Mikor már azt hinnéd, hogy minden szép és jó

Na igen, akkor szokott beütni a baj, igencsak jó szokása szerint. Nem mondhatni, hogy megszokja az ember mindezt, sőt, nem is lehet ezt mondani rá. De tehetetlenül áll előtte. Letablózza. Egyszerűen megbénítja. Nem tud semmit sem tenni ellene. Nem tud küzdeni a fájdalomtól, mert az már annyira legyengítette.
Remél, csak remél, egyre csak remél. Remél, hogy eltűnik előle ez a sötét alak, vagy csak egy picit is meg tudjon mozdulni. Nem kér sokat, csak egy picit...
De a sötét alak, fenyegetően mélyen ülő sötét szemeivel egyre csak néz. Olyan erősen néz bele a szemedbe, hogy az már fáj. Kutat benne. Az utolsó kis remény szikráját kutatja, ha megtalálja megfeszíti izmait, és eloltja a szikrát, mielőtt a lángra lobbanna. Nincs remény, nincs kiút.
Minden erejét megfeszítve kutat benned, s ha már nem talál semmit, az utolsó kis szikrát is kioltja, az elégedettség ül ki az arcára. Felnevet, majd továbbáll a többi áldozatát keresve.

A nyüzsgő világban továbbéled életed érzelmek nélkül. Elzárkózol az emberektől. Csinálod a munkád. Csak ennek élsz.
Hazamész, beállsz a zuhany alá, fejedet a falnak támasztod, könnycseppek keverednek a meleg vízzel, melyek eltűnnek szemed elől a kabin alján. Ököllel belecsapsz a falba. Tompa fájdalom hasít át a kezeden, addig folytatod, amíg elviselhetetlen fájdalommá nem változik, és a fájdalomtól eltorzul az arcod.

Ég a szikra. Akaratod ellenéri elkezdett pislákolni. Te nem akartad, nem akartad, hogy újra fájjon, újra átéld mindazt, amit már egyszer igen.

Újra megjelenik előtted a sötét alak. Rosszallóan néz rád. Próbálsz menekülni, de már késő, nem tudsz mozogni. Újabb halk imákat mormolsz el hasztalanul. teste megfeszül a fájdalomtól. Szemedben kutat, egyre jobban fáj. Sikítani szeretnél, de nem jön ki hang a torkodból. Mellkasod valami összenyomja, alig kapsz levegőt. Fuldokolsz. Kapkodsz. Majd hirtelen minden sötét lesz.

Ijedve kelsz fel az ágyból, mintha rémálmod lett volna. Körbenézel. Talán csak egy álom volt. Egy rossz álom. Kezeden ott az árulkodó kék folt, mellkasod még mindig szorít. De a lángocska ég. Bátran, mindennel szembeszállva.