Suzie álma

Suzie izgatottan ült fel az ágyán.

- Te is hallod? -kérdezte Garrity-t.

Választ azonban nem kapott. Sötét volt, ezért nem vette észre az ágya mellett guggoló férfit.

- Nem hallod, Garry?

A rémület már elmúlt a hangjából, csak egy langy félelem maradt. Ekkor halkan, nehogy felébressze párját, visszahajtotta fejét a párnára, és átölelte a halott férfit. Csak egy kis nyál folyhatott ki a szájából, gondolta Suzie. Mindig folyatja kicsit, ha nagyon mélyen alszik. Nem is sejtette, hogy amit meleg nyálnak hitt valójában vér, és hogy Garrity oly mélyre süllyedt az álmok világába, ahonnan már soha nem térhet vissza.

Halk neszezés törte meg az éjszaka kellemes, de mégis nyugtalanító csendjét.

- Pssz... Garry - suttogta a lány már félálomban. - Nagyon félek.

Az ágy mellett guggoló férfi lassan felállt. Az ablakon beszűrődő Holdfényben megcsillant a szeme. A két méter magas gyilkosnak vér csorgott a szájából. Bal kezével letörölte, majd a vért a hajába kente. Így olyan volt, mintha egy őrült SS tiszt várná, hogy ismét kiadhassa a parancsot a kivégzésre. Fekete szövetkabátja alól halkan elővette harminc centis kését, és lassan az ágyra térdelt. Su ebből már semmit nem vett észre. Elaludt. Mikor a fekete kabátos férfi a kést lassan a torkába nyomta, a lány arról álmodott, hogy Garrityvel sétál egy fehér mezőn. Akkor úgy érezte, három napja a templomban minden szava igaz volt.

„Míg a halál el nem választ."