Sínek mentén III - Az olvadó való hurkában

9

A világ folyékony.
Csontváry Marika erre akkor jött rá, amikor szervezetében hatni kezdett az a magát csiperkének álcázó bolondgomba, amelyet a kaland kezdetén az arcába tömött. A gomba gonosz, de tréfás kedvű toxinjai máris kapcsolatba léptek a nő gerincrostjaival, és hozzákezdtek képzeletvilágának drasztikus átalakításához.
A világ folyékony, és öt nyelven beszél. És ezek közül csak az egyik portugál.
Jelentéstelenül kezdtek elsodródni mellette a történések - a peronon tolongó gnómok átkozódó rinyálása, a hangszórókból recsegő sületlen marketingrizsa, Sándor acélkemény szorítása a torkán és a seggén - és ismét a múltba révedt. Úgy érezte, tudata belecsúszik abba a vakondtúrásba, amelybe percekkel ezelőtt a nyúlőr a fejét nyomta.

Annak idején, a baleset után, rászokott, hogy hétvégén hosszú éjszakai sétákat tegyen a városban, ahol élt. Szülei nem örültek a kimaradozásoknak: úgy vélték, lányuk még fiatal "azokhoz a bulikhoz." Amikor a lányt ezt hallotta anyja és apja szájából, legszívesebben sikított volna. Miről beszélnek ezek? Az isten szerelmére, mit hisznek? Ugyan, milyen fiú hívná el őt diszkóba, koncertre, vagy olyan bulikba, ahol "azok a dolgok" történnek? Ki csókolná meg, amikor úgy néz ki az egész feje, mint egy grillsütőben felejtett lopótök?
Marika azonban nem volt buta, sejtette, szülei micsoda erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy meggyőzzék magukat, lányuk alapvetően "normális." A bátyja továbbra is éjfél után járt haza, mata készen, ezt a szülei továbbra is elnézték ezt mamapicifiának, mondván, az olaj meg a tepsi csak egy baleset volt. Olykor az is előfordult, hogy az apja reggeli újságja felett merengve, kijelentette: lányom, lányom, nem a külső a lényeg.
Nem, mi?
No lejtsetek végig így a korzón délidőben, és csókoljátok meg a seggemet.
Szóval maradtak az éjszakai kiruccanások, természetesen távol a diszkóktól, sörözőktől, az olyan helyektől, ahol jóképű srácok taperolják jóseggű, púderezett arcú tinilotyók fenekét, és ahol a tűzfal mögött hajnalra halomba gyűlik a használt óvszer.

Nem, Marika sohasem a központba tartott, inkább a város északi, nyugodtabb részeit kedvelte. Ez volt régen a református városrész: nem paneldzsungel, nem kertváros, s megkapó volt egyedi hangulata. S ami legfontosabb, éjjel csöndes, és nagyjából biztonságos. Marika ugyan nem tudta elképzelni, kinek kelhetne éppen ő, de hát egy begőzölt férfi sok mindenre képes. No meg aztán, a feneke elég jó - fejére kell csak a tescós zacskó, hahaha.
Általában a következő utat követte: elindult a Felsővárosban lévő házuktól, aztán megkerülte a valamivel alatta fekvő lakótelepet: leereszkedett a hegyről egy hosszú lépcsőn, amely a régi református temető mellett vezetett; átkelt a vasút alatt átvezető gyalogalagúton, és hogy innen merre tartott, azt már szeszélye diktálta. A vasút mellett mindig félt egy kicsit: különösen, amikor eldübörgött egy-egy vörösfényű tehervonat, pokoli zajával szemetelve tele a csendes nyári éjszakát. Egy alkalommal egy szakadt szesznyák is felbukkant, és akadozó hangon felszólította őt, hogy "Add ide a picsáááádat."

Marika rémülten rohanni kezdett a vasúttal párhuzamosan futó makadámúton. Vagy húsz méterrel később elbotlott egy bontásból ottmaradt tégladarabban, és hatalmasat esett. Az éles fájdalomtól egyből arra gondolt, eltört a lába; pánikszerű látomás söpört végig az agyán. Hallotta a csoszogó hangokat a háta mögött, és képzeletben látta, hogy a csöves utoléri őt, miközben ő törött bokával, csigasebességgel vonszolja magát a márciusi eső itthagyta tócsák között. Látta, hogy a szesznyák megmarkolja a nyakát, állott pálinka,- és vizeletbűze az orrába tolul, és rohadt fogai közül szavakat sziszeg: NA IDEADOD MÁR VÉGRE A PICSÁDAT?! Aztán ruha reccsen, és az emberi roncs az öléhez nyúl, hogy begyömöszölje löttyedt, kankós farkát...
Persze semmi ilyesmi nem történt, a bokája csak megrándult, és sikerült kereket oldania, noha utána néhány napig fájlalta a lábát. Ezt azonban ki lehetett bírni: rossz álmai sokkal tovább kísértették.
Álmaiban évekig kergette valami megfoghatatlan borzalom.
A gomba mámorát egy artikulátlan üvöltés hasította ketté. Marika látta, hogy Sándort valami a hátára hengerítette, és a nyúlőr felnéz arra a valamire, szeme kidülled, arcán pőre rettegés ül, és közben üvölt, sikít, úgy ahogyan férfit még sose hallott sikoltani. És akkor odanézett ő is, és utolsó józan pillanatában arra gondolt:
Ő az. Ő álmaim arctalan végzete. Sokáig hasztalan kergetett, de most utolért.


10

Sándor, Marika, Krisz és Kamilla ködös aggyal, lábaikat guminak érezve araszoltak a vágányok felé, ahol a vonat várakozott. Eszükbe sem jutott a menekülés - a fekete rémálom karamellkísértete gyöngéden, de könyörtelenül terelte őket előre. Látták a peronon a nyálukat csorgató mutáns vasutasokat, akik közül néhány hosszú karjával a földet csapkodta, mint egy majom, de érezték, hogy nem kell tartaniuk tőlük. Legalábbis most nem. Amikor az egyik kocsivizsgáló túl közel merészkedett, és Kamilla után kapott hasadozott körmeivel, a fickó karját szempillantás alatt fekete trugymó lepte be, amelyet a Fekete Lény egyik állába lövellt ki magából. A végtag bőre felsistergett, és az anyag csontig marta a húst. A fickó elkínzottan üvöltött, dülledt szemmel meredt a nyálkás izére, ami a kezéből maradt. A négy fogoly közül három révedt közönnyel siklott el a történtek felett: csupán Marikának kordult meg a gyomra: varázsgombás látomásában a kocsivizsgáló karja mintha tejfölös-ketchuppos szósszal megkent bagetté változott volna.

Elérték a kocsit: egy klasszikus, valószínűleg a hetvenes évek elején gyártott, MÁV-kék vasúti kocsi volt, alig mocskosabb annál, mint amik ennek az elátkozott erdőnek a szélein túl járják az országot. A peronon már, feszes katonai tartással, arcán félmosollyal, várta őket AntiLee.
- Üdvözlöm önöket - mondta, és közelebb lépett hozzájuk. - Kisasszony - és Kamilla legnagyobb döbbenetére a vágányfőnök meghajolt, és kezet csókolt neki.
- Most pedig megkérném önöket, fáradjanak fel a vonatra. Cégünk ingyenjegyekkel kedveskedik önöknek - ezzel AntiLee átnyújtott nekik négy teljesárú, lekezelt menetjegyet. - Az utazás rendes körülmények között két percnél kevesebbet vesz igénybe, de kocsivizsgálónk súlyos balesete miatt ez alkalommal a szerelvény sebességének korlátozását foganatosíthatjuk. Az utazásunk végeztével elvezetjük önöket az állomásról, kezeskedve a biztonságukról. És most kérem, szálljanak fel a vonatra.

Sándor alig hallotta, mit mond neki ez a különös, dermedt arcú alak, akiben az állomásfőnököt gyanította. A kocsit nézegette. Emlékezett, hogy annak idején, amikor a magyar ipar még gőzerővel izzadta magából a vagányabbnál vagányabb termelvényeket, ezeket a kocsikat Dunakeszin szerelték össze. Ó, a régi szép idők. Amikor ő még az acélműnél dolgozott.
Észrevette, hogy a vágányfőnök nehezen leplezett türelmetlenséggel néz rá.
- Valami gond van, uram?
- Dehogy - felelte Sándor. - Csak... amióta az erdőben élek, oly ritkán ülök vonatra. Pedig sok szép emlék fűz a vasúthoz. A magam idején sok ilyen vagonban utaztam, és sok mindent éltem állt bennük. - És a férfi agyát hirtelen szinte elborította a magyar, NDK, lengyel, bolgár, csehszlovák, sőt román puncik zaftos és mámorító emléke.
Az állomásfőnök mosolya éles volt, akár a penge.
- Értem, uram. Magam is így vagyok ezzel.
AntiLee történetesen ebben a kocsiban vesztette el a szüzességét: a 1313-as számúban. Sosem felejtette el azt a napot. 1984 késő nyara volt, meghitt délutánt töltött el a lánnyal az üres szervizjáraton, amelyen csak ők ketten utaztak. Aztán, egy üveg bor és tétova simogatások után a lány az ölébe ült, és egyre forróbb lett a testük, és együtt néztek ki az ablakon, ahol a nap ívét lassan elnyelte a Balaton párától rezgő horizontja. Emlékezett, a lány siklott az ölében, és a lehelete csiklandozta a fülét, miközben a vonat tülkölt, és együtt rohant a nappal, és ők is rohantak; végül a nap alászállt, rózsaszín köd maradt csak s a tó ezüstös tükre, és a lány ráhanyatlott, ő simogatta, s legvégül, a vonat is megérkezett Füredre.
A két férfi megértően meredt egymásra, két veterán Lyukasztó baráti megértésével. Aztán tovatűnt a pillanat, és AntiLee udvariasan, de határozottan a kocsi nyitott ajtajára mutatott.
- Ideje lenne felszállniuk.
Felszálltak. Mi mást tehettek volna?
Alighogy megcsapta orrukat a vagon elhanyagolt, olajos bűze, megértették, mit jelent rettegni a múlandóságtól; megtudták, mit éreznek a marhák, amikor tranzitba vágják őket.


11

- ÉRTESÍTJÜK KEDVES UTASAINKAT, HOGY A VONAT NÉHÁNY PERC KÉSÉSSEL INDUL. KÉRJÜK SZÍVES TÜRELMÜKET.
Sándor, Krisz és Kamilla bénultan rogytak le az egyik négyes ülésre. A kopott kárpit több helyen fel volt hasítva, valaki pedig reszketeg betűkkel felírta rá: MINDJÁR MEGESZNEK. EZ KOMOJ.
Marika azonban nem ült le. Pörgött, mint kurva a pénzes ügyfél farkán, fel alá rohangált a vagonban, és különös csatakiáltásokat hallatott. Hadovált sárkányokról, Babilonról, rózsaszívű kecskebékákról és szilícium-alapú rántottáról, mígnem ledermedt, szeme üvegessé vált, s rongybábúként a többiek közé hanyatlott.
- Nem tudjátok - motyogta maga elé. - Nem tudjátok ti, mily nehéz nőnek lenni. Elrejteni a böfögést. A fingást. Minden hónapban megjön. Csurog. Nem csak a bíboros cumó, hanem más is. Tisztasági betét. Összeken. Meg minden. Jön a faszi, hogy aszondja megbaszna. Te kislányosan pirulsz, mondod nem. A férfiak, ó, az ostobák erről gyártották a női szirmokat meg a fehérek legendáját, érted. Pedig csak annyi hogy büdös vagy és csúszós és ocsmány. Felőled amúgy megdughatna az utca közepén. Vagy akár itt, ezen a kurva vonaton.
Sándor szánakozva megveregette Marika vállát, aztán a fiatal párra nézett.
- Ne törődjetek vele. Komoly nyomás alatt van.

Krisz alig figyelt rájuk. Szája széle remegett, szeme tompán fénylett. Mereven fogta Kamilla hideg kezét. A lány Sándorra nézett.
- Mi lesz velünk? Megmenekülünk, ugyi?
Sándor sóhajtva elfordította a fejét, kibámult a mocskos ablakon. Odakinn a mutánsok éppen vakondokra vadásztak, és olykor bizalmatlanul és mohón sandítottak a vonatra, amely még mindig nem indult el.
A férfi gondolkodott. Kell lennie megoldásnak. AntiLee azt mondta, az út végén elengedi őket, de ő ezt valahogyan nem hitte. Melyik tábornok hagyná futni azt az idegent, aki kifürkészte legtitkosabb hadállásait?
Akárhogy is, nem sok idejük maradt, hogy kiagyaljanak valamit. Agyának hátsó rekeszeiben azonban motoszkálni kezdett valami. Talán egy megérzés.
Úgy érezte, pisálnia kell.
Felállt hát, és elindult a retyó felé. Krisz és Kamilla szótlanul nézték a távozó férfit, aztán csókolózni kezdtek.


12

A WC ajtaján magyarul, oroszul, franciául és németül ott málladozott a figyelmeztetés, hogy a mellékhelyiség csak akkor vehető igénybe, ha a vonat már mozog. Sándort ez nem hatotta meg. Bele is kulázott volna a retkes kagylóba, ha kísértette volna az inger. Ám a segge lyuka össze volt szűkülve, mint a tenger a Boszporusznál: gyűlölte a határidőket, ráadásul most az életéről volt szó.
Előkapta hát a gyíkot, és brunzolni kezdett. Szemével követte a pisicseppek útját, a csobogó cseppekét, azt is látta, ahogyan eláztatja a vagon alatti szétrohadt talpfákat. Még javában pisált, amikor meghallotta, hogy felpörögnek a mozdony hengerei. A heréi összerándultak, a sugár vékonyodni kezdett. A gyomra összerándult a félelemtől, szellentett. Aztán fémes nyöszörgés hallatszott, majd a vonat egy nagy rándulással mozgásba lendült.
- TISZTÁS ALSÓRÓL VONAT INDUL, TISZTÁS ALSÓRÓL VONAT INDUL. A SZERELVÉNY TISZTÁS FELSŐRE NÉHÁNY PERC MÚLVA ÉRKEZIK. CSAPDÁBA ESETT PATKÁNYAINKNAK KELLEMES UTAZÁST KÍVÁNUNK.
- Naná - motyogta Sándor, és szórakozottan visszagyömöszölte a farkát a nadrágjába. Tekintetével azonban még mindig a vécécsészére tapadt, a lyukra, amin keresztül most úgy látta a talpfákat, mint oroszlán elől menekülő zebrákat az afrikai alkonyatban.
A vad vajon utoléri őket... vagy megmenekülnek a követező támadásig?
Az élet harc, gondolta Sándor, és szédülni kezdett. A WC-ben a lyuk tágulni kezdett, mint harisnyán a lyuk, mint vagina a behatoláskor: mint a világ az ősrobbanás után. A férfi térdre rogyott, és kocsányon lógó szemeit belógatta a klotyóba. Ilyen szemekkel fürkészték az idegenek a szcientológust és a kis ribanc lányát a Világok Harcában. Ezek a szemek most élesebben láttak, mint tizennégy gigapixel. Feltapadtak a rozsdás lefolyó falára, mikroszkopikus méretben látták az oxidáció pusztítását, az összes pisi és szarmaradványt, amely megtapadt itt az évek során. Sándort ekkor meglepte valami hatalmas sejtelem, és ismét a fülében hallotta AntiLee-vel folytatott rövid beszélgetésüket:
Sok szép emlék fűz hozzájuk, mondta ő, Sándor. A magam idején sok ilyen vagonban utaztam, és sok mindent éltem állt bennük.
És mit felelt erre AntiLee?
- Értem, uram. Magam is így vagyok ezzel.
Mire gondolt vajon a fószer?
Biztosan a baszásra, mi másra. Piálni nem nagy szám a vonaton, de kefélni azért bármilyen társadalmi berendezkedésben emlékezetes.
[Egy dugásnak nyomai maradnak. A szó elszáll, a cumó megmarad. Használt koton, televert zsepi, akármi. A gáré aligha nyelhette le mind. Hol szabaduljunk meg tőle? Ki az ablakon? Nem, a faszi vasutas, tisztesség tehát vagyok. Le a klotyón, ez az. Megmaradt? Esély egy az ötvenbillióhoz. De ha meglelem, újrafonhatnám a sorsspirált. Most igen, érzem. Nincs is más esély]
A vonat haladt. Hamarosan lassítani kezd, aztán beér az állomásra.
Marduk, kérlek segíts, rimánkodott a disznóként izzadó, megváltozott tudatállapotú Sándor, és szemeit kétségbeesetten körbeforgatta a klozet sötétjében: s végül megtalálta.
A tejútnál haloványabb paca ott száradozott két bélsárfolt között: Az egyik szarmaradvány 1987-ből származott, a másik pedig 1991-ből. Mindkettő gazdája hasmenéses lány volt, az egyikük magyar, a másik svéd. Azóta régen meghaltak már, furcsamód, mindketten vonatbalesetben.
Ez azonban nem számított. Sándor tudta, mit kell tennie. Vagy ha nem is tudta, most hagynia kellett, hogy a megérzései vezessék.
A mozdony kürtölt, a vonat lassított.
Sándor vad elszánással nyakig behajolt a reteráton, és nyelvét kidugva nyalni kezdte a pacát.


13


AntiLee az állomásépület ablakán kihajolva figyelte, amint a vonat elindult. Vigyorgott. A gépezet mozgásba lendült, és ha a vén, dízelmeghajtásra átalakított Kandó mozdony lerohad is, alighanem már a puszta lendület is továbbviszi a szerelvényt a tisztás végébe. És ennyi elég is.
Azért némi drukkot érzett: minden idegszála a pályán volt, alig is hallotta a mögötte egy karosszékben jóllakottan szundikáló Negroguyt. Negroguyt, a mórt, aki megtette kötelességét - a mórt, aki félálomban hússzagúakat böfögve épp az ő valamikori titkárnőjét emésztette.
A vonat már megfutotta a pálya felét, amikor AntiLee-nek rettenetes előérzete támadt. A pánik a gyomrából futott fel az agyáig, és teljesen elborította.
Ne - mondta volna, de nem volt hangja. A szeme elködösült, a bőre tarjagossá vált. Ne. Ne.
A világban, a térben, az időben lyuk nyílt, és ő átbucskázott rajta.