Mindennapi örömök

Csuromvíz vagyok. Belépek a kávézóba. Lerázom magamról az eltévedt cseppeket. A pincér össze-vissza rohangál. Tele van a kocsmához egyáltalán nem hasonlító hely. Mindenki valami különleges kávét, bort, és ételt rendel. Leülök az egyik üres bokszba, amiből nincs sok. A legtöbb helyet székek és magas asztalok foglalják el. Leveszem átázott kabátomat, az esernyőmet leállítom a mellettem álló oszlophoz. Egy árva napfény sem kószál be az - egyébként nagy - ablakon. A meleg levegő megtölti tüdőmet. Nagyokat szippantok az édes és fűszeres illatokból. Fahéj, szegfűszeg... Imádom. A szemben lévő asztalnál két srác ül. Egy magas, széles vállú, barna hajú, és egy szintén magas, izmos, szőke. Felém fordulnak, majd összesúgnak. Velem egykorúak lehetnek. Jön a pincér. Arcán látszik a fáradság, de azért rám mosolyog. Rendelek egy cappuccino-t és egy kis gin-t. Meg se lepődik, hogy egy én – tiniként - szeszt kérek. Megszokták. Sokat vagyok itt, és mindig kérek valami kedv-csinálót.  Bár még sose voltam berúgva. Kezem még remeg a kinti hidegtől, de kezd normális színt, és hőmérsékletet felvenni. Az utcán senki se jár. Csak autók. Azok is csak a büdös és fullasztó kipufogógázt hagyják maguk után. Most másik pincér jön. Ennek tudom a nevét. Thomas. Alacsony, 30 körüli, sápatag. Először a gin-t teszi le elém, utána a csészét, amiből az ismerős, kissé kesernyés illat árad szét. Megköszönöm és elmegy. Az izmos feláll az asztaltól és mellém szökken.
- Leülhetek? - kérdezi, közben csábos mosolyt villant felém.
- Nem - válaszolom ridegen. Intek, visszamegy a helyére.

Magamban röhögök az ilyen üresfejű, kigyúrt próbababákon. Lehajtom a gin-t. Ez megadja a kezdőlöketet a még rám váró, nehéz és hosszú délutánhoz. Kezembe veszem a "gyenge kávét". Kézfejem rátapad a kávésbögre szélére, és telhetetlenül szívja magába a meleget. Beleszórom a cukrot, és elkeverem. A tejszínhab kis idő múlva elkeveredik a tejcsoki színű finomságban. Belekortyolok. A szinte forró ital szétárad testemben, meghittséget keltve bennem. Jó érzés fog el. Ez az én saját kábítószerem. Lassan elszopogatom, és otthagyom az üres poharakat, a pénzzel, és borravalóval. Minden nap bejövök ide és sose bánom meg. Ez a kávézó tele van mindennapi örömökkel... Felveszem a még nedves kabátomat és már újra a hűvös, vizes, koszos utcán vagyok. Elindulok.