Ma a Szütymütyökről fogok eszmét futtatni. A szütymütyök a pszichológia tanárom elméjében létező, az izébizék családjába tartozó micsodák. A mi érzékelésünkön kívül eső kis lények ezek, de én tudom, hogy néznek ki. Azért, mert a pszicho tanárnő olyan élethűen vetíti ki képzeletében élő lényeit, hogy azt rajta kívül csak én nem látom. Illetve látom. De más is. Mit akarok? Ja, szóval látom őket. Úgy néznek ki, mint a mütyűrök, csak kicsit szütymütyösebbek. De csak picit, mert ugyanakkor hasonlóságot mutatnak a szottyogóggal, akik csak annyiban különböznek a mütyűröktől, hogy nagyobbak és szottyogó hangot hallatnak. De hangjaik is kívül esnek a mi érzékelésünkön, ezért a szottyogó hangot is csak az tudja elképzelni, aki hallott már egy előadást a tanárnő szájából. Na, mikor az ember az alvás és ébrenlét határán egyensúlyozik, akkor hallja ezeket a különös szottyogó hangokat. Az érdekessége ennek az, hogy olyan, mintha a tanárnő szájából törnének elő, ezek a leginkább pruttyogásra emlékeztető zajok. Így tehát megállapításokat vonhatunk le:
1. A tanárnő zajforrás, ez ellen tenni kell. Sajnos holnap is lesz vele órám. Füldugó, vagy vállról indítható. Erre még alszok egyet. De majd csak órán. Lesz rá 45 percem. Ha csak a szütymütyök királynője fel nem szottyongat legszebb álmomból.
2. Rég rossz, ha csak a szütymütyöket jegyeztem meg ebből az érdekfeszítő órából.
3. Nem vagyok normális. Helyeselni veszélyes és tilos. Majdnem annyira, mint kihajolni az álló vonat mozgó ablakán.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-02 00:00:00

Egyéb
Elkezdtünk beszélgetni, kiderült hogy a neve Laci, és hogy 21 éves. Nagyon megtetszett nekem, és úgy éreztem, hogy én is neki. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak a keze a lábamon volt, és simogatott, nagyon jól esett, már akkor éreztem, hogy köztünk nem lehet csak egy kaland, ennél több kell nekünk...
Hirtelen ágrecsegést hallottak. Felkapták íjaikat, hogy rögtön lőni tudjanak a medvére. De a bokrokból három ló tűnt elő. Az egyiken Nabaha, a másikon Jeny ült a harmadikat meg kötőféken vezették. A két lány teljesen ki volt pirulva. Ruhájuk rendezetlen volt...
Hozzászólások