Ősz van. A fákról hullnak a vöröslő levelek, a szél fújja az öregedő ágakat és én újra itt vagyok. Számolatlanul sok év telt el azóta, s talán a sors fintora, de ma újra olyan idő van, mint egykoron. Csendes, a tél sötétjétől félő, de még a nyárba kapaszkodó nap múlik az alkonyat enyészetével. Sötét ruhámat is forrónak érzem, és csak a gyönge szellő képes oldani fuldoklásom. Bolyonganom kell, hogy változom a szemem elé táruló világ, s gondolatom mindig mást lásson, s ne a szívem bánatát. Megpróbálom temetni a sok emléket, de nem lehet. Nem tudom feledni mosolyod, mely meglágyít minden szívet, ki hagyja. Nem tudom feledni gyöngyként csillogó szemed, melynek tekintete lelkem mélyéig képes volt hatolni és most azt gyötörni. Egy fának kell támaszkodnom, hogy visszafojtsam előtörő könnyeimet. Ismerős a fa, az erezet, az illat, bár öreg, de mégis ugyanaz. Emlékszem itt történt. Boldogságtól fénylett arcod, s lehunytad szemed. Én követtem ajkad mozdulatát és első csókod izét mindmáig ugyanúgy érzem. Lehunyt szemmel is láttam pirosló arcod minden apró rezzenését. Arcomat szőke tincseidbe fúrtam és füledbe szerelmes szavakat suttogtam. Abban a percben életben először és attól tartok utoljára éreztem a gyarló létet édesítő boldogságnak gyöngéd leheletét. Azóta elválasztott minket az idő és az élet hosszú folyama. Évtizedek teltek el, távol egymástól. Ezért nem tudom, miért hívtál el engem. Álmomból a templomtorony harangjának mély kongása ébreszt. A földön térdelve nézem a szellő miatt hajlongó fűszálak életét. Felállok, arcomról letörlöm a könnyeket. Most értettem meg, miért kérted a végrendeletedben, hogy legyek itt a temetéseden. Azt akartad, hogy mindig emlékezzek rád, hogy sohase felejtselek el. És én nem foglak. Sohase.
Vége
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
kaliban:
Reméljük, hamar jön majd a fol...
2025-03-17 22:00
Materdoloroza:
Nagyon megörültem, amikor megl...
2025-03-17 21:21
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hozzászólások
Remélem, olvashatok még Tőled!
Itt ülök, szótlanul, csendesen, megsemmisülve. Folynak a könnyeim. Olvasván az emlékeket idéző sorokat, sajog a szívem. de boldog is: hisz\' nem lett igazad. A történetnek még nincs vége. Tovább írjuk. Mikor megismertelek, éreztem, hogy különleges vagy. Azonnal létrejött
köztünk a láthatatlan kapocs. De önző voltam...csak a külsőségek számítottak s nem hagytam, hogy szeress.
Tudod, valamilyen szempontból Te is első voltál nekem:IGAZÁN szerettél. Beleremegek még most is, mikor erre gondolok. Fiatalabb, de felnőttebb voltál nálam és láttad azt, amire én még gyerekfejjel nem voltam képes. Láttad, a szíveddel. Még mindig fülembe cseng hangod:az a telefon, ami után azt hittem, nem látlak többé. Rengeteget gondoltam Rád. Nem tudtam, de
éreztem, hogy nagy dolgot vesztettem. Egy őszite szerelmet, egy őszinte szerelmest. De nem panaszkodom. Inkább hálát mondok a sorsnak, hogy kaptam még egy esélyt. Ünnepnap lesz ezentúl minden január 17-e. Valami újjászületett, amit most már együtt kell ápolnunk. Nehogy megint idő előtt meghaljon.
Most értettem meg, miért fordulok feléd olyféltő szeretettel. Lelkiismeret-furdalásból... vezeklésül tetteimért. Hogy elengedtelek. De többet nem foglak. Érzem, tudom, hogy ez a kötelék nem fog igazából elszakadni...
Sohase