Stoppal Európán át 1.

Úgy helyezkedtem, hogy a Nap ne égessen szét. Útmenti lombok játékosan szűrték a sugarakat, és fényshow-t mutattak be csupasz vállamon. Nem tudhattam, mennyit kell várakozni, amíg e kihalt úton végre felvesz valaki.
A levegő alig mozdul. Itt aztán senki nem hallana meg egy sikoltást!
Messziről monstrum jármű erőlködését hallottam, talán közeledik.
Lekéstem a vonatot, a következő pedig csak este lenne. Nem szándékoztam annyit várakozni, amikor már átjönni is hibának bizonyult… Az én hibám is! Duzzogva kisétáltam a városból, és megálltam az országút mellett.
Egy kamion.
Jó előre indexel, legalább nem kell majd szaladnom utána. Ezek a vicces kamionosok jóval arrébb szoktak megállni, és élvezik, hogy a csajok csomagokkal lihegnek utánuk. Közben még a tükörből méregetve eldöntik, felveszik-e a stoppost, vagy utolsó pillanatban mégis továbbindulnak, mielőtt az odaérne.
Ez megállt. Kinyílt a jobboldali ajtó és a fülkéből kirepült egy csomag, három lépcsőfokból kettőt kihagyva egy lány, aztán még két csomag. A kamion máris füstölve továbbállt.

A csajszi összeszedegette szétgurult cuccait, öklével talán egy könnycseppet törült ki a szeme sarkából és védekező állást felvéve, végignézett rajtam. Amit látott, az nyugtatóan hathatott rá, mert egykedvűen gyűrött cigis dobozt kotort elő válltáskája mélyéből, rágyújtott, és abba az irányba fújta a füstöt, amerről a következő felmentő, stoppolható jármű érkezhet.
Nem érkezett! Ebben a kánikulában ebédel, vagy pihen mindenki, esetleg aki úton van, megáll delelni egy kis időre.
Ketten várakoztunk. Biztató érzés volt ebben a némaságban, hogy nem állok itt védtelenül, egyszál magamban, még akkor sem, ha a másik nem számít. A csajszi tüntetőleg tudomást sem vett rólam. Csak állt szoborszerű testével, nyűtt miniszoknyájában… Hohó! Én jöttem előbb, enyém a legelső jármű!
Kék, kopott, rozsdás kisbusz, valami felirat az oldalán… Mindegy! Megáll mellettem.
- Gyertek bátran széplányok! – kedélyeskedett a pilóta, egy kerekfejű, overallos munkásember. Kisvállalkozó, állapítottam meg magamban, vagy kisvállalkozó egyetlen alkalmazottja.
A másik csaj gondosan széttrancsírozta lábfejével a cigit, és bedobálta cuccait a hátsó ülésre. Szó nélkül beült közéjük.

A sofőr melletti dupla ülésből a távolabbit foglaltam el.
Nem akart beszélgetni - nem is bántam, hogy elmaradnak a szokásos kérdések - csak igazított a tükrön egy kicsit, és indultunk.
Mit nézhet annyira? Amikor oldalra pislant, akkor a lábaimat, világos, húzogattam is valamicskét lejjebb a szoknyámon. Tényleg miniben kell stoppolni, már a legelső járműbe felvettek! De a tükörben mit nézeget?
- Van pasid? – kérdezte váratlanul, minden bevezetés nélkül. Se „honnan jössz?” se „szép időnk van”…
- Van! – vágtam rá. „Volt!” helyesbítettem magamban. De mi köze hozzá? Tipikusan az a hím, aki azt hiszi, hogy minden nőnemű lény meg akarja mászni!
- Hát neki? Van pasija? – bökött hátrafelé a fejével.
- Neki is… - Gondoltam, ez a helyes válasz. De miért van olyan csendben a stoppostársam?
- Jó alvókája van! – biccentett a sofőr megint a hátsó ülés irányába.
Annyi a szőr a lábán, és még a póló nyakánál is kandikál kifelé fürtökben! Furcsa a csupasz csiga is, aki gyantáztat, nem is férfi az olyan! De ennyi szőrt! Túlzás. Mint akinél kimaradt pár fok az evolúció lépcsőjén…

Hátranéztem. Hát ezt kukkerolja a tükörből! A csaj keze-lába szétdobálva a csomagokon, egyik melle kikandikál, szoknyája derekáig felcsúszva… Alszik.
- Jó alvókája van! – ismételte meg, elégedett lehetett ezzel a frappáns mondatával. Ha az „alvókája” alatt a csaj valamelyik testrészét értette, hát el kellett ismernem női szemmel is: jó.
Egy darabig csendben volt Szőrös. Ez az állapot előnyösnek látszott az őt kívülről személő számára, Szőrös mindig hallgatna, ha ezzel tisztában lenne.
- Álmában meg lehetne gyugni! – bökte ki. Hát ezen törte a fejét ennyi ideig?
A csaj fészkelődött, aztán mintha dobálná magát, mintha menekülne.
Szőrös a tükörből folyamatosan szemmel tartotta. Kezdett egyre kínosabbá válni az utazás!
- Kis kretén! – szólalt meg váratlanul az alvó. Ez tetszett! Nem is mondhatta volna jobbkor: Szőrös láthatóan azt méregette, hátra tudna-e nyúlni…
A csaj, mintha megérezné, mi készülődik, térdét felhúzva és eldőlve, morogva összekucorodott.
Mit álmodhat?

„A jó román hegyi kurvaéletbe! Állj már meg, te tetves! Nem hallod??? Hogy a nyakad nyúlna meg, te szőrös geci, hát mit képzelsz! – és már csattan is az öklöm az arcán, és már nyitom a szedett-vedett bricska ajtaját, a járgány lassul, ki innen, de izibe’ legfeljebb lemegy a máz a térdemről, de ki nem szarja le…? Azt az irgalmatlan hülye fejemet, hogy már megint bedőltem a látszatnak: a fickó úgy nézett ki, mint Jézus Krisztus 42 évesen, kettőt se pislogott, csak nézett ártatlanul, most meg taperol, a tenyere reszel, mint a smirgli, a kocsija büdös, a halál faszán járunk, atyavilág, ki vesz fel itt engem, ha kiszálltam? Nem érdekel! Inkább gyalogolok hazáig, bassza meg, még egy stop és itt vágja el valaki a nyakam…

Ami azt illeti, már nem is bánnám, legalább vége lenne. Megérdemelném, és egy szót sem szólhatnék… De nem ez! Ne ez a kis kretén! Aki akkora, mint a kutya ülve...!”

Szőrösnek élénken járt az agya, s csak ingerelte a hátsó ülésen mosolygó, formás fenék látványa. Előre már nem is nézett, csakis a tükörbe.
A csaj végtelenül fáradt lehetett és álmában újra átéli az összes valós élményt, és ez keveredik a félelmeivel… Ha tudná, Szőrös mit forgat a fejében! Én sem tudtam, de valamit tenni kellene, amíg nem késő.
- Igazítsd meg, mert lecsúszik! – mordult rám Szőrös.
Ez egy emberszabású gesztus – gondoltam, de hamar felismertem, hogy nem a lecsúszás izgatta, hanem a barnára sült popó, középen sárga tanga csíkja lassan eltűnőben volt a tükörből, ez zavarta.

”A kis ganajtúró beleáll a fékbe, én meg feltépem a kocsi ajtaját és kilövök. Hallom prüszköl, taknya-nyála egybefolyik, az utolsó erőmmel vágtam pofán, jól sikerült! Belül vigyorgok, mint a vadalma (feltámadt volna bennem az életösztön…?), amúgy meg spuri, előre, csak és kizárólag előre, visszafelé sosem menekülünk, mint ahogyan toronyház tetejére sem futnék, ha bajban lennék. Értem sose szállna le az utolsó pillanatban egy helikopter jóképű, izmos kommandósokkal, mint a filmekben… Rohannék, a picsába, de tűsarkúban? Szűk miniszoknyában? Ami azt illeti a minim már nem szűk, ahogy kiugrottam a kis terroristabuszból a szoknyám felhasadt… Le a cipővel, egy-kettő!!! Kézbe, csomagom már úgysincs, majd ha elfáradtam a rohanásban, ezt is eldobom, ahogyan a hőlégballonokból kidobják a fölösleges dolgokat az utolsó pillanatban. De még nem, drága cipő, szép cipő, boldog idők, mikor még megvettem, arra gondolva, milyen jól fogok festeni benne a Kedvesem szemében! Szürkül, alig látok: a napfelkelte, és a naplemente, a szűrt fény, amit nem bír a szemem… Napszemüveg, édes Istenem, már napok óta nem volt rajtam! 10 évet adnék az életemből, ha legalább egy felet találnék az út szélén…!”

Már a csaj feje is az ülés elé csúszott, óriási csecsemőként igyekezett elhelyezkedni a kisbusz mélyében. Hátrafordulva, feltérdelve próbáltam meg segíteni az ébrenlét utáni álomban is szorult helyzetén.
Egy durva tenyér csattant cseppet sem viccesen a fenekemen!
- Álljunk meg! – parancsoltam határozott hangon.
Az út szélére kanyarodott, két kerék a fűben.
- Most fogok meghalni… - hallatszott az ülés alól.
Kivágtam az ajtómat, feltéptem a hátsót és próbáltam életet lehelni alkalmi útitársamba, vagy legalábbis elhelyezni az ülésen. Szőrös jót szórakozott ezen, és – mivel már béklyózta ülésére a vezetés – végre két kézzel kapott az áhított női falatok
- Hagyd békén! – mordultam rá, gyér hatást érve el ezzel. Egyik keze az összeszorított lábak között matatott, másikkal úgy fogta meg hátulról, hogy ujjai becsusszantak a bugyi alá.

”A szemem pocsék, a hallásom tökéletes: pöfög utánam a kis szemétláda! Hallom az autója hangját, közeledik! A Volkswagen hangja olyan, mint ahogyan a kutyám horkol a kis tömpe orrával, ezer közül megismerem… Na neeeeeeeeeeem! Ezt még egyszer neeeem! Rohanás közben latba vetem, mi maradt még: két napja nem aludtam, enni sem ettem. Van bennem 50 kiló (vagyis annyi volt, amikor végre kiszabadultam a pokolból, azóta ki tudja, mennyit használt el a szervezetem…), ez meg csak fasziból van, alapból erősebbek a nőknél, csak a hülye hiszi, hogy két különböző nemű, de azonos súlyú emberpéldányból a nő győz, ha közelharcra kerül a sor… De tudok harapni, karmolni, nem adom olcsón a bőröm! Még egyszer nem! Gyere te kis szutyok… Lassítok, lihegek, feladom… Nem bírok tovább futni… Visszanézek, és látom az autó kis kerek lámpáit közeledni. Nagyon lassan jön: az út nyílegyenes, kilométer hosszan, kihalt, látni nem látok – de sajna nem is hallok más hangot a csotrogányén kívül… Fenyegetően lassan jön… Most fogok meghalni…

Ez nem lehet igaz… Itt… Most… Akkor a picsáért kínlódtam ennyit idáig? Nincs Isten! Miért engedte, hogy elszökhessek, miért segített idáig, ha egy ilyen kis faszkalap dug meg utoljára, a senki földjén, hogy utána egy kis avart kotorva a meggyalázott testemre továbbdöcögjön…?”

Félig-meddig ülőhelyzetbe ráncigáltam, nem sokat védekezett. Egyszer hálásan de öntudatlanul átölelte a nyakam.
- Ez az, kicsi! – lelkendezett Szőrös, és már megint a sárga bugyit igyekezett lefejteni.
- Hagyd már békén! – Erősen fontolgattam, hogy egy jól irányzott rúgás kijár-e neki.
Megigazgattam a csajszi melleit, ezt örömmel fogadta. Szőrös is!
- Hármasban benne vagy? – fogalmazta meg kérés formájában régóta érlelődő ötletét.
- Menj a fenébe!
- Kicsi, te akarod? Mutassak neked valamit?
- Gyere! – súgja a csajszi álmában. Csak ez kell Szőrösnek! Kikecmereg a helyéről és két kézzel, mohón letolja a nadrágját, botladozva közelít.
- Takarodj! – súgtam vészjóslóan, higgadtnak tűnve.
Nemcsak nem hátrált meg, de behajol a kocsiba és két mozdulattal kisöpri a csomagokat, rajtam is taszít egyet, és… Otthagyott volna a csajszi csomagjaival az úton és elrobog frissen szerzett zsákmányával, ha a lehúzott nadrág nem akadályozta volna meg ebben.
- Vége az utazásnak! – acsarkodott. – Kiszállás büdös kurvák!