Starship Troopers PART I.

Két éve történt, hogy a szakaszommal egy "partraszállás" előkészítésében kellett résztvennünk. Ez a hiteles története az egésznek, a jelentéseinkben mást írtunk, mint ami valójában történt.

2096. Május 4.
Beszálltunk a csapatszállító hajóba, ami elvitt minket az Andorian 6. holdjára. Mivel a főbolygó elleni támadás nem járt sikerrel, így előbb egy közeli támaszpontot akartunk létesíteni, erre volt a partraszállás. A szakaszomnak az volt a feladata, hogy biztosítsa a leszállási zónát. 12- en voltunk.

A rajom mint mondtam 12 főből állt. Ott volt Will, aki egyfolytában egy mesterlövészpuskával mászkált. Velünk volt még Dex, aki a nehézfegyvereket kezelte, de nem egyedül. Neki segített Galagher is, ő adagolt a lőszert a géppuskába és ő töltötte meg a rakétavetőt. A lángszórós, Ignition személyében egy eszeveszett őrültel voltunk eggyütt. Hasonlóan bolond volt Ghost is. Neki megvolt az a furcsa képességé, hogy képes volt egy rövid időre láthatatlanná válni. Egy gyerekkorában félresikerült genetikai módosítás eredménye volt ez. Velünk volt még Martinez, Natasa, mint egyetlen nő a szakaszban, de senki ne lepődjön meg, a jobbegyenese egy bikát is leterített volna. Rylie és Vologya voltak a legbolondabbak a társaságban, bármi is történt, ők mindig viccet csináltak belőle. És végül, de nem utolsó sorban a mi őrangyalunk a Doki, és állandó védője, aki nélkül egy tapodtat sem ment Karl. Szerény személyem pedig, mint a raj vezetője Alexej Szergejevics vagyok.

6 napi utazás után értük el a célbolygót és mint a többi előőrs mi is beszálltunk a "partraszállóhajónkba". Kilövés és már süvítettünk is a bolygófelszín felé. A pilóta remekül manőverezett és a kívánt helyen értünk földet. kiszálltunk és mindenki elfoglalta a helyét.
- Két óra múlva jönnek a többiek. - mondtam- addig ki kell tartanunk, bármi legyen is.
- Na neeee. Lekésem az esti színházi előadásomat, ha ezen az ócska homokbuckán kell várakoznom- feleselt Rylie.
- Márpedig a parancs az parancs, még ha nem is tetszik- ez már Galagher volt - Ha nem tetszik valami akkor menj, azt etesd meg magad valamelyik ronda bogárral!
- Jól ván fiúk kuss legyen. Inkább a feladatra koncentráljunk- szólt bele a veszekedésbe Natasa.
- Hé te ruszki senki, te nekem ne szóljál be, mert kijukasztom a fejedet, azt majd nézhetsz a harmadik szemeddel- torkolta le Vologya
- Barom, te is orosz vagy- nevetett Natasa
- Ja tényleg. Akkor is!
- Na akkor most mindenki elkussol!- kiáltottam - Szóval. A lövészek felmennek arra a szembe lévő buckára, és ha valami gáz van akkor futás vissza ide. A többiek itt maradnak és megássák a rókalyukakat. Dex, oda állítsd fel a géppuskádat.
- Értettem, gyere Galagher segíts.

Egy fél óra múlva már kész is volt az összes fedezék és eddig még egy rohadt bogarat sem láttunk. Kezdtünk örülni, hogy ezúttal könnyű bevetésünk lesz, nem úgy, mint az ezelőtti, mert az nagyon balul ütött ki. A rajból mindenki legalább egy mély vágást szerzett, két embernek, Karlnak és Martineznek meg leharapta a lábát egy rohadt arachnid. Aztán egyszer csak eldördültek a mesterlövészek fegyverei és mindkettő ina szakadtából elkezdett visszafelé futni.
- Ajaj, kezdődik- mondta a Doki
- Gyerünk srácok, fussatok! Fedezettűz!- ordítottam ekkor minden géppuska és gépkarabély elkezdte ontani az ólmot a bogarakra, akik már átjöttek a magaslaton. A két lövész már csak 50 méterre voltak a fedezékektől, amikor egyszer csak Will alatt beszakadt a föld, és hat arachnid vetette rá magát. Natasa visszaért, és elborzadva nézte, hogyan marcangolják darabokra a bajtársunkat.
- Rohadt szemetek!!!! Ezt még megbánjátok!- kiáltotta Martinez és egy plazmagránátot dobott a jukba, ami felrobbant és az összes bogarat kinyírta. Az arachnidok a fedezék közvetlen közelébe értek és elkezdtek körözni, hátha gyengepontot találnak az egymást átfedő fegyverek tüze között. Így ment ez majd egy fél órán keresztül, majd egyszercsak az összes arachnid megfordult és eltünt arra ahonnan jöttek. 20 perc nyugalom ált be.
- Vologya gyere ide!- szóltam
- Igen uram. Mondja.
- Hívd fel a hajókat, és kérdezd meg mikor jön már az az átkozott főerő!
- Igenis!- avval arrébb vonult és elkezdte hívni a hajókat.- Sas2 hívja Medvét, Medve hallasz?
- Igen Sas2 tisztán hallak. Mond, mit szeretnél.
- Kérdésem lenne Medve. Mégpedig, hogy mikor jön a főerő? Fogytán van a lőszer és egy emberünk elesett.

- Akkor ti jól álltok! A sas3- at és a sas6- ot, valamit a sas8- at és a darázs 7- et teljesen eltörölték. A többi egységtől is elég aggasztó hírek jöttek. Jó pár egységnek csak a fele van meg.
- Értettem Medve. De mikor jön a főerő. Mert ha nem jön hamarosan akkor lőszert kell igényelnünk, ugyanis már fogyóban van.
- A lőszert már szállítjuk, és kaptok még egy rajt. Nektek KI KELL TARTANOTOK. Jelen pillanatban ti vagytok a hadművelet egyetlen biztos pontja!
- Értettem Medve. Akkor mikor várható a raj, és mikor várható a főerő érkezése?
- A raj 10 percen belül ott lesz a lőszerrel együtt. A főerő pedig még legalább két órát várni fog. Lehet hogy új leszállási zónát jelölnek ki. Medve kiszáll.
- Sas2 kiszált. Hallottátok ezt srácok. Bajban vagyunk. Mi lesz, ha nem jönnek meg idejében? Nem akarok egy koszos sárkupacon megdögleni.
- Hát asszem mi em.- válaszoltam - készüljetek, lehet, hogy fedezni kell majd őket.

Eltelt a tíz perc, és az ellátóhajó meg is érkezett. Kiszállt a raj és elkezdték cipelni a lőszert is hozzánk. Félúton jártak, amikor az arachnidok újabb rohamot indítottak. A raj beért, de a pilóta és a gép, az ottmaradt, fél perc sem kellett és szétszedték. Mi meg csak lőttünk és lőttünk mint az őrültek. Már a géppuska csöve vörösen izzott, amikor a rohamnak vége lett. A tájat körben mindenhol döglött bogarak tarkították, meg az undorító zöld vérük volt mindenhol. Újabb rádiózás után kiderült, hogy kapunk még két rajt és sok-sok lőszert, meg, hogy tartsuk az állást.
- Nagyszerű, most már biztos, hogy itt fogunk megdögleni.- mondogatták az emberek. Félóra múlva meg is érkezett a két hajó. Újra kipakolás és rohanás az életükért. Ezúttal azonban a bogarak nem támadtak. A kis dombocska amin beástuk magunkat, már fekete volt a sok lőporfüsttől, és csillogott a sok töltényhüvely. Felállíttattam a másik három géppuskát, amit küldtek és már végképp bevehetetlennek tűnt a hely. De ekkor olyan dolog történt, amitől megállt az ütő bennem. Egyetlen arachnid kiált a szembelévő domb tetejére, és ott ált vagy tíz percig. Vonyított össze vissza, míg Natasa ki nem lőtte. Ám ekkor megmozdult a föld és hihetetlen dübörgés támadt. Újabb roham.

Vologya a rádióval a domb közepére állt és onnan próbált kapcsolatot létesíteni a flottával, hogy küldjön segítséget. Mi csak ontottuk az ólmot és a bogarak csak hullottak. Olyan volt mintha azt mondták volna: Sokan vagyunk és elegen. De még mindig képtelenek voltak áttörni a vonalainkat. Egészen eddig. Az elő bogarak már a rókalyukak előtt feküdtek.
- Vologya! - ordítottam, megpróbáltam túlkiabálni a hangzavart - Vologya!
- Igen uram!
- Kettétört nyíl, kettétört nyíl.
- Értettem. Medve, Medve. Kettétört nyíl, Kettétört nyíl.
- Értettem sas2. Gyújtóbombákat vagy natúrakat?
- Barom. Vajon? Ha a saját állásainkat bombázzuk akkor mit? Hagyományosat te szerencsétlen!
- Rendben. A csomag úton van.
- Emberek! Amikor szólok mindenki hasaljon le és csak akkor lőjön, ha egy aracnid van felette. Szarrá bombáztatom ezt a helyet!- Ordítottam túl a hangzavart.A bombázok 5 perc után megérkeztek és aláhullott az égből az acéleső. A bogarak csak úgy hullottak mint a falevelek összel.

Amikor végelett az egésznek, kikászálódtunk a lyukakból és megnéztük a veszteséget. A 48 főből 20- at vesztettünk. Két srác azért halt meg, mert az egyik vadász pont a lyukak közé dobta a bombát. Jónéhányan meg szétmarcangolva feküdtek a földön. Sebesült csak 4 volt. Egynek a keze szállt el, egy másiknak a tüdejét kellett visszatömködni a mellkasába, egy láb is hiányzott valakiről, de mégis a legszörnyűbb az Ignition volt. Egy bogár miatt lángra kapott a tartálya és az egész srác megégett. Alig élet már, olyan csúnyán összeégett, de a Doki küzdött érte és még életben tartotta. A sebesültek is ésszerűen fegyvertelenek lehetett tekinteni, úgyhogy már csak 23 emberünk volt harcképes. Még két rohamot álltunk ki, és mindkettő alkalmával 3- 3 fővel zsugorodott az egységünk. Az éjszakánk viszont csendes volt. Nem támadtak meg minket.

Másnap reggel pedig megérkezett a főerő és a sebesültjeinket visszavitték a flotta kórházhajójára. Mi maradtunk a felszínen és a leszállási körzeten felállított barakkban pihentünk. De tudhattuk volna, hogy nem lesz egy hosszú pihenés. Két nap múlva újra az első vonalban voltunk, de ezt majd máskor.