Menekülés

Az ablakon halkan kopogott az eső, a kövér vízcseppek nekicsapódtak az üvegnek, s lecsorogtak róla. Az éjszakában egy kutya vonyítását sodorta tova a szél. A sötét égboltot egy villám szakította ketté, majd pár másodperc múlva mély morajlás úszott végig a komor felhők alján.
Andie elfordult az ablaktól és halkan felsóhajtott. A szobában homály uralkodott, mindössze egy gyertyacsonk nyújtott némi fényt. A húsz éves lány megállt az asztal mellett, s mélyen belenézett az aprócska lángba. Megpróbálta előcsalogatni a tűz lelkét, hogy melegséget és bátorságot öntsön belé. Ez nehezebb volt, mint gondolta; hiába állt hosszú percekig mozdulatlanul, szemét a lángra szegezve, hiába érezte úgy, hogy rajta és a lángon kívül már minden elhomályosult, nem költözött bátorság a szívébe.
Andie egyedül volt a házban, mely most kietlennek, halottnak tűnt. Ahogy belegondolt ebbe, megborzongott, s hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. Szerette volna, ha legalább egy barátja ott lenne mellette, de ennek nem sok esélyét látta.

Odalépett az ágy mellé, s levette hófehér kötött kardigánját, majd kényelmesen végignyúlt a takarón. Behunyta a szemét és megpróbált pihenni egy keveset, de ez nem ment könnyen, mert kellemetlen, nyomasztó magány fészkelte be magát a lelkébe, ami nem hagyta nyugodni. Hallgatta, ahogy az eső verte az ablakot. Néha egészen halkan, alig észrevehetően, máskor váratlanul vad tombolásba kezdett. Sosem lehetett kiszámítani, hogy mikor változik a vihar ereje.
Andie régi, gyermekkori emlékképeket idézett fel magában. Régi viharok emlékei villantak agyába, pont olyanoké, mint ez volt. Azokon az éjszakákon, ahogy odakint a természet iszonyatos energiákat szabadított fel, ő beszaladt szülei szobájába, s bebújt közéjük az ágyba. Csak az a biztonságérzet volt képes megnyugtatni, eloszlatni minden aggodalmát.
De ezen az éjszakán egyedül volt, s nem tudott senkihez odabújni. S ez az érzés szorongatta egyre nagyobb erővel a szívét.

Andie arra riadt fel, hogy valaki vadul veri a bejárati ajtót. Felült, s néhány másodpercig némán fülelt, de a hang nem ismétlődött meg. Már majdnem beletörődött, hogy csak a képzelete űzött belőle csúf tréfát, mikor valaki ismét verni kezdte az ajtót, még vadabbul, mint azelőtt.
Andie felkelt, s kiment a szobából, végig az előszobán, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Ott egy pillanatra megállt és hallgatózott, majd miután nem hallott semmit, ami óvatosságra intette volna, lehúzta a biztonsági láncot és szélesre tárta az ajtót.
Egy hatalmas fekete, csuklyás alak nézett le rá. Andie halkan felsikoltott és hátrébb lépett egyet, mikor az égen egy villám cikkázott végig, s körberajzolta a fekete alakot. Az idegen egy pillanatig nem mozdult, aztán hihetetlen gyorsan beugrott az előszobába és bevágta maga mögött az ajtót.
Andie kővé dermedt az ijedtségtől, s tehetetlenül figyelte, ahogy a fekete alak kulcsra zárja az ajtót és ráakasztja a biztonsági láncot. Ezután szembe fordult a lánnyal és egyik kezével lassan lehúzta magáról a csuklyát.
Andie ismét felsikoltott, de ezúttal a megkönnyebbüléstől, hiszen ráismert a fekete alakra; Markra, az osztálytársára. Néhány másodpercébe tellett, mire ismét visszanyerte az irányítást teste felett, mindkét kezét magasba emelve nekiesett a srácnak, ököllel ütötte, ahol csak érte.
- Te nagyon barom!! Tudod, hogy miattad most tíz évvel lettem öregebb?! - szidta a fiút, aki alig védekezett, csak mosolygott a harcias lányon.
- Sajnálom, de szeretek hatásosan érkezni. Nem akartalak megrémiszteni. Ne haragudj!

Andie lassan abbahagyta Mark ütlegelését, s megpróbált lehiggadni. Sóhajtott egyet, és végigsimította dióbarna haját.
- Mégis mi a fenét keresel itt ilyen későn, ráadásul ilyen pocsék időben? - fakadt ki a lány, de lelke mélyén örült, hogy végre nincs egyedül.
A srácnak nem volt ideje válaszolni, mert a következő pillanatban kint felvonyított valami. Andie nem tudta eldönteni, hogy mi lehet az, csak abban volt biztos, hogy nem kutya, vagy farkas.
Mark arcáról azonnal eltűnt a mosoly, villám gyorsan elugrott az ajtó mellől és szembe fordult vele.
- Mégis… mi volt ez?! - hebegte a lány
- Az ok, amiért itt vagyok. Valami nagyon hátborzongató dolog történt velem.
A vonyítás lassan elhalkult, míg semmi mást nem lehetett hallani, csak az eső monoton kopogását
- Miről beszélsz? - kérdezte óvatosan Andie, mert nem volt egészen biztos benne, hogy valóban hallani akarja az igazságot.
- Éppen hazafelé tartottam, mikor három farkas támadt rám. De volt valami nagyon különös bennük, valami, ami hihetetlenül megrémített.
- Micsoda?
- Mindegyik… olyan emberi volt…
- Mi van?? - döbbent meg Andie.
- Nem tudom, olyan volt, mintha mindet ismertem volna. Mintha valami elfuserált horrorfilmből másztak volna elő… egyenesen az én nyakamba. - félre húzta az esőkabátja kapucniját, s a nyakán lévő három vágásra mutatott, melyekből lassan szivárgott a vér.

Hosszú percekig néma csend ült rájuk, csak álltak mozdulatlanul, Mark idegesen leste az ajtót, mikor törnek rájuk azok a dögök, Andie megpróbálta felfogni a hallottakat, majd maga elé képzelni a dolgot. Ez utóbbit az első próbálkozás után nem kockáztatta meg többet.
Valójában nem igazán értette, hogy Mark miről beszél, s ez a bizonytalanság egyre jobban megrémítette, bár azt sem tudta pontosan, hogy mitől retteg. Bent van a házban, biztonságban van, s nincsen egyedül, mi baj érhetné?
A következő pillanatban odakint ismét felvonyított az az állat, ami néhány másodperccel azelőtt. Vonyítása most sokkal közelibbnek tűnt, mintha már ott állt volna közvetlenül a ház ajtaja előtt. A vérszomjas üvöltés mély, fenyegető hörgésbe ment át, mint mikor egy megvadult kutya vicsorog támadás előtt.
Mark lassan még messzebb hátrált az ajtótól, s jelzett Andienak, hogy ő is tegyen hasonlóan.
A srác érezte, hogy életük veszélybe került, mert az őt megtámadó fenevadak mind ott állnak az ajtó túloldalán, s megpróbálnak bejutni a házba. Az a furcsa érzése támadt, hogy azok a dögök pont úgy gondolkoznak, mint az emberek.
- Van valami biztonságos hely a házban? - kérdezte Mark alig hallhatón suttogva.
- Talán a padlás. - bólintott a lány.
- Menjünk oda! Csak halkan!

Mindketten óvatosan elindultak a szoba felé, vigyáztak, hogy ne csapjanak semmi zajt, nehogy elárulják, hogy milyen közel vannak az ajtóhoz.
A következő pillanatban a fenevad harmadszor is felvonyított, most röviden, majd erőteljesen kaparni kezdte az ajtót. A koros fakeret hangosan megreccsent, mikor a dög nekiugrott az ajtónak, hogy beszakítsa. Mark és Andie ekkor döntöttek úgy, hogy felhagynak az óvatossággal és lélekszakadva berohantak a szobába.
- Merre? - kérdezte a fiú.
- Gyere utánam!
Andie átvágott a szobán, egyenesen a szemben nyíló helyiségbe, ahol teljes sötétség uralkodott. Ott egy pillanatra megtorpant, hogy szem megszokja a rossz fényviszonyokat, Mark pedig teljes lendületből nekirohant. A lány hangosan felsikoltott, ahogy mindketten elterültek a szoba közepén. Pár percig feküdtek egymás hegyén-hátán, ám odakintről egyre sűrűbben hallatszottak a vészjósló reccsenések. A két fiatal szó nélkül felpattantak és Andie vezetésével ezen a szobán is átmentek. A következő ajtó után balra fordultak, s Andie jelzett Marknak, hogy álljon meg. A lány lábujjhegyre állt és belekapaszkodott a feje felett a plafonról lógó zsinórba. Egy kisebb rántás után halk kattanással lenyílt a lépcső.

Andie szó nélkül felmászott a plafonon keletkezett résen át a padlásra. Abban a pillanatban, mikor Mark is elindult felfelé, a bejárati ajtó hangos robajjal beszakadt, s egy velőtrázó vonyítással egy hatalmas koromfekete farkas rontott be a házba. Mark keze reszketett a rémülettől, de amilyen gyorsan csak tudott, mászott felfelé. Hallotta, ahogy a vadállat beront a szobába és fellöki az asztalt, s egyre közelebb és közelebb ér.
Mark már a legfelső lépcsőfokon állt, mikor elvesztette az egyensúlyát és hanyatt visszazuhant a szobába. Andie rémült tekintettel nézte, ahogy a srác megpróbál felkelni, s megint felmászni a lépcsőn, de a szeme sarkából már látta a dögöt, amint habzó szájjal belép a szobába és vicsorogva Mark után veti magát. A lány lenyújtotta a karját, hogy segítsen társán, s csak az utolsó pillanatban tudta minden erejét összeszedve felrántani a padlásra. A fenevad állkapcsai Mark lába alatt csattantak össze, de mellső lábaival megkapaszkodott az alsó lépcsőfokon és ő is mászni kezdett felfelé. Mark a hátán fekve várta, hogy a dög felérjen, s ekkor hatalmasat rúgott a pofájába. A farkas - ugyanúgy, mint Mark korábban - visszazuhant a szobába és a két fiatal felhúzta a padlásfeljárót.

- Most mit csináljunk? - kérdezte Andie és reménykedő tekintettel nézett a fiúra, de ő tanácstalanul megcsóválta a fejét.
Mindketten fent ültek az egyik sarokban a régi kacatok és lomok között, a srác kezében egy törött székláb, mely kevés védelmet biztosítana számára, ha harcra kerülne a sor. Andie ott ült szorosan mellette, belekarolt a fiúba, fejét a vállára hajtotta. Nem tudta megállapítani, hogy mióta ülhetnek ott, de abban biztos volt, hogy legalább órák teltek el azóta, hogy felmenekültek a padlásra. Eleinte hallották, ahogy a farkas megpróbálja kinyitni a feljárót, de egy idő múlva a zajok elhalkultak, míg végül már nem hallottak semmit. Odakint az eső már jó ideje elcsendesedett, már-már úgy festett, elült a vihar.
Mark szótlanul ült egy régi szekrénynek támaszkodva és csak bámult maga elé.
- Hol vannak a szüleid? - próbált beszélgetést kezdeményezni.
- Apámnak osztálytalálkozója van, valahol nagyon messzi innen. Nem jönnek haza, csak holnap este.
- És az öcséd?
- A barátnőjével van valamerre. Remélem, neki nem esett baja. Azt nem élném túl. Egy kis majom, de mégis a testvérem.
- Hm… a barátnőjével? Nem is tudtam, hogy van neki.
- Én is csak nem rég tudtam meg. … és neked van?

A kérdés váratlanul érte Markot. Egy pillanat alatt fülig vörösödött, s hálát adott a sorsnak, hogy Andie ezt nem láthatja a sötét miatt.
- Hát… nincs. - ismerte be végül nagy erőfeszítések árán.
- Hogyhogy?
- Nincs túl sok tapasztalatom ezen a téren.
- Ezt nem értem! Egy ilyen helyes srácnak, mint te, ez nem szokott problémát jelenteni.
Andie közelebb húzódott az egyre zavartabb sráchoz, pedig így sem volt túl messze tőle.
- Nekem jelent. Nem tudom, miért.
- Á, nincs ebben semmi nagy kunszt. Figy…
Andie nem tudta befejezni a mondatot, mert ebben a pillanatban lentről, a házból vad ugatás hallatszott fel a padlásra, melyet hátborzongató események követtek. A padlásfeljáró ajtaja hangos robajjal beszakadt és egy hatalmas szőrös, vicsorgó farkas fej bukkant fel a nyíláson át.
Andie felsikoltott, Mark kitépte magát a lány karjaiból és a fej mellé ugrott. Teljes erejéből rávágott egyet a széklábbal, mire az vinnyogva visszahúzódott, de a székláb darabokra tört.
Mark visszament a lányért és felrántotta a padlóról.
- Van másik lejárat a padlásról?
- Csak egy szellőző, ami az udvarra nyílik, de kicsi, nem férünk ki rajta.
- Meg kell próbálnunk! Merre van?

Andie bizonytalanul körbepillantott, majd a padlás egyik távoli pontjára mutatott.
Mark magával vonszolta a remegő lányt, út közben félre rugdosta az elé kerülő lomokat.
A padlásfeljáróban ismét megjelent a vadállat feje, körbenézett, beleszimatolt a levegőbe, majd egyenesen a menekülő párra nézett. Hangosan ugatni kezdett, pofájáról mindenfelé nyál és vér szállt. Teljes erejével nekifeszült a fának, ami engedett a nyomásnak és teljesen kiszakadta a helyéből.
Mark épp akkor érte el az említett szellőző nyílását, mikor a farkas feltornázta magát a padlásra és máris a fiatalok után vetette magát. Szemei égtek a sötétben, olyan látványt nyújtottak, mintha két sárgásvörös folt üldözné őket.
A srác letérdelt a valóban nagyon szűk nyílás mellé és felemelte a rácsot, amivel lefedték.
- Nem fog menni! - mondta Andie szinte sírva a félelemtől, s hátra pillantott.
A habzó szájú dög éppen egy hatalmas dobozon próbált meg átevickélni, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat számára, hiszen izmos teste épp, hogy átfért a résen.
- Dehogynem. Bízz bennem! - bátorította a srác remegő társát, s belenézett az alatta tátongó feketeségbe.
Egy pillanatra hátra nézett, a fenevad ekkor ért keresztül a dobozon, s már semmi sem állt közte és a menekülők között.
- Menj! Mire vársz még? - ordított rá a lányra.
Megragadta a karját és egy erőteljes mozdulattal a szellőző felé rántotta. Andie leült a rés szélére és fújt egyet, majd ellökte magát peremtől. Épp, hogy kifért a keskeny résen, s kisiklott az éjszakába. Felsikoltott, ahogy lezuhant a fűre. Amint talajt ért, elvágódott a földön, de azonnal fel is pattant és felnézett a szellőzőre.

Mark nyelt egyet, és ő is leült a szellőző peremére. Hallotta, ahogy a farkas ott liheg egy méterre a háta mögött, s csak reménykedhetett abban, hogy ő lesz a gyorsabb.
Mielőtt ellökte volna magát a padlásról, még hátra pillantott, és látta, ahogy a vadállat kitátott, habzó pofával felé úszik a levegőben.
Ez volt az utolsó kép, amit életében látott. A penge éles fogak belemélyedtek a nyakába és az arcába, s összeroppantották csontjait. Mark torkát egy elhaló hörgés hagyta el, s élettelenül kicsusszant a résen.
Andie csak annyit látott, hogy a srác teste úgy zuhan le a magasból, mint egy darab fa, majd elterül a földön, és nem moccan többé.
Tett feléje egy bizonytalan lépést, s rémülten felsikoltott, mikor meglátta a srác szétroncsolt arcát.
Egy pillanatra elszállt belőle minden élni akarás, azt kívánta, bárcsak egy álom lenne ez az egész, és valaki felébresztené, de senki sem tette ezt meg neki.
Csak állt a halott fiú felett és zokogott, nem akarta elhinni, hogy mindez vele történik.
A farkas a padlás-szellőzőn keresztül bámult rá, pofáját egy diadalittas vonyítás hagyta el. Ez ébresztette fel Andie-t.
Elfordult a testtől és rohanni kezdett a kapu felé. Kilépett a ház sarka mögül és tovább futott a kerítés mentén. Agyában összekuszálódtak a gondolatok, csak azt látta maga előtt, ahogy Mark lezuhan a földre.

Valahol a közelben félelmetes hangon felvonyított egy újabb vadállat, s Andie szinte érezte magán a kiéhezett dögök tekintetét. Megállt, s körbe fordult. A sötétben mindenfelé sárgásvörös szemek lestek rá, mindenfelől vészjósló morgások hallatszottak.
A farkasok lassan előbújtak a sötétből és egyre közelebb és közelebb értek a remegő lányhoz, akit már az ájulás kerülgetett a félelemtől. A dögök szabályos gyűrűt alkottak köré, ami egyre szűkült.
Már alig voltak néhány méterre tőle, mikor a fenevadak egyszerre mind felvonyítottak, s a következő pillanatban rávetették magukat a lányra. Andie torkát egy utolsó velőtrázó halálsikoly hagyta el, mikor összerogyott az állatok tömege alatt.
Még érezte, ahogy széttépik a testét, aztán örökre elsötétült minden…