Monológ a kételyhez

Mottó „A szeretlek gonosz varázsszó lehet, mert ahelyett, hogy elbűvölne, átokként kísérti az életemet, és senki sem szabadít meg e súlyos tehertől. „

Bennem különös érzés jár táncot, ha veled vagyok. Tudatlanul is te vagy a múlt, jelen, jövő…
De beszélgetni komoly dolgokról nem tudok jelenlétedben. Nem tisztelsz senkit és semmit, de kiköveteled, hogy irányodban ez természetesen működjön. Gondold végig kapcsolatunkat. Mit olvasol ki belőle?

Rejtsd el érzéseidet, de ne lepődj meg, ha már magad sem találod. A hangulatod tűz haragja fellobban egy pillanat alatt, hogy egy másik percben mosolyhullámként simuljon el. Esélyt adtál a gondolataimnak. Mégis újra és újra felvettem az ismeretlen, névtelen szellemmel a harcot a magam fegyverével, mert szélmalomharcos vér folyik az ereimben. Talán bukásom is törvényszerű. Én attól leszek több, ha adhatok, minden ellenszolgáltatás nélkül. S bevallom a visszautasítása pokoli keserűség. Ha nem alacsonyítanád le a barátság fogalmát, talán másképp állna hozzád a világ. Ne hajszold és skandáld folyton: „Mindenki egyért, de legfőképp értem! „
Én csak a homályos tükörképed vagyok, hogy láttassam, miként bánsz másokkal. De te ezt nem érted. Szeretném megmutatni neked az élet napos oldalát, de te az árnyékvilágba húzódva vegetálsz. Nem akarok részt venni kisded játékaidban, ártatlan sebezhető harmadikként.

„ Némán a másik szemébe nézünk,
S a pillanat tört része alatt,
Vágyakozó szívünk mélyén,
Egymásba fonódva szeretkezünk. „

Ne meséld el, másokkal átélt élvezeteidet, ha azok a múlt homályában haldokolnak. Ne ölelj úgy, mintha tárgyakkal játszanál, én drótok nélkül születtem. Ne akarj annak látni, ami sohasem lehetek.
A kölcsönösen élvezetes szeretkezés titka, hogy mindkét ember lelkileg is össze tudjon kapcsolódni, hogy a vágy összeboruljon és elsöpörve összeolvassza őket. Az első közös alkalom nagyon fontos a tartós kapcsolat reményének felépítéséhez, nélkülözhetetlen, hogy odafigyeljünk minden apróbb rezdülésre. Egy egész életet meghatározhat egy felemelő érzelemhullám, mely, ha nem, is teljesül be igazán, de esély van arra, hogy kapcsolatot lehet építeni belőle.
Ezért gondolom azt, és tartom fontosnak, hogy adjunk esélyt magunknak és egymásnak.
Mert lehet dugni érzelmek nélkül, imitált beteljesülést színlelni, csak győzzük bevallani magunknak, hogy nem ez, amire igazán vágyunk, s ne csodálkozz azon, ha egészen másképp képzelted fantáziád birodalmában, utólag a megbánás sem segít az önmegvalósításban, és a megtörtént dolgok múlttá szelídülnek benned.
Én azt akartam előbb elérni veled, hogy érezzük a másik auráját, földszellemét, hogy nagyobb gyönyörhöz juttathassalak, mintsem csak egy „jól elvagyok, ha jobb nincs„ történetbe lépjek, mert a magányos együttlétnél nincs szörnyűbb kín. Ez a fajta kapcsolat önsanyargató és fojtogató.

Én, ha nem is szóltam, figyeltelek, hol nyíltan, hol leplezve csodáltalak téged, csak azért mert vagy, létezel az én világomban is. A múlt légballonja belőlem akkor tőr fel, ha velem eleveníted fel. Vigyázz rá, könnyen elrepülhet, vagy szétdurranhat.
Be kell valljam, próbáltam megfejteni vonzódásom titkait. Hasztalan. Talán így kellett lennie. Ahhoz, hogy ezt elérhessem, neked is ki kell nyitnod a szívedhez vezető kapukat.
Azt elfogadom, hogy a segítségemet nem fogadod el, de akkor ne hisztizz, hogy mennyire rossz neked, és nem ért meg senki. Valahol mindenki magányos.
Ha csak rébuszban emlegeted a megoldhatatlan problémáidat, csak nekem is fájdalmat okozol, elriasztasz, hisz tehetetlen vagyok valami olyasmivel szemben, amit nem is ismerek. Néha arra is figyelj, mit váltasz ki a másikból. Törődj te is úgy vele, mint ahogy te szeretnéd, hogy bánjanak veled.
Olyan nagy kérés ez?
Mi lenne, ha nem akarnád görcsös irányítással lerombolni az illúzióimat, melyek azzá teszik az életemet, ami vagyok, és hagyni, hogy elsöpörje a testedet a pillanatnyi érzés?
Túl veszélyes?

Most, hogy sikerült elmondanom legféltettebb gondolataimat, próbáljuk meg…

Beszélgessünk…