Szerelem...

Egy csoportba kerültem Ádámmal. Sajnos az út Ausztriába nagyon hosszú volt... Reméltem izgalmasan telik el... és ez így volt! Már a buszon is nagyon sokat szemeztünk és flörtöltünk. Utána beszédbe elegyedtünk. Nagyon jól éreztem magam vele! Ráébredtem, hogy... szerelmes lettem belé. Megérkeztünk. Kipakoltam a ruháimat, pipere cuccaimat. Valaki bejött az ajtón. Nem érdekelt. Csak az én drága egyetlenemre tudtam gondolni. Mikor nagyban álmodoztam róla, hogy milyen lehet, amikor megcsókol, megölel. Ekkor valaki hátulról megfogott és megfordított. Ő volt az. Megcsókolt. Valami mérhetetlen boldogság töltött el. Mikor abbahagytuk a csókolózást, megkérdeztem tőle:
- Ezt miért kaptam?
- Mert őrülten szerelmes vagyok beléd!
- De... de ezt eddig miért nem mondtad?
- Mert féltem, hogy te nem így érzel.
- Ó, Ádám!

Mégegyszer megcsókolt. A következő napokon kézenfogva jártunk-keltünk. Ám a harmadik tábori napon nagyon furcsa volt. Mégkérdeztem, hogy mi a baj? Erre ő nem mondott semmit, csak hirtelen elkezdett tapperolni.
- Héé? Mit csinálsz?
- Ó Kata annyira kívánlak!
Erre én egy akkora taslit adtam neki, hogy a kezem is égett utána. Bár nagyon fájt, de meg mondtam neki, hogy hagyjon engem békén, és ne merjen hozzámnyúlni. Szakítottunk. Nagyon szerettem még mindig, de nem akartam a játékszere lenni. Visszamentem a szobába és befeküdtem az ágyba. Ekkor jutott csak eszembe, hogy ő is ebbe a szobába van. Vagyis rajtam kívül csak ő van ebben a szobában. NE! Nagyon féltem. Ő is bejött a szobába. Semmi érdekes nem történt. Lefeküdt. Éjjel arra ébredtem, hogy teljesen meztelen vagyok, és a melleimet fogdossa. Bekötözte a számat, hogy ne hogy meghallják a sikítozásomat. Kikötözött. Remegtem, annyira féltem. Megerőszakolt. Hogy tehette ezt velem? Hiszen olyan kedves, figyelmes szelíd srácnak tűnt! Miért kell nekem az összes balekot kifognom?

Leszedte a köteleket rólam, és engedte, hogy beszéljek. Azt mondta, ha szólok erről bárkinek, mégegyszer megteszi és megöl. Az éjjel közepén kimentem tusolni. Le akartam mosni magamról azt a mocskot, amit éreztem. Visszamentem a szobába, elaludtam. A történtekhez képest eléggé jól aludtam. Reggel elég boldogan ébredtem, szinte már nem is emlékeztem semmire. Két nagyon kedves lánnyal is megismerkedtem. Az utolsó napon odajött hozzám Ádám. Bocsánatot kért. Faképnél hagytam és mentem Verához meg Rebihez. Nem akartam, de meghallottam, hogy miről beszéltek, Ádámról volt szó!

Mi? Hogy súlyos beteg, és csak pár napja lehet már hátra? És erre itt a táborban jöttek rá?
Könnyekben törtem ki. Rohantam hozzá, és megkérdeztem igaz e?
A válasz sajnos igen volt, és azt is megmondta, hogy ezért akart még utoljára egyet élvezkedni, de mivel én nem hagytam, ezért muszáj volt így tennie.
Úgy éreztem, hogy én egy-egy... szemét alak vagyok.
Ekkor magam felajánlottam neki, hogy töltsünk egy gyönyörű éjszakát együtt. Ekkor összeesett és meghalt. Több napig csak sírtam és sírtam.
Szerencsére azóta már megtaláltam az igazit. Nagyon Boldog vagyok, de Ádámra még mindig nagyon sokat gondolok, talán boldog életünk lett volna...Úgy érzem, még mindig szeretem, de nem úgy, hiszen itt van nekem az én drága Zolikám...Vele gyönyörű az élet.
(folyt.köv. ha ti is szeretnétek!!)