Szeretni néha nehéz

A nap ragyogóan tündöklött az égen, narancssárga sugarai besütöttek egy kis fehér falú szobába. Mindenhol gyönyörű rend. A zöld szőnyegen, az íróasztalkán, a kis könyvespolcon. Még a ruhásszekrényben is katonás sorokban álltak a ruha oszlopok. Az ágyon, a fehér paplan alól néhány vörös tincs kandikált ki, de hamarosan azok is eltűntek a paplan alatt, miközben tulajdonosuk egyre mélyebbre bújt a nap keltegető sugarai elől menekülve.
- Lily drágám, siess, mert lekéssük a vonatot! - kiabálta föl egy női hang a konyhából. A Lilynek szólított lány anyukája éppen néhány szendvicset csomagolt az útra.
Lily mormolt valamit, miközben még jobban összehúzta magát a paplan alatt. Aztán hirtelen eljutottak a tudatáig anyukája szavai. ’Elkésünk... hát persze! Megyek Roxfortba!’ Vidáman kiugrott az ágyból, belebujt a fehér mamuszokba, melyek az ágya mellett hevertek és lerohant a konyhába. Az utolsó lépcsőfokról majdnem leesett siettében.
- Ne olyan hevesen kisasszony - mosolygott rá anyukája, miközben Lily berontott a konyhába-még van 2 óránk indulásig.
- De még be sem pakoltam a ládába - hadarta Lily miközben leült egy székre, hogy magába tömje a már előre odakészített pirítósát.
- Már bepakoltam neked. Nem kérsz rántottát? Most utoljára mielőtt még elmész. Olyat nem csinálnak Roxfortban. - tudta ugyanis, hogy a lánya odavan a rántottáért.
- Töllög böpakolál? - nézett rá hálásan anyjára Lily egy nagyobb falat pirítóssal a szájában - Jój koszii-lenyelte a pirítóst. - Kérek egy kis rántottát, de most még meg kell néznem, hogy minden bent van-e a ládában. A biztonság kedvéért. - tette még hozzá, mikor anyukájára nézett. Majd elviharzott a nappaliba. A ládája már oda volt készítve szépen bepakolva és becsukva. Mrs Evans fejcsóválva nézett utána. Megszokta már, hogy lánya mindig mindent kétszer átellenőriz.

Lily szépen kipakolta cuccokat, egyenként átnézte, majd miután mindent rendben talált visszapakolt és újra lezárta a láda tetejét. Felment a szobájába, gyorsan felöltözött, a tükör előtt megfésülte vörös haját, majd lófarokba kötötte. Még egyszer belenézett a tükörbe és úgy döntött elfogadható a kinézete. Indult volna lefelé de útja elvezetett egy másik barnára festett ajtó előtt. Megtorpant, majd némi habozás után tétován a kilincs felé nyúlt. Megfogta, majd halkan lenyomta és lassan benyitott a szobába.
- Szia Petúnia - mondta alig hallhatóan, de rájött hogy nincs is senki a szobában. Pont most, amikor rávette magát, hogy elbúcsúzik nővérétől, akivel még tegnap este is veszekedtek... Az ágy vetetlenül, néhány könyv hevert a földön. Lily csalódottan csukta be az ajtót majd leballagott a konyhába.
- Anya, hol van Petúnia? - kérdezte miközben belapátolta a rántottát, amit anyukája elé tett.
- Már korábban elmentek apával. - Mrs Evans, elvette Lily tányérját és berakta a mosogatóba - Tudod, ma már neki is van iskola - az órára nézett. - Te jó ég, Lily, siessünk, mert már csak fél óra a vonatindulásig. Gyorsan hozd a ládádat! Beindítom a kocsit.

Lily gyorsan berohant a nappaliba és pár másodperc múlva már a csomagtartóba tuszkolta a barna faládát. Még egy utolsó búcsúpillantást vetetett a házra és a kert felé, ahol anyukája gondosan ápolgatott virágai voltak, majd beugrott a kocsiba és becsapta az ajtót. Nem telt bele negyed óra és már a King’s Crosson tolták a kulit a kilenc és háromnegyedik vágány felé. Lilyre rátört az álmosság. Bár nem kelt túl korán, de a tegnap esti petúniás veszekedés miatt elég későn feküdt le.
- Tudod anya, ma el akartam búcsúzni Petúniától... - mondta édesanyjának - el is felejtettem, hogy ma már ő nincs itthon - tette hozzá halkan. - Én szeretném, ha mi is olyan jó testvérek lehetnénk, mint például Alice és Theresa - utalt egyik legjobb barátnőjére.
- Hát az bizony jó lenne - mosolygott rá anyukája, miközben elérték a kilenc és háromnegyedik vágány előtti falat. - De azt hiszem Petúnia sohasem fog megbékülni amiatt, hogy ő nem járhat Roxfortba. Úgy érzem sokszor, mintha téged hibáztatna ezért, Lily, bár nem tudom mi ennek az oka.
- Talán irigy. - mondta Lily, miközben nekiindult, hogy betolja a kuliját a falon keresztül. - Bár megértené, hogy varázslónak, vagy boszorkánynak lenni sem fenékig tejfel. Bár mi sokmindent meg tudunk csinálni varázspálcával, viszont vannak, akik visszaélnek ezzel a hatalmukkal. És vannak olyanok is akik külön fajba sorolják és lenézik az olyan varázslókat, akik nem varázsló szülőktől származnak. - mondta szomorúan.
- Ilyen az átlagos, vagy ahogy ti hívjátok, a mugli emberek között is van.-füzte hozzá Mrs Evans.

A Roxfort Expressz már bent állt a vágányon. A piros mozdony dudált és pöfékelt. Felnőttek és diákok ácsorogtak a peronon egymástól búcsúzkodva és ígérve, hogy mihamarabb küldenek majd levelet. Csak a közelebb állókat lehetett felismerni a vonat füstjéről. Gyerekek indultak, hogy csomagjaikat felpakolják valamelyik fülkébe. Elsősök szomorkodtak az elválás pillanata miatt. Szülők lehelték utolsó búcsú puszijukat gyermekeik arcára. Nem fognak találkozni karácsonyig. Egy hosszú szőke hajú és egy rövid fekete hajú lány szaladt Evansék felé.
- Lily, Lily - ujjongtak mindketten, hogy végre megtalálták barátnőjüket, az embertömegben.
- Alice, Christine! - nevetett rájuk Lily is, miközben egymás nyakába ugrottak. Semmit sem változtak a nyár alatt vonta le magában a következtetést Lily. Alice csakúgy, mint tavaly, most is olyan nevetős, kék szeme élénken csillog most is, mint mindig, hosszú szőke hajával leginkább egy angyalkára emlékeztet. Christine kicsit lebarnult, de most is ugyanúgy anyáskodva öleli magához barátnőit, ahogy tavaly oly sokszor megtette.
- Csókolom Mrs Evans - tették még hozzá illedelmesen a lányok, miután szétváltak az ölelésből.
Lily anyukája kedvesen rájuk mosolygott.
- Nem kéne felszállnotok? - kérdezte - Úgy látom mindjárt indul a vonat.
Valóban, a mozdonyvezető éppen az utolsó figyelmeztető dudálást adta le. Már majdnem mindenki felszállt, csak a szülők integettek a peronon. Lily még egy búcsúpuszit nyomott anyukája arcára, miközben megígérte, hogy rendszeresen fog írni és vigyáz magára. Még megígértette anyukájával, hogy apukájának is átadja a búcsúüzenetét. Azután Alice és Christine után szaladt, akik már az ő ládáját tornászták felfelé a vonat lépcsőjén.
- Mit raktál te bele hogy ilyen nehéz? - kérdezte némi megrovó pillantással Christine - Téglákat?
Lily nevetett egyet, aztán valamiféle varázslatot küldött a láda felé, mire a lányok könnyedén felkapták, az eddig csak nagy erővel a földön húzott ládát.
- Aztaa, ez tök jó - ujjongott Alice - ezt majd nekem is tanítsd meg!
- Egyszerű, csak annyit mondasz, hogy "Esalo" és erősen rákoncentrálsz arra a tárgyra, amit könnyebbé akarsz tenni.

Alice szeme, vidáman csillogott és Lily tudta, hogy barátnője alig várja, hogy a varázslatot saját ládáján is kipróbálja. A vonat zötyögve elindult.
- Na, itt találtunk csak üres kabint Alice-szal - húzta el Christine az egyik fülke ajtaját. Már be is ment és egy könnyed mozdulattal felrakta Lily ládáját a poggyásztartóra a sajátja mellé. Lily és Alice is éppen követni akarta, amikor egy jól ismert hang, Sirius Black hangja visszhangzott végig a vonat szűk folyosóján. Black egy osztályba járt a lányokkal. Magas fekete hajú, sötét szemű fiú volt, aki ki is használta testi adottságait. Általában hetente cserélgette barátnőit.
- Hé, Alice, nem akarsz inkább hozzánk bejönni? Szívesen látnánk...
Sunyi vigyor jelent meg a fiú képén. Alice szégyenlősen rá pillantott, majd segélykérően barátnőire nézett. Christine egy másodperc töredéke alatt dugta ki fekete tincses buksiját a vonatfülkéből és mérgesen rákiáltott Siriusra:
- Alice most a milyénk! Eleget fogtok találkozni a Roxfortban!
- Amúgy is elég szenvedést okoztál neki tavaly, Black! Nem vele kellene kezdened az idei hódításaidat! - szólt közbe Lily is, aki még mindig nagyon haragudott Siriusra amiatt, hogy tavaly annyira megkeserítette barátnője életét. Hol járni akart Aliceszal, hol pedig úgy döntött, hogy éppen más kell neki. Lily úgy érezte, hogy Sirius direkt visszaél Alice naivságával.
Alice nem szólt semmit. Valószínűleg Lily szavainak hatására eszébe jutottak a tavalyi események. Tüntetőleg hátat fordított Siriusnak, hosszú szőke haja meglebbent a heves mozdulattól, majd bevonult Christinehez a vonatfülkébe. Lily nyomban utána és behúzta maga mögött a fülke ajtaját.
- Így kell ezt! - mondta Christine, miközben lehuppant barátnői mellé az ülésre. - Na most meséljetek, kivel mi történt a nyáron?

Alice részletesen beszámol az afrikai utazásukról. Hosszan ecsetelgette, hogy mennyire tetszik neki, hogy ott mindenhol homok van. Leginkább a tevék tetszettek, amelyek olyan sok ideig bírják víz nélkül a szárazságban, na meg a két púpuk, melyek olyan viccesen néztek ki, mintha odanőtt volna valami a hátukra. Alice mindig hangosan felnevetett, ha a púpokra terelődött a szó. Viszont az egyáltalán nem tetszett neki, hogy mindenki, olyan furcsán pillantott rá ott, mintha legalábbis az űrből jött volna.
’Nem meglepő’ - sülyedt a gondolataiba Lily - ’Alice teljesen ellentéte az afrikai embereknek, hosszú szőke hajával, halványfehér bőrével, ragyogó kék szemével és örökös gyermekies nevetésével’. Mosolyogva mérte végig barátnőjét.
Alice mesélt még arról is, hogy volt ott egy fiú, aki mindig úgy kezdett viselkedni, mint egy majom, amikor őt, Alice-t meglátta. Verte a mellkasát, ugrált és furcsa hangokat adott ki. Ezen mindannyian jót nevettek, főleg, hogy Alice még utánozni is próbálta, bár ez nem nagyon sikerült neki, a szűk ülések között. Ezután Christine mesélt néhány dolgot a szünidőjéről. Ők nem voltak olyan távoli helyen nyaralni, mint Alice-ék. Ahogy Christine szokta mondani "Nem vagyunk mi királyi család". ’Annak ellenére hogy elég szegények, Christine és a szülei jól megértik egymást. A helyzetükhöz képest talán túlságosan is elkényeztetik Christine-t’- Lily ilyeneket gondolt a Dosen családról.
Christine nyara körülbelül úgy telt, hogy otthon heverészett egész végig. Kivéve, ha a papájával ment horgászni (akinek mellesleg hobbija, hogy mindennap a parton ücsörögjön pecabottal a kezében - még akkor is ha nem is fog semmit) vagy ha nem azzal a fiúval lógott, akivel végre összejöttek.
- Tényleg sikerült? - ujjongott Lily és Alice is egyszerre. Mindketten tudták, hogy Christine-nek régóta tetszik a szomszédjukban lakó muglifiú.
- Igen - nevetett Christine is, miközben két halványpiros folt jelent meg az arcán. - Annyira aranyos. Mindennap hozott nekem virágot a kertjükből. - olvadozott tovább.

Lily tudta, hogy Christinenek mindig problémái voltak a szerelmi ügyekben. Mindig azt mondogatta, szeretne már járni valakivel. Bár Lily sohasem értette ezt a hozzáállást, mivel ő éppen az ellenkezője volt. Nem akart járni senkivel, csak azért hogy legyen valakije. Sokkal inkább azt a fiút kereste, akit igazán szerethet.
Lily éppen mesélni kezdett, amikor kinyílt a fülke ajtaja és egy harmadéves kislány dugta be rajta a fejét.
- McGalagony professzor üzeni, hogy a prefektusok jöjjenek a vonat elejébe, megbeszélésre.
- Máris megyek - mondta Lily. A lány visszahúzta az ajtót és a következő fülke felé vette az irányt.
Lily leszedte a ládáját és kotorászni kezdett benne a tallárja és a prefektusi jelvénye után.
- De szép rendben vannak a cuccaid, Lily. - jegyezte meg Christine, miközben a kotorászó Lilyt figyelte.
- Anyukám rakta ilyen szép rendbe..Ááá meg is vannak. Miért kell mindig pont annak a legalján lennie, amire szükségem van..?-mérgelődött.
Zöldszínű tallárt húzott ki és egy kis kitűzőszerű jelvényt.
- Ez tök jó Lily - ujjongott Alice az új tallár láttán - olyan színű, mint a szemed.
- Oh köszönöm. - mondta Lily, miközben éppen bele próbált bújni a tallárba. Végül sikerült magára húznia. Christine már csatolta is rá a jelvényt a szokásos pótanyuka stílusában. Lily rámosolygott a "pótanyucijára", azután kirobogott a fülkéből és a vonat eleje felé vette az irányt.

Éppen a fiúmosdó előtt ment el, amikor furcsa zajok és ismerős hangok ütötték meg a fülét. Közelebb ment és hallgatózni kezdett. Meghallotta Perselus Piton hangját. Piton mardekáros volt, de Lilyvel mégis barátok voltak. Talán éppen azért mert Perselus mondta meg Lilynek, hogy a lány nem az átlagos muglik közé tartozik, hanem a varázslók és boszorkányok közé. Bár Pitont sokan csúfolták kinézete miatt, Lily, mégis őszintén szerette, mint barátot, és mindig megvédte a gúnyolódó nyelvektől.
Piton hangja furcsa módon most úgy hallatszott, mintha fuldokolna. Egyenként nyögte ki a szavakat, miközben mindig valami víz locsogás hallatszódott. Lily közelebb ment és a fülét az ajtóra tapasztotta, hogy hallja a szavakat.
- ...békén... öhh... ezt még... megkeserülitek...
- Igen? És mégis hogyan? Megbosszulod, Pipogyi? - hallott Lily egy másik jól ismert hangot. JAMES POTTER! Jutott el a tudatáig. Potter griffendéles volt, egy évfolyamra járt Lilyvel, Sirius Black barátja, a legönteltebb ember, akit a lány életében megismert. Ha Potter és Perselus egy mosdóban van, akkor itt csak rossz dolog történhet. Ezt tapasztalatból tudta. Valószínűleg Black is bent van. Lily nem habozott tovább, hirtelen mozdulattal benyitott és közben előhúzta a pálcáját. Nem csalódott. Potter és Black ott álltak az egyik vécénél, miközben éppen Perselus fejét nyomták bele a kagylóba. Pettigrew, a banda harmadik tagja, az egyik sarokban állt és onnan követte szemmel, rajongva az eseményeket. A negyedik barát, Lupin, valószínűleg mit sem tudva erről az egészről, prefektusként már rég előre ment a megbeszélésre.

- Potter, Black! Azonnal engedjétek el! Hogy képzelitek...!
A két fiú ijedten nézett hátra, amit Lily örömmel nyugtázott magában. De rögtön visszaváltoztak a "vagyányvagyokésaztcsinálokamitakarok" arcok.
- Ugyan már miért engednénk el?-kérdezte James - Egyébként eddig észre sem vettem, hogy ilyen csinos vagy, Evans. Nem lenne kedved eljönni velem egy randira, miután megérkeztünk Roxfortba? - csábos mosolyt vett fel, aminek sok lány nem tudott ellenállni. Lily ezt jól tudta, talán őrá éppen ezért nem tett nagy hatást James mosolya. Inkább csak feldühítette.
- Nincs kedvem szórakozni, James Potter! Most azonnal elengeditek, ha nem kértek rögtön Roxfortba érkezésünkkor egy csomó büntetőmunkát!
- Hú, de harcias a kislány - szólt közbe Sirius, miközben elengedte Perselus fejét, aki erre nagy levegőt vett és kiköhögte a szájába és torkába jutott wc vizet. Körülnézett és látta, hogy most senki sem figyel rá. Ezt kihasználva, rögtön előkapta, a pálcáját, de Lily gyorsabb volt.
- Capitulatus! - kiáltotta, mire a kezébe landolt Piton pálcája.
- De Lily... - próbálkozott Piton.
- Nem Pers, ami tilos, az neked is tilos, még ha barátok vagyunk is!
- Nézd már, meg akart átkozni minket. Na majd adok én neked átkot, Pipogyi - szólt Sirius és már készült is, hogy újra a vécébe nyomja Piton fejét, amikor Lily varázsa elérte a kezét és ettől sziszegve kapta vissza azt.
- Mindenki, kifelé innen! - kiabált most már magából kikelve Lily - különben büntetőmunka lesz.
- Jól van már, jól van, prefektus kisasszony. - moromogta James és Sirius is egyszerre. Mindenki kikotródott a WC-ből Pettigrew-vel az élen, de Sirius még Piton fülébe suttogott egy "találkozunk még Pipogyi"-t kifelé menet.
- Azt próbáld meg, Black! - kiáltott rá Lily, aki szintén hallotta a Pitonnak szánt üzenetet.
- Nyugi Evans, majd akkor lesz a tali, amikor te nem leszel ott.
Csak Perselus és Lily maradtak a fiú WC-ben.
- A randit meg még megbeszéljük, Evans! - kiabált vissza James kicsit gúnyosan, de Lily válaszra sem méltatta. Hallották, ahogy a fiúk nevetve távoznak.
- Hülye állatok… - mormogta Piton.
Lily a kezébe nyomta a pálcáját. Jobban is vigyázhatnál magadra, Pers.
- Dehát egyedül három ellen? Csakúgy berontottak, amikor itt voltam és belenyomták a fejemet a vécébe.
- De nem mondtál nekik semmi csúnyát, ugye? - kérdezte Lily, aki nem igazán hitte el Piton meséjét.
- Én nem... csak Pettigrew-re mondtam hogy hülye patkány, miért jön be a WC-be,amikor más is bent van? De akkor nem tudtam, hogy jönnek a kedves kis haverjai is... Azután bejöttek, elkezdték belenyomkodni a fejemet a vécébe, és közben egyfolytában azt kérdezgették, hogy miért mondtam, hogy patkány? Mintha az valami tiltott szó lenne... És egyébként is olyan patkány feje van Pettigrew-nek...
Lily nevetett egyet, miközben kifelé tessékelte Pitont a WC-ből.
- Hé én még nem végeztem a dolgommal. Megzavartak közben. - tiltakozott Perselus.- Nem vársz meg? Mindjárt kész vagyok.
- Nem, most mennem kell, mert prefektusi megbeszélés van. Te jó ég! Már így is egy csomót késtem! - kapott észbe Lily. Már el is indult futva a vonat eleje felé.
- De azért remélem még találkozunk - kiabált utána Piton.
- Hát persze - válaszolt Lily, de akkor már a másik vagonba vezető ajtó kinyitásával küszködött.

Még két vagonon szaladt keresztül, mire odaért az elejére. Kinyitotta a legelső fülke ajtaját, ahol már minden prefektus bent ült, kivéve őt, Lily Evansot. A szégyen pírja futott végig az arcán.
- Miss Evans! Elkésett! - ripakodott rá McGalagony - meg tudja valamivel magyarázni?
- I-igen tanárnő-hebegett Lily, miközben minden szem rá szegeződött - Potterék..
- Mi van Potterékkel? - kérdezte McGalagony kissé élesen.
Lily pillantása találkozott Lupinéval. Nem szabott ki büntetőmunkát, tehát úgy igazságos, hogy McGalagonynak sem árulja be a fiúkat, aki ráadásul biztos pontokat is levonna. Nem lenne jó ha Griffendél rögtön év elején mínuszból indulna.
- Csak valami elrendezni valóm volt velük és túl sok ideig tartott megbeszélnünk - hazudta Lily.

A professzornő mérgesen nézett rá. Lily legbelül úgy érezte, hogy McGalagony azt hiszi, ő is olyan, mint azok a libák, akikkel Pottert legtöbbször csókolózni látták tavaly. Ha jól belegondolt, a fura magyarázatából és a zavartságából tényleg erre lehetett következtetni. ’Most már mindegy’- gondolta miközben vöröslő arccal letelepedett az egyik ülésre.-’ha McGalagony ilyent gondol, és ennyire nem ismer, akkor úgyis hiába magyarázkodnék’
- Sajnálom Miss Evans, de a megbeszélésnek éppen most lett vége. Ha érdekli, hogy miről volt szó, kérdezze meg Remust. Most pedig irány mindenki a folyosókra őrjáratozni! Mindenki a prefektuspárjával! - McGalagony vetett még egy megrovó pillantást Lilyre, miközben kitessékelte vendégeit a kabinból.
Lily elindult a prefektustársával, Lupinnal, a második vagon felé. Csak azután tudott teljesen lenyugodni, miután mindent elmondott a fiúnak a történtekről.
- De nem tudod honnan vette Pipogyi a patkány szót? - kérdezte Lupin is.
- Először is, nem Pipogyi a neve, hanem Perselus - kezdte Lily, idegesítette hogy mindig így gúnyolják Pitont - másodszor pedig: Miért olyan furcsa, hogy patkányt mondott? Pont az jutott eszébe.
- Aha, értem. - mondta Lupin - James és Sirius biztosan hálás lesz neked, hogy nem árultad be őket McGalagonynál.
- Nehogy el merészeld árulni nekik! - tolta le Lily Lupint - Ez volt az első és az utolsó ilyen alkalom! Csak azért nem mondtam el, hog mit csináltak, mert nem akartam, hogy rögtön évelején mínuszból induljon a Griffendél.

Lupin rámosolygott Lilyre. ’Talán ő sem hiszi el’-gondolta Lily
- Miért hiszi azt James Potter, hogy minden lány a lábai előtt hever? Hogy csak rámosolyog egy lányra és az rögtön mindent megcsinál neki? Hogy lehet valaki ilyen öntelt tuskó? És miért hiszi ugyanezt a többi ember is? Még te is Remus.. - Lily beleborzadt saját szavaiba. Még inkább megdöbbent James, de még Sirius viselkedésén is. Hogy hiheti az ember, hogy bármit megtehet, csak mer szép külsőt kapott a sorstól. Akár belegázolhat mások lelkébe is úgy, ahogy Sirius tette azt Alice-szal tavaly.
- Talán mert tényleg így van? - találgatott Lupin.
- Majd én bebizonyítom, hogy nincs így - mormolta Lily, inkább saját magának, mint Lupinnak, de a fiú is meghallotta.
- Inkább ne is próbálkozz Lily, ez még egyik lánynak sem sikerült, akit James kiszemelt magának.
- Nem kell kiszemelnie magának! Csak csináljon valami rosszat! Akárhányszor rajtakapom, mindig büntetőmunkát kap! Csak hogy ne higygye, hogy bármit megkap, ha szépen néz! - kiabált Lily haragosan. - Vagy szerinted az normális, amit a barátaid Perselussal csinálnak?
- Lehet, hogy néha túlreagálják, de Pipogyi megérdemli. Azért ő sem egy angyalka.- válaszolt Lupin miközben fel - alá járkáltak a folyosón.
A vonat lassan zakatolva kezdett megállni.
- Mindjárt megérkezünk. Szerintem menjünk vissza és szedjük össze a cuccainkat. - ajánlotta a fiú.

Lily egyetértett, de még mielőtt elváltak szigorúan a lelkére kötötte, hogy ne árulja el a barátainak, hogy ő, Lily megkönyörült rajtuk. Lupin csak somolygott egyet, mint az imént és befordult a kabinjukba. Azután behúzta maga mögött az ajtót.
Lily visszament a fülkéjükhöz. Alice és Christine már kihozták a saját ládájukat és éppen az övével bajlódtak. Már nem fért ki a többi miatt.
- Jaj köszi. Vigyétek csak a tiéteket. Én is mindjárt megyek utánatok. - mondta a barátnőinek.
Azok elhúzták a ládáikat. Lily pedig utánuk, de közben végig azon gondolkodott, hogy vajon Lupin elmondja-e Potternek és Blacknek hogy megvédte őket. ’De jó, most még jobban megnő az a már így se kevés egójuk’ - gondolta magában zsörtölődve.
Éppen a ládáját akarta leemelni, ami időközben visszacsinált eredeti nehézségére, amikor valaki megjelent mellette.
- Hé, Evans, had segítsek - megfogta a nehéz ládát, és egyszerűen leemelte a vonatról a megdöbbent Lily szeme előtt - hálám jeléül - itt rákacsintott a lányra - ja és a randi miatt is jöttem. Mikor fogjuk megtartani? Mondjuk holnap? - megint az a nézés következett, amitől Lily mindig dühbe jött, ha meglátta.
- Soha napján, kiskedden, Potter! - kikapta a fiú kezéből a ládájának a fogóját és elindult barátnői után.
- Miért? Csak nem Pipogyival lesz holnap randid, Evans? - hallotta James gúnyos hangját a háta mögött. De Lily hátra sem fordult csak állhatatosan ment tovább, a ládáját húzva maga után. ’Csak nem őt szemelte ki James az idei év első áldozatának? Hát abból ugyan nem eszik! Lily Evans sosem áll be a Potter-trófeák sorába! Soha!’ Lily remélte, James Potter elég okos ahhoz, hogy rájöjjön, hogy legújabb tervét fel kell adnia. Mert ez a terv biztosan kudarcba fullad, ha tovább próbálkozik...