Színes hópelyhek

A fehér különböző árnyalatai-- a piszkosfehértől a hófehérig...
Hová lettek a színek az életemből? Fehér a fal, a csempe, az íróasztal, a hó is...
Egy templom harangja szól a hópelyhek néma zenéjén túl. Aztán az is elhallgat, csak néhány ajtót nyitnak-csuknak, néhány fehér ajtót. A tenyérnyi ablakon túl egyre jobban látszik a szomszéd ház szürkés fala, a havazás alábbhagyott, csak néhány magányos hópehely szállingózik céltalanul a szélben.

Talán jobb lenne aludni. Aludni és visszaálmodni magam az őszi dombokra, ahonnan színpompás erdőre látni. A sárga, a barna, a vörös meg a zöld millió árnyalatai, igazi kavalkád.
Jó lenne beleálmodni magam az öledbe. Érezni, ahogy átölelnek karjaid, érezni a biztonságot, hogy semmi rossz nem történhet, amíg ölelsz. Meleg van az öledben. Jó lenne örökké itt lakni. Ugye, megengednéd, ha lehetne?
Jó lenne odaálmodni megunkat egy kertbe, sétálunk az ősrégi fák alatt... Talán itt van valahol az égig érő fa... De mi a földön maradunk. Leülünk egy padra. Fejem a válladon. Nevetünk, amikor arra téved egy lehulló falevél...
Állítólag nem is léteznek színek. Minden csak látszat. Látszat a sárga, a kék, a piros, a zöld...

Szeretném azt hinni, hogy ez a fehér is csak látszat, vagy azt, hogy ez a fehér nem fehér hanem színes...
Azzal, hogy álmodozunk, ugye, nem ártunk senkinek? Kinek fájhat az, ha színeket álmodunk a szobába? Színes a csempe, a fal... Az a fehér takaró rajtad pedig nem is létezik. Te nem fekszel, henem ülsz. Csak én fekszem, fejem az öledben. Te megsimogatsz. Olyan jó meleg a kezed és megnyugtató a hangod. Ez a szoba az otthonunk.
Kinek fájhat, ha álmodunk? Hát nem lenne szép, ha virágszírmu hópelyhek hullanának, színesek, sejmesek?...