Nullanullahét

Mindig is jó testvérek voltunk Zsuzsival, segítettük egymást, ahol csak tudtuk. Persze azért akadtak kivételek. Például mikor elárulta Anyáéknak, hogy az előző este a család vadiúj kocsijával vittem a barátnőmet a buliba. Ami persze még nem is lenne baj, ha a kulcsot elkértem volna hozzá… Kölcsön kenyér visszajár alapon előkerült a fiókom mélyéről pár merőben kompromittáló felvétel, amin kedvenc húgom és a pasija, akitől jó ideje eltiltották, kölcsönösen egymás manduláját vizsgálgatják. Az ügynek mondanom sem kell meglettek a következményei, hogy mik, azt talán később elárulom. De hát miért törődnék az ilyen régi marhaságokkal, ez nem ma történt. Neeem. Két hete.
Szóval a büntetésem le is járt tegnap, Zsuzsi kicsit jobban megjárta, neki még ugyanennyi van vissza. Nem mehet sehova a sulin kívül. Na már most az az egyetlen hely, ahova meg ő nem akar menni. Hogy őt miért büntették meg jobban? Hát ilyen az élet. Talán mert ő 15, én meg az idén leszek 20. Vagy mert ő lány én meg – bár ez az eddig leírtak alapján még nem derült ki egyértelműen – fiú. A régi jól bevált kettős mérce. Szóval mindenki döntse el, hogy neki melyik tetszik jobban, én ugyanis nem tudom. Apáék persze elmagyarázták, hogy miért is van ez így – ők még őrzik Zsuzsi szüzességét, amihez innen is sok sikert kívánok nekik, már vagy két éve nincs meg – de valahogy emberi nyelvre lefordíthatót nem tudtam belőle kihámozni, így hagytam is az egészet.
Engem egyébként nem ítéltek szobafogságra – szép is lenne! Egy FELNŐTT férfit?! – nem. Engem sokkal jobban megkínoztak! Elvették a kocsim kulcsait. Most persze mondhatnám azt, hogy milyen baromi jó volt két hétig nagy kék járműveken utazni, ahol nem kellett vezetnem, mert külön sofőr ült a volánnál, de nem teszem. Ha nem mehetek kocsival, akkor minek kimozdulni otthonról egyáltalán?
Jaj, bocsánat, de bunkó vagyok, még be sem mutatkoztam. A nevem Bond. James Bond.
Most, hogy elült a hatásszünet – milyen szép képzavar – azért elmagyarázom, hogy hogy is van ez. Szóval nem vagyok angol, a családomból senki sem az – bár van egy angolkóros unokaöcsém, de azt hiszem, az nem számít –mégis mindenki ezen a néven ismer. Középsuli harmadikban volt, hogy az új tanárunk kereste a nevem a naplóban a B betűnél, aztán mikor nem találta, rákérdezett, hogy is hívnak engem igazából. Persze szólhattam volna neki korábban, hogy nem vagyok angol cserediák, de olyan jól esett, mikor a kiváló magyar kiejtésemet dicsérte mindenki előtt. A többi tanár meg röhögött a háta mögött, de azért ők sem mondták meg neki az igazat.
Szóval az igazi nevem Keller Imre, akit ez a tény foglalkoztat, az jegyezze meg jól, mert a könyv további részében egészen biztos, hogy nem kerül többször megemlítésre. Nem igazán vagyok oda a nevemért, ezért is örülök neki, hogy őrült Zotya barátom révén szert tettem egy jó kis becenévre. Na nem a Kellerrel van bajom, hanem az Imrével. Sokszor kérdeztem a szüleimet, hogy mit követtem el születésem előtt, hogy így kitoltak velem, de nem adtak rá választ, csak mosolyogtak és a naptárra mutattak. Véleményem szerint azért, hogy azt a tényt próbálják meg értésemre adni, hogy a név- és születésnapom egy napra esik. Ezt azonban már egészen kis koromban észrevettem és már akkor sem örültem neki. Persze nekik így jó. Megspórolnak egy ajándékot. Akár ezért tették velem, akár azért mert lányt vártak és amikor megszülettem, a szülőszoba falán az aznapi naptáron pontosan az Imre név állt, jól kitoltak velem. Azért gyorsan szeretnék minden Imre nevűtől bocsánatot kérni, lehet, hogy csak az egy ajándék mínusz miatt utáltam meg, s találom cikisnek a nevem.
Persze azt még nem magyaráztam meg, hogy hogy kaptam a Bond nevet. Jimmy, minden valószínűség szerint a Berettával oroszrulettező hajdani énekesünk miatt.  Vagyis nem miatta, de az ő mintájára. Aztán jött a hülye Zotya haverom – hogy miért írok róla ilyen szépeket azt majd később megtudjátok – aki nagyzolásból mások előtt elkezdett James-nek hívni – ennek köszönhetően elég sok helyen kaptunk ingyen csokit a magyarok vendégszeretetét igazolandó – és végül mikor Pierce Brosnan először öltötte magára a fekete szmokingot és kért Vodka-Martinit felrázva, nem keverve, kitört a James Bond láz, és akit James-nek hívtak a környéken – mondjuk nem voltunk túl sokan – azt a többiek elkezdték a 007-es nevén szólítgatni. Mikor a láz elült, a nevem visszarövidítették, de valami rejtélyes okból már nem a James valamely variánsára, hanem Bond-ra. Mivel ezt így menőnek találtam, és ráadásul már véletlenül sem tartalmazott semmiféle utalást valódi keresztnevemre, megtartottam. Ezzel egyébként azt hiszem a könyvem címére is adtam némi magyarázatot. Szóval aki pörgős akciókra vágyik, az sajnos rosszul választott. Hogy akkor miért is kezdtem bele a könyvírásba? Hát azért, mert a Bridget Jones megírásával is egy csomó pénzt kaszált a szerző ha nem is izgalmas, de legalább szórakoztató az életem, és úgy gondoltam, hogy ez talán mást is érdekelhet.
Ez azt hiszem így eléggé „in mediász rés” kezdés volt – ezt most azért írtam így, hogy villogjak a szókincsemmel, meg hogy akinek fogalma sincs róla, hogy a fenti kifejezés mit jelent, az csodálja hatalmas latin tudásomat. Ezen kívül tudok még pár latin, vagyis spanyol szót, de az már erősen súrolja a trágárság határát – szóval kellene egy rendes bevezetés a regénynek.
Tehát: Csepel kertvárosában élek, egy átlagos méretű családi házban, egy távolról sem átlagos család, távolról sem átlagos fiaként. A húgomról már írtam korábban, sajnos még fogok is azt hiszem. A szüleimről egyelőre csak annyit, hogy igazából nagyon jó fejek, nem túl szigorúak. Azért néha annak kell lenniük, persze nem velem. Velem ugyan soha! Én jó gyerek vagyok. Ja és van egy nagyon szép eladó tornyom Párizsban, ha valakit érdekelne.
Egy jól feltuningolt Ladával járok be az egyik pesti főiskola informatikai szakára. Ha felnövök, híres hacker szeretnék lenni. Vagy bilgécc. Persze ehhez az kellene, hogy a számítógéppel a játszáson és az online pornó nézegetésén – izé… olyat én nem is szoktam! - kívül mást is csináljak.
Szóval család megvolt, suli megvolt, kötelező körök letudva, most hogy is tovább? Csak mert ha a haverokkal folytatom, akkor valószínű erőteljesebb büntetést kapok barátnői részről, mint amivel Anyuék sújtottak, ha Fanniról írok legközelebb, akkor meg a többiek kérdőjelezik meg férfiúi mivoltomat.
Na jó, legfeljebb eunuch leszek, vagy kimagyarázom magam a későbbiekben. Szóval haverok: egy igen stabil hét fős baráti társaság egyik tagja vagyok, amit egy erőteljes kötelék köt össze. A foci! Egy amatőr csapatban játszunk, méghozzá nem is rosszul. Ott van például a már említett Zotya. Újpesti születésű, de lokálpatriotizmusból megbukna, ha tantárgy lenne, mivel világ életében Fradi drukker volt. Ez egyébként okoz némi feszültséget a csapaton belül, ugyanis hárman inkább a lila-fehéreknek szurkolnak. Aztán ott van még a társaság örökös színfoltja, Easy. Na ő sem a magvas gondolatai miatt nevezhető emlékezetes személyiségnek. Volt, hogy eltévedt a saját iskolájában, holott már 9 éve odajárt. A 8 osztályt azért elvégezte, igaz 11 év alatt. A csapat hetedik tagja Joint, az ő nevének származását kevesebb homály fedi, mint az enyémet. Két éve ismerem, de a meccseink idejét leszámítva egy kezemen meg tudnám számolni, hogy ezalatt hányszor nem volt betépve.  A már említett UTE-sok kisebb klikket képeznek a csapaton belül, de ennek ellenére azért megvan az összetartás.
És akkor végül, de legelsősorban Fanni, életem szerelme. Nna ő az, akinek a jellemzéséhez nem elég pár sor, márpedig a bevezetőn szeretnék hamar túllenni, szóval legyen elég annyi, hogy nála kacifántosabb személyiség nagyon kevés élt eddig ezen a Földön. Ha élt egyáltalán. De én épp ezért szeretem.
Az még lemaradt eddig, hogy hogy néz ki ezen sorok írója, állítólag ez baromi fontos, de most csak azért sem pótlom be.