– Anyu, szeretnék kis tigrist simogatni. – mondta Éva a tizenkét éves kislány.
– Mondd apádnak. – válaszolt Boglárka az édesanyja a Magyar köztársaság elnöke, aki piros, fehér, zöld színű kosztümöt viselt, és töltött magának egy pohár konyakot.
– Lányom, a tigris vadállat, de ha akarod akkor elmegyünk a Váci állatkertbe, ott biztos van kis tigris. – mondta az édesapa, Béla az életművész, és töltött magának egy pohár házi pálinkát. Majd így folytatta: – Akkumulátor gyár épül a szülőfalum határába, büszke vagyok rá, hogy munkahelyek és lehetőségek lesznek, minden bizonnyal kellemes meglepetés lesz a helyi embereknek.
– Drágám, nem előttem kell felmondani a leckét, inkább kérlek, hogy jelentkezz önkéntes katonának, jelen kell lennünk a médiában. -mondta Boglárka.
– Rögtön alezredes akarok lenni. -válaszolt Béla.
– Erre iszunk. – válaszolt a feleség és nagyot nevetett.
Éva a tizenkét éves kislány pedig plüsstigrist simogatott.
– Rendelek egy pizzát. – mondta a férj és nézte a részeg feleségét
– Nehezebb lesz, mint rögtön alezredesnek lenni. – válaszolt Boglárka és még nagyobbat nevetett, majd leverte a konyakos üveget.
– Akkumulátor gyár gyorsan megépül és alezredes is lehet valaki pár nap alatt Magyarországon viszont valódi kis tigrist még nem simogattam – mondta Éva.
– Én szeretem ha megsimogatsz. – válaszolt a plüsstigris és nézte a részeg szülőket. Majd hozzátette. – Nem tudom, hogy az alkoholról, vagy a hatalomról lesz nehezebb leszokni?
– A következő választásokon kiderül. – válaszolt a kislány.
Epilógus
– Drágám, ugye nem felejted el, hogy én csináltam belőled embert, hiszen csöveztél a híd alatt mikor találkoztunk. – mondta Boglárka.
Béla, nem válaszolt hanem beadta a válókeresetet és rövidesen újra csövezett. Éva pedig felnőttként állatgondozó lett a fővárosi növény és állatkertben.
A következő választásokon vesztes Boglárka pedig feladott egy hirdetést a szexpartnereket kereső oldalon., tigris mintás szexis fehérneműt viselt, és odaírta, hogy szabad a tigrist simogatni.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Hjajj de szép, jujj de formás lanka. Se nem körte, nem is alma az alakja. Ott a kettő közt, kecses rádiuszok halma...
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hozzászólások