és a középső ujja belecsúszott, a hüvelykujj pedig kívül maradva gyengéden simogatni kezdte a csiklóját. Jon az állát a lány vállára támasztotta és gyengéden harapdálta a fülcimpáját.
-A lehető legfájdalommentesebben próbálom csinálni. -suttogta.
-Azt hiszem jól kezded. -mormolta vissza Lynn, akin kezdett eluralkodni az extázis.
Jon a jobb kezébe vette a rövid pengéjű, erre a célra kiválasztott kést. A pengét a lány jobb keble alatt a bőrnek nyomta. Lynn megrezzent a hideg acél érintésére, de pont ez a figyelmeztetés volt a fiú célja. Lynn megmerevedett a pusztító élességet érezve, de a zihálása egyre gyorsult, mert Jon bal keze tovább dolgozott.
A fiú betolta a karcsú pengét az érintetlen húsba. Lynn levegő után kapott és megfeszült a fájdalomtól, de most már nem volt visszaút. Jon lefelé mozgatta a kést nagy nyílást vágva barátnője oldalán. A nagymama csipkés ágyterítőjére vér ömlött. Jon tudta hogy gyorsnak kell lennie, hogy szerelme ne szenvedjen sokat. Letette a kést és egy másik eszközt vett fel. Egy ujjra húzható apró penge volt, ami lehetővé tette hogy mélyen benyúljon a lány testébe. A kezét felfelé nyomta gondosan elkerülve a lüktető belső szerveket. Az ujján levő penge átvágta a rekeszizmot. A lány teste megrázkódott a fájdalomtól és az izgalomtól. Lynn nem tudta hogy a párja mit csinál, de nem tudta visszatartani sikolyát. Érezte ahogy a fiú keze a mellkasában keresgél majd megtalálja a szívet. Szorosan megragadja és a pengével átvágja a csatlakozó ereket. Jon visszahúzta a kezét és markában ott volt a véres szerv. Lynn egy pillanatra még látta, mielőtt a sikolya elfulladt és elgyötört testét elöntötte a vér. A fiú szorosan ölelte és ujjait mélyen a vonagló punciba nyomta. A kiemelt szív a lány mellei közé nyomódott miközben Lynn teste vonaglott és rázkódott. Azután a lány még egyszer megfeszült, majd halk sóhajt hallatva lassan elernyedt. Jon könnyezve még sokáig tartotta magához ölelve.
Egy órával később Jon a konyhaajtóban állt Jenny társaságában és nézték ahogy Jon anyja munkálkodott. Öt sógornője segítette, de bárki láthatta hogy ő volt a főnök. 
-Kedves volt. -mondta lágyan Jenny.
-Igen, az volt. -felelte Jon kicsit több szomorúságot engedve hangjába mint szándékozott.
-És gyönyörű.
-Igen. -felelte Jon szeretettel nézve a részben már feldarabolt testet.
Jenny-nek megérzése támadt és unokatestvére felé fordulva, annak arcába nézve kijelentette:
-Feleségül akartad venni.
Jon bólintott.
-Sajnálom…- mondta Jenny őszinte együttérzéssel.
Jon átkarolta az unokahúgát és érezte annak kellemesen meleg bőrét. 
-Nem a te hibád. Meg kellett kérdeznem és őt felizgatta a gondolat. -mondta.
-Akkor is sajnálom. Borzasztóan feszült voltam az elmúlt három hónapban. Különösen miután Catherine meggondolta magát. Féltem hogy ma én kerülök az asztalra. Nem is gondoltam a te vagy mások érzéseire.
-Ez teljesen természetes.
-Olyan mintha hónapok óta visszatartanám a lélegzetemet és olyan jó végre újra levegőt venni.
Jon elmosolyodott és azt mondta:
-Örülök hogy pár évig még velünk maradsz.
-Nem vagyok benne biztos hogy érdemes volt a lelki társadat elveszteni. -mondta Jenny és megrezzent amikor Jon anyja egy bárddal leválasztotta Lynn jobb karját, majd folytatta:
-Amúgy lehet hogy csak egy év lesz. Lehet hogy azt én kapom. -mondta a steak szeletre utalva, amit az anyja gondosan becsomagolt és eltett a fagyasztóba.
-Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy valamelyikünk talál valakit a következő évre.- bátorította Jon.
-Kétlem hogy Catherine-t látjuk többé.
-Ebben valószínűleg igazad van, de ne feledd hogy egy évvel ezelőtt még csak nem is ismertük egymást Lynn-nel, úgyhogy nem lehet tudni ki lép majd elő.
-Kedves hogy vigasztalsz, de néha arra gondolok hogy jobb lenne ha csak hagyám hogy megtörténjen. Nem tudom hogy újra kibírnám-e a feszültséget. Gyorsan túl kellene esnem rajta ahelyett, hogy stresszben élek miatta.
-Te döntesz. -mondta Jon vállat vonva.
Az unokatestvérek pár pillanatig csendben nézték ahogy Jon anyja levágja a másik kart is, majd felvágja Lynn hasát. A belső szerveket gondosan kihalászták és szétválogatták későbbi feldolgozásra. A családi konyhában semmi nem veszett kárba. Jenny megborzongott és szorosan Jon hoz bújva azt mondta:
-Teljesen beindultam. Bárcsak itt lenne a barátom!
-Miért nem hívtad meg?
-Fél órával ezelőttig még azt sem tudtam biztosan, hogy nem én leszek-e a tálcán. Nem akartam őt is bevonni.
-Azt hiszem jól tetted.
-De az elmúlt hónapok után most úgy érzem hogy felrobbanok.
-Hát...enyém a nagy hálószoba és most éppen barátnő nélküli állapotban vagyok. -mondta Jon gyengéden.
-Már azt hittem sohasem ajánlod fel! -felelte kuncogva Jenny.
A páros otthagyta a konyhát és gyorsan a hálószobába ment. Csak annyira álltak meg, hogy Jon bezárhassa az ajtót. A fiú az ágyra dobta Jenny-t a félig-meddig száraz vérfoltok közé. A következő óra a legvadabb szexről szólt. Jon teljesen bevadult attól, hogy ideiglenesen kegyelmet kapott unokahúgával szeretkezik a halott barátnője vérében. Jenny -hasonlóan rövid várható élettartamú testvéreihez és unokahúgaihoz- gyakorlott volt a szexben, de ez volt élete leginkább korlátok nélküli élménye.
A szeretkezés után a vér, verejték és könnyek áztatta ágyban feküdtek egymást átölelve. Jenny szólalt meg először:
-Itt csináltad vele, ugye?
-Igen.
-Tönkretetted a nagyi ágyát. -jegyezte meg a lány mosolyogva.
Jon elnevette magát és azt felelte:
-Ha van valami, amiben a nagyi verhetetlen, akkor az a vérfoltok eltávolítása a lepedőkről.
-Ez igaz. -mondta továbbra is mosolyogva Jenny, majd jóval komolyabban folytatta:
-Hogy csináltátok?
Jon elmesélte egyedi módszerét és Lynn utolsó pillanatait, Jenny pedig lélegzetvisszafojtva hallgatta.
-Ez annyira izgató! Én is így akarom majd! -mondta a lány a beszámoló után.
-Azt hiszem nagyapa már régen kinézte magának a nyakadat. -ugratta Jon.
-Nem vagyok benne biztos hogy képes lenne már rá. -mondta Jenny a homlokát ráncolva.
Jon elnevette magát és azt felelte:
-Lassan negyven éve használja a fejszét. Holta napjáig fejeket fog levágni.
-Nekem akkor is jobban tetszik a te módszered. Ideje változtatni a szokásokon.
-Bob bácsit boldoggá tennéd ha hagynád hogy fellógasson.
-Te is olyan jól tudod mint én hogy rossz ötlet kísérleti alanynak lenni egy soha ki nem próbált akasztófán.
-Ez igaz.
-Komolyan beszélek… Megtennéd velem is amit Lynn-nel? -kérdezte a lány az unokatestvére szemébe nézve.
Jon egyszerre érezte magát kényelmetlenül és izgatottnak.
-Persze… ha ezt szeretnéd. -felelte.
-Ezt szeretném. Téged nevezlek meg az elsőmnek, úgyhogy megeheted majd a puncimat ha akarod.
Jon végignézett a karcsú, szexi alakon és azt mondta:
-Most egész finom íze volt.
Jenny vállat vonva azt felelte:
-Teljesen a tied lehet. Vagy választhatsz mást is, ha jobban tetszik.
-Jenny! Amikor eljön az időd…. Bármit boldogan megteszek amiktől jobban érzed magad….
A lány elmosolyodott.
-Akkor meg is beszéltük a randinkat. Egy év múlva.
-Mégsem vársz?
-A bizonytalanság megölne. Jobb ha tudom az időmet, mert akkor fel tudok rá készülni.
-Van azért időd átgondolni.
-Tudom.
A társalgás eléggé stimuláló volt egy újabb óra szenvedélyes szexhez. Utána mindketten vonakodva vették tudomásul, hogy ideje volt készülődniük a lakomára. Lynn sülő testének mennyei illata kezdett beszivárogni a szobába. Lezuhanyoztak és korábban szétszórt ruháikat visszavéve próbálták magukat elfogadható állapotba hozni. A család többi tagja akkorra már összegyűlt és mohón várta Lynn feltálalását. Néhány unokatestvér mindent értő mosollyal nézett Jon-ra és Jenny-re.
Lynn nem okozott csalódást. Senki nem állt fel az ünnepi asztaltól, amíg minden csontdarabka tiszta nem volt. Jon szomorú elégedettséggel szemlélte a maradványokat, Jenny pedig tökéletesen látta a saját jövőjét az ebédlőben. A lány úgy döntött hogy Jon-nal tölti az éjszakát és ezen senki nem lepődött meg és nem mutatott rosszallást. Jon érzései még mindig vegyesek voltak Lynn önfeláldozását illetően. Mindig nehéz volt bemutatni a barátnőit a családnak, de az idei év következményei még a vártnál is komplikáltabbak voltak.