Nara – Összetört álom

Eszébe jutott a fiatal nőnek az a pár év, mikor még szentül hitte, hogy Timo és ő összetartoznak, mégis a fiú mást szeretett. Valaha órákig ültek egymás mellett a gimnázium folyosóján és beszélgettek. Volt idő, mikor még pirkadat előtt keltek, hogy megmártózhassanak a Földközi tengerben, és közben megcsodálhassák a hajnal káprázatos festményét az égen, mely percről percre változott. Mégsem teljesült be Nara álma, Gréta miatt, aki nem csak Timo barátnője, hanem Nara baráti körének oszlopos tagja is volt. Gréta évekig nem sejtett semmit abból, hogy a vele egy padban ülő lány valamit érez. Tény, Nara ügyesen leplezte más férfiakról szóló történetekkel a tiltott rajongást. Mégis a gimnázium utolsó évében valami elromlott. Gréta találkozott egy franciaországi utazása során egy kedvesnek tűnő férfivel, akivel megcsalta Timot. A fiú mégsem akart tudomást venni róla. Nara szíve fájt Timoért, hisz védeni próbálta, a srác viszont még túl fiatal volt, túl szerelmes, hogy megértse, mennyire összetörte titkos hódolója világát, mikor újra összejött Grétával.

Egy nagyobbacska osztálytalálkozón futottak újra össze. Nara szándékosan a zsibongó felére ült az asztalnak, mert tudta, Timo nehezen viseli a nagyszájúak társaságát. A bátrabb fiúk elismeréssel tettek megjegyzéseket Nara csinos vonalaira, gömbölyded fenekére, ami igazán jól esett a lánynak. Az idő múlásával és a finom ételek mellé elfogyasztott italok mennyiségének növekedésével, kezdett oldódni a hangulat. Egy része a társaságnak kihasználta a helyet és a lehetőséget kis táncolásra, mások poharukat szorongatva álltak a bárpultnál és beszélgettek. Timo egy ideig a társaságot fürkészte a pultnál állva, majd Narához sétált, aki épp befejezte a desszertet.
- Látom még mindig te vagy az utolsó az asztalnál – mosolygott a kissé zavart lányra.
- Minek sietni, nem szalad el – próbált viccelődni Nara.
- Leülhetek? – mutatott Timo a szomszédos székre.
Nara agyán átvillant a gondolat, hogy el kéne menekülnie ebből a helyzetből, de körbepillantva senkit sem látott, aki alibit szolgáltathatott volna neki.
- Hát persze – mondta végül, kicsit beletörődve a szorult helyzetbe.
- Elég sokan nem jöttek el ma – próbált beszélgetést kezdeményezni Timo.
- Én sem voltam biztos benne, hogy eljöjjek-e, a héten vizsgázom – válaszolt Nara szinte hivatalos hangon. Percekig feszült csendben ültek egymás mellett.
- Nincs kedved táncolni? – kérdezte Timo félénken.

Nara végig sem gondolta mit tesz, csak lassan felállt a székéből és egy lépést tett a parkett felé. Timo, mint aki nagyobb ellenállásra számított ült még mindig az asztalnál. A lány visszafordult az asztal felé és végig pillantott a fiatal férfin. A rövid ujjú aprókockás ing igazán jól állt Timonak, kiemelte széles vállát, ugyanakkor látszani engedte izmos karjait. Narán végig futott a régről ismert bizsergés, szerette volna legalább végigsimítani a fiú finom ívű arcát, beletúrni félhosszú, világos barna hajába.
Vágyai közül Timo érintése rántotta a valóságba, kézen fogta és meg sem álltak a tánctér közepéig. Timo feltűnően szemezett a zenéket kezelő haverjával, aki kaján vigyorral vette ki a pörgős lemezt a lejátszóból és küldte a következő számot a legszebb lánynak a parketten.
Lassú, szerelmes dal csendült a teremben, a társaság egy része kihasználta az alkalmat a pihenésre és egy frissítő elfogyasztására. Nara átkulcsolta Timo nyakát, nem akart túlságosan közel húzódni, de Timo karjai szorosan összekulcsolódtak derekán, testük összeolvadt a tánc ringatásában, egy forró, mégis gyöngéd ölelésbe.

A szám végén közkívánságra egy gyorsabb szám következett, de Timo úgy tűnt, tudja, mit akar. Átölelve Narát, kisétáltak a hatalmas teraszra. A hold sarlója egy felhő mögé bújt, így csak a csillagok hunyorgásában gyönyörködhettek összesimulva, szótlanul. Szinte egymás vállába suttogva idézték fel a régi szép időket. Épp a római kalandokat elevenítették fel, mikor Timo maga felé fordította a lányt és bizonytalanul ajkai felé hajolt. Nara ösztönösen engedett a csábító hívásnak. Egymás szemét figyelték megbabonázva, míg ajkaik közeledtek. Nara viszont látta magát a szénfekete pupillákban, mégis mintha varázstükörbe nézett volna, megszépült énje tekintett vissza rá. Csókjuk tele volt bizsergéssel, izgalommal, mintha tiltott a gyümölcsöt ízlelték volna meg, mégis valami nem stimmelt ezzel a különös rezgéssel.
- Tudod, nagyon hiányzik. – suttogott a férfi, már-már gyermeki hangsúllyal.
Nara ijedten nézett a fiúra, érezte legbelül, hogy ez nem neki szólt. Az elszakadás jeges fuvallata megborzongatta testét, vágyott Timo érintésére, mégis mintha láthatatlan fal húzódott volna kettejük között. Eltaszította a marasztaló érintést és pár lépést távolodott. A pillanat, amelyre oly rég várt, most eljött és mégsem volt teljes, egy kínzó kérdés miatt.
- Nincs vége? – bökte ki a lány elfúló hangon.
- Talán – felelt zavartan Timo – Múlt héten kicsit összevesztünk.
- Kicsit? Talán? – kérdezte Nara hitetlenkedve. Oly sokszor megégette magát Timoval kapcsolatban, mikor már azt hitte, végre kiléphet az árnyak közül és mégsem, mert a fiú minden alkalommal visszakozott. Sírni szeretett volna, vagy kiszaladni a világból, hisz megint bedőlt a délibábnak. Olyannak érezte magát, mint a méhek, akik nem tudnak ellenállni a méz illatának és berepülnek a befőttesüvegbe, ahonnan nincs kiút.
- Holnap még találkozunk, hogy megbeszéljük a kapcsolatunkat.
Nara lemondó tekintettel nézett maga elé, figyelte, ahogy a hőn áhított illúzió összeomlik. Ezernyi kérdést zúdított volna a megszeppenten álló ifjúra, mégis csak annyit tudott kérdezni:
- Miért én? – hangja elcsuklott, csak elmosódott képet látott, arcán patakokban folytak a könnyek.

Nem várta meg a választ, beszaladt a terembe, próbálta tartani magát, míg felkapta kabátját, de mikor kilépett az étterem ajtaján, elöntötte a keserűség. Sietősen gyalogolt végig a körúton, majd az egyik keresztutcába fordulva, behúzódott egy kapualjba. A homály, az utcai lámpák fénye után, teljesen elvakította, percekig csak pislogott, de nem látott. Szíve dobogását a gyomrában érezte, szomorúsággal vegyes csalódottságát harag váltotta fel.
- Bárcsak soha ne szerettem volna bele! – suttogta maga elé ridegen.