Másik oldal: Vágyak, szerelmek, árulók

Szarban vagyok. Xavier velem jött kajálni, hát nem szar? Ez a perverz, idióta engem akar tanítgatni a vadászat fortélyaira, és hogy hol van Dominic? Hát barátaim, nem tudom. Pár hete fogta magát és se, szó se, beszéd lelépett. Nekem nem szólt, viszont Xaviernek meghagyta, hogy vigyázzon rám. Remek, mondhatom nagyszerű. El se mondhatom hányszor bepróbálkozott nálam, persze a végén mindig lekoptattam, de azért egyszer majd kipróbálom. Egy parkban, a változatosság kedvéért ugye, bemutatta tudományát. Kinézett egy nőt. Apropó, mondtam már, hogy a vörösek a zsánerei? A nőnek narancssárgás üstöke volt, és csak bambult, mint egy hülye Xavierre. Meg sem fordult a fejében, hogy le kellene lépnie, csak állt ott és merően azt a hülyét fixírozta. Xavién látszott, hogy a legjobb formáját akarja hozni, hogy keresztbe pisiljem magam tőle, csak hogy én már rég árkon, bokron túl voltam, amikor ő még csak fűzte a csajt. Be kell valljam, nincs szívem megölni az embereket, bár szerintem mindenki így lenne vele az én helyemben. Öreg hiba, de már megtanultam, hogy az emberek előbb utóbb meghalnak, hát akkor miért ne, fiatalon? Végül is, ha a sors az utamba küldte őket, akkor ez a végzetük nem? Vagy rosszul látom és csak áltatom magam? Lelkiismeretem nincsen, hiszen már emberként sem volt. Általában tudom, hogy mikor kellene lennie, de hát nincsen és kész.

Sétálgatok a parkban, éjszaka van, de a teli hold fénye szinte nappali fényességgel árasztja el a tájat. Hatalmas, több tíz éves fák magasodnak felettem, miközben keresem a mai vacsorámat. Szörnyű, hogy mennyire nem érdekel az egész vérszívós izé, de hát még nem akarok bedilizni, így hát nem is kell, hogy érdekeljen.
Áh meg is van, ott áll egy fának dőlve. Fekete, rövid haja van, középkorú férfi, farmer és póló van rajta.
- Hello - köszönök rá. Meglepetten felém fordul, végig mér, majd mosolyra húzza ajkait. Ó istenek, milyen érzéki így, szinte kedvem lenne, játszani vele egyet, de sajna az éhség nem engedni. Kék szeme ragyog a sötétben, egy hajtincs gyengéden a szemébe lóg, de az enyhe szellő kifújja onnan. Szép ívelt arccsontja van, szája szélein kedves kis gödröcskékkel. Orra egyenes, arisztokratikus. Testünk már összeér, csak egy hajszál választ el az ajkától, de ekkor hirtelen történik valami.
- Szóval, pici Arlenem, a kisfiús arcokra buksz? Hát, igen eléggé édes - mondja Xavier, miközben végig nyalja a férfi nyakát. Említettem már, hogy drága, agybeteg barátunk biszex? Nem. Szar, de így van, nem mintha érdekelne, csak ne mosolyogna ilyen kihívóan. Mintha azt mondaná: gyere, várok rád, előbb utóbb úgy is megkaplak és akkor… Szóval ezt ne is ecseteljük.
- Hagyd békén a vacsorámat, az előbb már kajáltál, úgy hogy jobb, ha lelépsz. – morogtam.
- Így igaz, kajáltam, de te nem láttad, mert elmentél. Meg különben is, a nő csak előétel volt, a fiú lesz a főfogás. – rám nevetett, de rögtön el is elhallgatott, mert látta az arcomon, hogy nem érdekel az estéje további része.
- Ő az enyém, hagyd békén és tűnj el. Keress magadnak mást!- azzal fogtam magam, villám gyorsan Xavier mellett termettem és kitépem a kezéből a férfit. Ő pedig sértődötten bár, de elhúzta a biciklijét a szekerem mellől. A férfire sandítottam, a szemében már nem a szexista képzeteket láttam, hanem a félelmet és a menekülési vágyat. Már megtanultam, hogy ha nem akarom, hogy fájjon nekik a dolog, akkor ’’hipnotizálnom’’ kell őket. Áldom azt, aki kitalálta ezt a módszert, bár lehet, hogy ez ösztönös dolog. Ki tudja? Én nem, az halál biztos. Továbbra is a szemébe nézek, pupilláim kitágulnak, szinte az egész szememet betakarják. Őrült örvénybe küldöm ezt a drága férfit és hagyom, hogy a karjaimban találja meg a kapaszkodót. Szar dolog lehet, mondhatom. Tényleg, én miért nem így haltam meg? Kérdezd meg Dominicot, mondom magamnak. Hát kérdezném én, csak hogy nincs sehol.

Hát szegénykém már elégé kábult, úgyhogy ráhajolok a nyakára. Megérzem az illatát, úristen, menten begerjedek tőle, ha nem kóstolhatom meg. Tűhegyes fogaim belevájnak, finom bőrbe, és máris zubog a vér a lyukakból. Ó mennyei érzés, kábulok én is, csak iszom és iszom, míg csak azon nem kapom magam, hogy mindjárt elélvezek a gyönyörtől. Köztudott, hogy a vérszívás élvezetesebb még a szexnél is, és ez így igaz. Most már értem, hogy Xavier miért szeret ennyire élvezkedni a kajáin. Igazából nem ez volt az első vérszívásom, de mégis mintha ez lett volna az első, hogy így élveztem. Én legalább bevallom, igenis élveztem minden pillanatát, de a testem élvezte a legjobban az biztos. A zsebemből kiveszek egy fekete zsepit és megtisztítom vele a számat. Nem szeretném, ha valaki meglátna véresen. Csendesen elindulok a park kijáratához és gondolkozom. Nagyon fel vagyok dobva, fütyörészek magamban, és csak bambulok mindenkinek a képébe, mint valami holdkóros.

Otthon aztán, lelohadok és lassan véve a lépcsőfokokat, mászok a szobám felé. Sajna Xavier is itt lakik, kénytelen voltam megválnom régi szobámtól, mert túl közel volt az övéhez. Így viszont mindig el kell mennem a szobája előtt, ő pedig direkt nyitva hagyja az ajtót, és meztelenre vetkőzik, hogy lássam, mit hagyok ki. Most kivételesen nem mutogatja magát, fürdik, ha a hangokból jól hallom. Hogy jól hallom-e? Hát persze, hogy jól, hiszen vámpír vagyok, vagy mi. Egy pillantásra se méltatom még csak a szobája kilincsét se, átsétálok a szobámba, ami négy ajtóval arrébb van. Hát, ez sem a tökéletes biztonság, nem? Kit érdekel. Fásultan, mint, aki most ocsúdik a drog kábulatából, levetkőzöm pucérra, majd tusolni megyek. Csöndesen állok a zubogó víz alatt, fejemet a falnak döntöm és lehunyom a szemem.
- Nem zártam be az ajtót - motyogom, de hiszen mindegy, ha akar, zárt ajtónál is be tud jönni. Hirtelen nem tudom, mi történik velem, kezem lassan lecsúsztatom lábaim közé, és izgatni kezdem magam. Először csak simogatom pici ajkaimat, majd lassanként széjjelebb téve a lábaimat, becsúsztatom egyik újamat, a kéjes nyílásba. Nyögdécselni kezdek, majd rájövök, hogy ez nem elég még egyet beteszek, majd egy másikat is. Hangosan veszem a levegőt, szinte zihálok, számat halk sikolyok hagyják el, de ekkor valami csörömpölést hallok az ajtón túlról és kénytelen kelletlen abbahagyom a dolgot.

Ó, hogy milyen hülye vagyok. Hiszen nem csak én vagyok itt. A fenébe, valószínűleg az a barom Xavier, hallgatózott. Óóó. Kedvem lenne sírni a szégyentől, de a francba, ki ő, hogy így szégyenkezzem előtte. Nem a rokonom, se a barátom, akkor meg mi köze van hozzá, hogy mit csinálok. Csöndesen kimegyek a fürdőből, majd a szobámban bekenem magam testápolóval. A krémnek finom levendula és rózsa illata van. Megszárítom a hajam, de közben újra lángra kap a testem. Úgy látszik, hogy a vér egy kisség a fejembe, bocs, a testembe szállt, szó szerint. Lekapcsolom a villanyt és lábujjhegyen, törölközőben átosonok Xavier szobájához.

Az ajtó nyitva, félhomály van odabent. Tehát Xavier számított rám, végül is tudtam, hogy ez bekövetkezik egyszer. Bemegyek és becsukom magam mögött az ajtót. Szánalmas, hogy én megyek hozzá, de hát miért is ne? És mégis szégyent érzek magamban, úgy érzem, hogy az arcom lángol, és hogy világítok a sötétben. Éppen megfordulnék, hogy mégis elmehessek, de az ajtót elállja egy árny. Zöld szemek merednek rám a sötétből, szinte izzanak, ahogy engem néznek. Nem látom értelmét a menekülésnek. Sőt, örülök, hogy Xavier elállja az utamat. Merőn bámulom őt, nem jön közelebb, én se megyek, ha játszani akar, tegye, de én nem vagyok jó játékos. Ezerrel csalok.

Sajna, végig bámulom a testét, tetőtől talpig. Ó, hogy mennyire égő, amit csinálok. A szeme még mindig világít és néz rám, kár, hogy arra vár, hogy én tegyem meg az első lépést. Váratlanul bepislog a hold az ablakon, és kérdőn néz mindkettőnkre. Mire vártok még? Kérdi, legalább is gondolom, hogy ezt kérdezi. Juj, elfelejtettem mondani, hogy Xavieren nincs semmi, ó, mennyire tetszik ez a látvány. Szar, de be kell valljam, hogy nagyon fel tud húzni, már a látványától is bezsongok. Most persze, azt hiszitek, hogy egy kis csitri vagyok. Ez nem így van, csak szeretem kivárni az időmet, ja és szeretem, ha engem tepernek le először. Xavier még mindig csak bámul, szemeivel már levetkőztetett, de arra vár, hogy megadjam magam, és a karjaiba omoljak. Nem bírom tovább, muszáj tennem valami csípős megjegyzést.
- Nahát Xavier, az a férfi a parkban többre lett volna képes. Úgy látom, hogy feleslegesen jöttem – éppen köszöntem volna el, amikor hirtelen az ajtónak csapott. Hát, hogy is mondjam csak, nem voltam erre a reakcióra felkészülve ezért váratlanul ért. Tudnotok kell azonban, hogy simán kivédhettem volna. Na jó, ez egy kicsit beképzelten hangzott. A két karomat vasmarokkal az ajtónak szorította és rám nézett.
- Nem értem miért pont most akarod a szexet. Érzem, hogy kívánsz engem, érzem az illatodon. – na erre azért már bepöccentem, de nem volt módom szólni, mert tovább folytatta a szövegelést.
- A parkban, arra a férfira azonnal rá tudtál volna mászni, akkor is ilyen voltál. A vére felhevített és mi tagadás tetszik nekem ez az oldalad, de én most csak egy pótlék lennék. Rá fáj a fogad és nem rám. Így nem akarom. – na, most tényleg a földről sepertem föl a szám. Van önérzete, vagy mi? Ez nem normális, eddig állandóan szeretkezni akart velem, most meg, hogy itt az alkalom, kihagyja? Oké, oké én vagyok a hülye, te jó ég, még hogy mennyire hülye.
- Ó, mit képzeltél, hogy majd beléd esek és könyörgök, hogy tégy magadévá. Ugyan menny már, ostobaság, amit mondasz. Tényleg szerettem volna kipróbálni azt a férfit, de akkor rá voltam izgulva, most meg rád. Szerelmes nem leszek beléd, de kívánlak. Téged. Lehet, hogy a vér teszi, de most téged akarlak. Viszont, ha sokáig játszod a sértődöttet, kiábrándulok belőled. Légy kedves hozzám és én is az lesz hozzád. – uh, aszta milyen beszédet rittyentett itt. Engem igazán meghatott volna. Az a része viszont, hogy nem fogom kívánni, nem igaz. Te nem ismered őt, és nem tudod, hogy néz ki, te sem tudnál neki sokáig ellenállni. Most is néz, érzi az őszinteséget a hangomban, de nem mozdul, velem ellentétben, aki már próbálgatok kijutni a szobából, ami leszorított karral kissé nehezen megy. Váratlanul elenged és sikerül is kinyitnom az ajtót, de ekkor, megragadja a karom, lerántja rólam a törölközőt és megölel.

A két meztelen test egymáshoz ér, a két test illata keveredik, és egyre jobban tüzeli a vágyat mindkettőnkben. Egyszer láttam egy férfival szeretkezni, hát nem mondom érzéki dolog volt. Engem mindenesetre felizgatott, ahogy egymást nyalták, falták. Persze az egész nekem szólt, jól tudta, hogy látom, és hogy csorgatom a nyálam utánuk. Szívás, de így van. Fejem a mellkasára hanyatlott, ő pedig belefúrta arcát a hajamba. Beszívtuk egymás illatát, és simogatni kezdtük egymást. Lassan cirógatni kezdtem a hátát. Érdekes, ahogy végig húztam újaimat rajta, apró remegések futottak keresztül a testén. Végig simítottam a gerincét, lassanként a körmöm hegyével a bőre minden négyzetcentiméterét megérintettem. Eközben ő is simogatta a hátam, újait éppen hogy hozzá érintette a bőrömhöz. Most a csípőmet, cirógatja kedvesen, majd keze lassan a fenekemre csúszik.

Fura érzés, hogy egy idegen a hátsómat simogatja, de kellemes, sőt ellágyulok tőle. Én nem nyúlok izmos fenekéhez, de érzem rajta, hogy ez nem elég. Ráérősen elkezdek lépkedni az ágy felé. Milyen szar, hogy sokkal magasabb nálam, ha nem hajol le, nem tudom megcsókolni, még lábujjhegyen sem. Hüp, hüp, pici vagyok, hüp. Végre elérjük az ágyat, és lerogyunk rá. Most már végre elérhetem, azt az érzéki, puha ajkait. Lágyan egy csókot nyomok rá, majd erősebben kezdem csókolni. Kezdünk belejönni, a nyelveink a másik szájában járnak táncot, hirtelen azonban lassítok. Puszilgatom a szája szélét, próbál visszaterelni a csókokra, de nem sikerül neki. Végül megelégeli, és erőszakosan a hátamra dönt, majd belecsókol a számba. Megpróbálok felülni és hagyja is, de nem tudom hátradönteni. Végül visszafektet az ágyra, és harapdálni kezdi a nyakam. Ekkor hirtelen kicsapódik az ajtó és belép rajta Dominic. Úristen. Fura látványt nyújthatunk az ajtóból nézve. Xavier egy csöppet sem zavartatja magát, nyom egy csókot a kulcscsontomra és leszáll rólam.

- Ha befejeztétek, az enyelgést beszédem van veled Arlen. Öltözz fel és gyere a nappaliba. – parancsnak hangzott és az is volt, majd kiment a szobából. A mesterem mérges rám, ezt tisztán érzem. Xaviert nem érdekli, hogy mit gondol, de engem igen. Gyorsan felugrok, magamra csavarom a lepedőt és az ajtóhoz sietek.
- Azért, jó lett volna Arlen, majd máskor befejezzük – mondta, épp visszanéztem rá, pont ekkor suhant át az arcán egy mosoly. Ettől ellágyultam, de szólni nem mertem a szégyentől, csak mosolyogva bólintottam. Két perc alatt felöltöztem és már a nappaliban is voltam. Dominic úgy ült a fekete kanapén, akár egy szobor. Szinte kővé dermedve várt, majd lassan felém fordította a fejét. Nem mosolygott, irtó mérges volt rám, ezt onnan tudom, hogy üres volt a tekintete, mindig ezt csinálja, ha bosszús. Odamentem hozzá és leültem vele szemben. Nem szóltunk semmit. Én csöndesen a berendezést tanulmányoztam, a falakon hatalmas szőnyegek lógtak, különböző csatajeleneteket ábrázolva. Gyertyák, meg egy kandalló, szóval a szokásos középkori nappali. Tudjátok? A tradicionális vámpír cucc.

- Arlen, egy percre se hagyhatlak magadra? Alig mentem el két hónapja és te már rögtön…
- Az nem úgy volt, én csak jól akartam magam érezni, meg aztán…
- Ne szakíts félbe, ha beszélek. Ráadásul nem a kis afférodra gondolok Xavierrel.
- Bocsánat.- ezek után megérthetitek, hogy még jobban égett a fejem. Még jó, hogy nem kezdtem el mesélni.
- Mi a frászt csináltál Harolddal? Már két napja keresem. A társai azt mondák, hogy valaki kitépte a gégéjét, és hogy hanyatt homlok menekült el a városból. Ekkor még nem gondoltam rád, de aztán megjelent Carla és azt mondta, hogy a gyermekem tette.
- Ki az a Carla? Mellesleg, nem én voltam.
- Carla egy vérfarkas.
- Tényleg? Akkor igen ő volt. Kitépte, annak a kis nyápicnak a gégéjét, aztán még rám volt megsértődve.
- Hazudsz! Ráadásul megtámadtál egy ártatlan vámpírt. Miért csináltad?
- Mi van? Álljunk csak meg egy szóra. Én nem támadtam meg senkit. Annak a Haroldnak a nője vagy milye nekem jött, és ki akarta szívni a vérem. Az a csaj, vagy is Carla, meg jött, fogta az ipsét és kitépte a gégéjét. Én nem csináltam semmit, csupán csak elküldtem melegebb tájra Harold nőjét. Ennyi.
- Carla azt mondta, hogy alig bírt lefogni, annyira kapálóztál utánuk. Sérülést is okoztál neki, megmutatta a helyét. Hogy tehetted Arlen? Hisz…- nem folytatta, lesütötte a szemét és várt a bocsánatkérésemre. Azt lesheted, ez a nő rosszban sántikál, nem fogom hagyni, hogy kicsesszen velem.

- Mióta ismered Carlat?
- Már ötven éve.- hú az anyja, ezt azért nem néztem volna ki a csajból. Legalább huszonötöt letagadhatna.
- És engem? – mindjárt kilyukadunk, oda, ahova kell.
- Hét éve.- mondta, higgadtan. Szerintem, nem vette észre, hogy miért kérdeztem ezt. Felment bennem a pumpa, hogy ilyen nyugodtan válaszolt. Ráadásul még azt állítja, hogy hazudok? Hát kapja be.
- Ó, értem már. Szóval, neki hiszel, mert őt régebben ismered, ugye? Sejthettem volna, hogy így van. Rendben, higgy csak neki. Nem érdekel, mit gondolsz. Én vagyok a gyermeked és nem ő, de te mégis neki hiszel. – ez nagyon fájt, de ez az igazság. Rohadj meg te kurva, ezért még megfizetsz.
- Dominic, Arlennek igaza van. Miért hiszel neki? Nem hazudik, érzem. – jelent meg Xavier.
- Carla se hazudik. Inkább hiszek egy régi barátnak, mint egy zöldfülűnek. - Mi van? Neki hisz? Oké. Könnyek szöktek a szemembe, nem bírtam visszavágni, mert féltem, hogy elsírom magam.
- Carla? Ó igen. Tudom már ki ő, de Dominic ő elárult téged és te mégis neki hiszel?
- Igen hisz, mert szerelmes belé. Jól van, ha így állunk, akkor, viszlát mester. Ha megint elárul az a kurva, akkor ne számíts rám. Ja és most te árultad el a véred - ordítottam és kifutottam a kastélyból. Xavier még utánam kiáltott, de már nem hallottam.